Inno/Tech

Átadták az eddigi legnagyobb hullámerőművet

Ha már a Google ‘szerverúsztató’ kísérletéről volt szó, akkor ez a hír szorosan kapcsolódik: A világ első országos hálózatba bekötött hullámerőművét adták át Portugáliában – jelentette be kedden az erőmű felavatása alkalmából a portugál gazdasági és innovációs miniszter.

A hullámerőmű a vízen lebegő csövek emelkedő süllyedő mozgásával pumpál hidraulikus folyadékot a generátorok működtetéséhez. A csövek Portugália északi vizein, Povoa de Varzim város közelében, a parttól 5 kilométerre vannak lehorgonyozva az Atlanti-óceánon.

A várakozások szerint az első három cső 1500 háztartás energiaellátását képes biztosítani. A továbbiakban összesen 15 ezer otthon áramellátását tervezik biztosítani ilyen alternatív megoldással. A portugál miniszter elmondta, hogy az ország energiaellátásának mintegy 40 %-át már megújuló energia adja.

A technológiát ebben az esetben is a brit Pelamis Wave Power cég fejlesztette ki, a hullámerőmű működését július óta tesztelik.

A világ áramszükségletének 15 %-át lehetne fedezni a tengerek és óceánok hullámaiból – állapította meg az energia világtanács tavaly Londonban. Ez kétszer annyi energia, mint amennyit jelenleg a világ összes atomerőműve termel.

A skót Islay szigetén egyébként már működik egy csigának nevezett a tenger felől nyitott, parti hullámerőmű, ami becsatlakozik a nyilvános energiahálózatba.

%%VideoBlogger:youtube:F0mzrbfzUpM%%

(forrás: [origo])

A szerzőről

szomkat

Szólj hozzá

  • Érdekesnek tartom, hogy mindenki megújuló energiaforrásról beszél. Több helyen olvastam, hogy Magyarországon is többen foglalkoznak ezzek a kérdéssel nem eredménytelenül. Jó magam is több tucat új erűművet alkottam meg,garantálva a működést és újszerűséget. Ám a „kutyát” sem érdekli! Óriási ellentmondás! Ha nem tartozik valaki a felső „elit” körébe, veszett alkotó feltaláló.
    Váray Károly kutató tanár

Leave a Comment