Bálnák, manták – búvárkodás Santa Marián

Itt következik a rövid leírása a Santa Marián történt nyaralásunknak. Ahol kifelejtettem valamit, ott remélem, hogy Cr@sh emlékezni fog… tehát a másik szemszögből a FuckDive-on olvashattok majd.

Miért pont az Azori-szigetek?

Amikor kiderült, hogy a következő ETNO fenntarthatósági munkacsoport plenáris ülés Lisszabonban lesz, portugál kollégám – ismerve lelkesedésünket a tengeralatti világ iránt – azt javasolta, hogy onnan nézzünk el az Azori-szigetekre, és ott merüljünk pár jót. Megfogadtuk Pedro tanácsát, és szállást, repülőt, valamint merülést foglaltunk Santa Maria szigetén. Sok időnk nem volt a szervezésre, ezért utólag derült számunkra is ki, hogy ez nem a leglátogatottabb szigetek egyike, és az időjárás előrejelzés sem volt túl bíztató. Mintegy 20 °C körüli hőmérséklet, eső szinte napi rendszerességgel, és a víz hőmérséklete mintegy 17-19 °C között. Az egyetlen, amiben bíztam, hogy a meteorológia csak tippel, és hogy a bálnák nem fáznak, így ha hideg is lesz a víz, és vacogunk is, legalább láthatjuk őket.

Amit érdemes tudni az Azori-szigetekről, hogy Portugália autonóm régiója az Atlanti-óceán közepén, kb. 1500 km-re Lisszabontól és 3900 km-re Észak-Amerika keleti partjától. A kilenc szigetből álló szigetcsoport több mint 600 km hosszan terül el észak-nyugati dél-keleti irányban. Minden sziget vulkáni eredetű. A szigetcsoportot portugál hajósok fedezték fel 1427-ben. A lakatlan sziget gyarmatosítása 1439-ben kezdődött.

Az Azori-szigetek elnevezésére több magyarázat is létezik. Az egyik magyarázat szerint a szigetcsoport a héjáról (portugálul „Açor”) lett elnevezve, mert azt feltételezték a felfedezés idején, hogy gyakori madár a szigeteken, valójában soha nem élt ott. Néhány történész szerint a régies portugál „azures” (jelentése: kékek) szó adja az elnevezés alapját, ugyanis távolról a szigetek színe kéknek látszik. A leginkább elfogadott nézet szerint a madárnév alapján történt az elnevezés, eszerint az első felfedezők az egerészölyv egy szigeten élő helyi alfaját tévesen héjaként azonosították.

2007.06.16. – Lisszabon – Punta Delgada – Vila do Porto

Szombaton Lisszabonból először Sao Miguel szigetre repültünk. Itt várnunk kellett pár órát (talán négyet) a csatlakozásra, ezért úgy döntöttünk, hogy kinézünk egy kicsit a városba, Punta Delgada-ba.

Mindenek előtt enni akartunk valamit, és egy helyi teázóban megkértük, hogy készítsenek nekünk valami helyi szendvicset. Jól sikerültek! A kaja mellé kaptunk két helyi üdítőt is. Az egyik neve Kima. Annyira jó nedű volt ez, hogy az italommá vált egész hétre.

Miután az éhhalál már nem fenyegetett bennünket, elbúcsúztunk a kedves teaház tulajdonostól, és nekivágtunk egy röpke kis városnézésnek.

Punta Delgada az Azori-szigeteken a legnagyobb város. Valószínűleg a legforgalmasabb is, amit szerencsére nem volt alkalmunk megtapasztalni, merthogy még szezon előtt érkeztünk.

A szelektív hulladékgyűjtésre is találtunk példát, és napelemes parkoló valamire is. Ez nem annyira parkolóautomata volt, mint fogalmam sincs, hogy mi.

Rövid városnézésünk után visszatértünk a reptérre, hogy elérjük a célállomásunkat, Santa Mariát. A repülő út kemény 20 perc volt. Turisták rajtunk kívül egyáltalán nem voltak a gépen. Emiatt az „óriási” forgalom miatt hajó is csak hetente egyszer közlekedik a két sziget között.

A reptéren Robert fogadott minket, aki a Wahoo Diving tulajdonosa és vezetője, a következő napokban merülésvezetőnk. Itt vettük át a bérelt autónkat is, egy kis Fiat Punto-t, majd mentünk a szállodába. Miután berendezkedtünk nekivágtunk, hogy megvacsorázzunk. A sziget legnagyobb települése, Vila do Porto teljesen kihaltnak tűnt így szombat este. Egyetlen helyet találtunk, ami nyitva volt, ez a Central Pub. Itt megkajáltunk, és szinte törzshelyünkké is vált a következő napokban.

2007.06.17. – 1. merülési nap: Baixa Morgada, Lecudes Cave

Reggel a Wahoo Diving bázisára kellett mennünk, ami ellentétben eddigi tapasztalatainkkal nem a parton, hanem a hegyekben volt. A bázison elintéztük a kölcsönzést, megcsodáltuk a napos csibéket, felpakoltuk a terepjárót, és az alkalmas merülési helyre indultunk. Jelen esetben ez Maia volt. Itt még várt ránk a csónak vízre tétele és felpakolása. Amikor felöltöztünk nekieredt az eső is. De legalább megvárta, amíg tetőtől talpig búvárruha volt rajtunk. :)

• Baixa Morgada
  • mélység: 32,7 m
  • merülési idő: 38 perc

  Egy zsenge 30 méteres merüléssel kezdtünk check-dive gyanánt. A víz nem volt meleg, de túléltem egy 2 mm-es mellénnyel, 7 mm-es hosszúruhával, rajta pedig egy 5 mm-es shorty-val.

• Lecudes Cave
  • mélység: 13,3 m
  • merülési idő: 51 perc

Számunkra meglepő módon a két merülés között Robert ebédszünetet tartott, ami több mint 2 órás volt. Mi csak kortyolgattuk az ásványvizünket, nem ismerve a helyi szokást, és vártuk, hogy csobbanjunk már.

A merülések után beugrottunk Maia kávézójába, ahol elkortyoltunk egy kávét és egy Kimát, aztán visszatértünk a hegyekbe, a bázisra.

Útközben Roberttől megtudtam, hogy a világ minden tájáról (Japánból, Ausztráliából, stb) hoztak ide növényeket, köztük fákat is. Az őshonos növényfajokról így már nem sokat tudni. A fákat sok helyen tarvágással termelték ki, ami aztán nem meglepő, hogy erőteljes eróziónak adott lehetőséget. A másik érdekessége a szigetnek, hogy rengeteg tehén van. Mint megtudtuk, ez azért van, mert az EU 2 $-nyi eurot fizet naponta egy tehén után. Az egész szigeten két emberé a legtöbb terület, akik rögtön be is ruháztak az állatból, és most ők irányítják szinte az egész szigetet.

2007.06.18. – 2. merülési nap: Cavernas Salinas, Baixa Da Maia

Ismét fent kezdtünk a bázison. Egy fiatal német pár is csatlakozott hozzánk, így már öten merültünk a kis csónakból. A szélirány miatt ismét a keleti részen található Maia kikötőjéből indultunk.

• Cavernas Salinas
  • mélység: 30,4 m
  • merülési idő: 43 perc

  Az első merülés egy barlangban történt ismét. A gépem azonban elállítódott, amitől igen ideges lettem, hiszen egyik képem sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, és mitagadás, ettől hamar elszipákoltam a levegőmet. Azért mégis néhány…

Az első merülés után visszatértünk Maiára az ebédszünetre. Miután nagyon meleg nem volt, ezért mindenki magán tartotta a búvárruháját és keresett egy lehetőleg napos, szélvédett helyett a pihenésre. Cr@sh és én meglátogattuk a kávézót egy Kimát inni, majd mi is sziesztáztunk egy jót.

• Baixa Da Maia
  • mélység: 21,8 m
  • merülési idő: 49 perc

  Ez egy olyan „bujkálós” hely. Sziklatömbök között, alatt, fölött lehet úszkálni és nézelődni. Sok újat nem láttunk. Tengeri csillag, muréna és az a hal, amelyik csapatosan jár, követ, és ha érzi, hogy félsz simán megtámad, és kiharapdál belőled pár darabot.

Este elugrottunk, hogy megnézzük Vila do Porto kikötőjét éjszaka, és az éjszakai városképet is megpróbáltuk megörökíteni a maga teljes nyugalmával.

2007.06.19. – 3. merülési nap: Pedrinha, Caverna Malbusca

Az előző napi német pár 2 hétre érkezett, így volt még idejük merülni. Ezt a napot kihagyták. Jött velünk viszont Pete, aki már nagyon régen merült, viszont most, hogy jóra fordult az idő, és sikerült orvosi igazolást is szereznie, úgy döntött, hogy velünk tart.

Ezen a napon megfordult a széljárás, ezért Robert úgy döntött, hogy megpróbáljuk a nyugati partoldalt. Ezúttal tehát Vila Do Portoból indultunk.

• Pedrinha
  • mélység: 29,4 m
  • merülési idő: 40 perc

  Ez egy olyan kellemes, világos, de bujkálós hely volt. Vártunk egy darabig Pete-re és Robertre, de aztán megegyeztünk, hogy ketté szakadunk. A hely adottságait Cr@sh ki is használta. Végre láttunk sok érdekeset is. Többek között egy kis tengeri horgász ólmot is találtunk. Élőlények közül találkoztunk murénával és tigris murénával, sőt egy nagyon érdekes pofájú hallal is, amit még nem tudok, hogy mi, viszont, amikor a kamerával üldöztem, majdnem sikerült beletenyerelni egy sziklahalba. Ő azonban szemfülesebb volt nálam, meg jófej is volt, így még időben odébb állt.

A merülés után Robert szeretett volna a csónakban maradni, de mi ezt már nem bírtuk, ezért kiugrottunk a partra. Fantasztikus lenne egyszer motorcsónakkal körbejárni a szigetet. Erre sajnos nem került sor, de ez az ebédszünet nagyon jól telt a bazaltorgonák alatt. Itt találkoztunk a rengeteg tarisznyarák mellett életünkben először a portugál gályával vagy más néven hólyagmedúzával (Lat: Physalia physali, Eng: Portuguese Man O’War), amit akkor még nem tudtunk, hogy micsoda. A sziklák közé dobta a hullám. Szerencsére csak bottal piszkáltuk, és kézzel nem értünk hozzá, mert ennek a csalánmérge igen erős.

• Caverna Malbusca
  • mélység: 26 m
  • merülési idő: 49 perc

  A barlangba ismét csak ketten mentünk be. Pete még nem érezte késznek magát erre. A barlang lényege, hogy tömérdek rák lakik benne. Ezek nem viselik a fényt, ezért a legjobb felvételeket úgy lehet készíteni, ha az egyik búvár elindul szemből a lámpával, a másik pedig videózza. Ezesetben csak a fényképezőgép kamerája állt rendelkezésre erre a célra, de megpróbáltam. Miután kijöttünk még volt egy kis fundive a nagy bazalttömbök között, ahol én nagyon élveztem, hogy végre világos van.

Kikötéskor Robert még rendezni szerette volna a kikötőhelyét, de ebből némi vita keveredett. Várkoztunk egy darabig, aztán meglátogattuk a kávézót, majd hazamentünk.

2007.06.20. – merülés helyett: lássuk a bálnákat!

Nem értettem, hogy miért nem lehet bálnát nézni palackkal. Még most is azt gondolom, hogy nem trükkfelvételek a könnyűbúvárok a bálnákkal. Az azonban tény, hogy ezek a jószágok fantasztikus sebességgel úsznak. Odacsapnak egyet a farkukkal, és hopp, már több tíz méterrel odébb is vannak. A motorcsónak is alig bírja megelőzni őket.

Szóval bár merülésre készültünk, de végül bálnaleses hajózásra indultunk.

Már nagyon hosszú ideje mentünk neki az óceánnak, talán több órája is. Az instrukciók a bálnalesre a következők: a bálnák és delfinek előfordulását jelezheti, ha a sirályok tömegében röpködnek. Ahogy azonban Robert mondta „ülő sirály, nem jó sirály”. Tehát ha tömegesen csak csücsülnek a vízen, akkor nem esznek, és az nem jelenti azt, hogy ott bálnák vannak. Figyelni kell, hogy nem spriccelik-e a magasba a vizet, illetve, mint tapasztaltuk, fölöttük gyakran kör alakú örvények láthatók. Tehát épp visszafordultunk a csónakázásból, amikor Cr@sh valami gyanúsat látott. Arra vettük az utat, és egy háromtagú kis csapat tőkebálnával (lat.: Balaenoptera borealis) találkoztunk. A videók nagyon rosszul sikerültek a kis Canonnal. Azt hiszem ezt gyakorolni kell, és egy komolyabb géppel, de az élmény hatalmas volt. Amikor az egyikük elúszott a hajó alatt, valami gyermeki örömöt éreztem, amilyet már nagyon régen nem. Egy csoda volt, de ezt sajnos nem lehet átadni blogon keresztül.

2007.06.21. – 4. merülési nap: Formigas Canyon, Dollabarat

Ez a nap túltett az előzőn. Messzire indultunk, és nagyon nem voltunk biztosak benne, hogy ez nekünk jó lesz. A német párból a fiú jött velünk, így négyen merültünk. A hosszú csónakozás egy spontán bálnalessel kezdődött, amivel pár órát eltöltöttünk. Amint az első csapatot megláttuk és csobbantunk, utána akár hányszor indultunk útnak, újabb csapatok tértek az útunkba.

Az első, akit Cr@shnek sikerült víz alatt becserkészni, egy gömbölyűfejű delfin (lat: Globicephala macrorhynchus) volt:

%%VideoBlogger:youtube:suqCJEHXzoM%%

Ugyanennél a fajnál azt is sikerült felvenni, ahogy kommunikál (azaz fütyül és kerreg):

%%VideoBlogger:youtube:mSMcnjUFuEM%%

Aztán szintén találkoztunk Risso-delfinnel (lat: Grampus griseus), aminél Cr@shnek sikerült beérnie a mamát és a kicsinyét:

Kb. 3-4 órát töltöttünk el vízbe ugrálással, úgyhogy mire nem láttunk többet, már erősen elkezdtem gondolkozni azon, hogy érdemes-e még merülni. Már így is teljesnek éreztem a napot, és nem kicsit voltam fáradt.

• Formigas Canyon
  • mélység: 28,6 m
  • merülési idő: 30 perc

Hát, ami itt várt minket, az csak tovább tetőzte a napot. Elsőként egy barrakuda (Barracuda) rajba botlottunk. Ahogy fotózgattam egyszercsak menekülőre vették az irányt. S láss csodát! A nyilascsukafélék egy mantától rettentek meg. Gyönyörű volt! Csak épp egy áramlás kapott el minket. Bőszen követtem Cr@sht, akivel megkapaszkodtunk egy sziklában egy picit, hogy megpihenjünk, de akkor már elég rendesen elfogyasztottam a levegőmet.

Amikor feljöttünk ez a nagyon helyes manta rája még utánunk jött – hihetetlen barátságos (vagy kíváncsi) jószág! – és mintha búcsút intett volna, megkerülte a csónakot, majd kecsesen „elrepült” a nagy kékségben.

A következő hely, ahol merülni akartunk kicsit problémás volt. Egészen nagy hullámok voltak, ami a búvároknak azért nem egészséges, mert sűrűn változik fölöttük a víz tömege (és így a nyomás is).

Miután Robert talált egy viszonylag nyugodtabb helyet, már csobbantunk is.

• Dollabarat
  • mélység: 27,1 méter
  • merülési idő: 45 perc

Mi jöhetett még a mai nap után? Csak egy laza, áramlásmentes, hevenyészős merüléssel is beértem volna. De ez a nap nem erről szólt. :) Az első meglepetés számomra az volt, hogy életemben ennyi medúzát nem láttam még, mint amennyi itt fogadott minket. Ezek hosszú fonalat húztak maguk után, ami – csalánozók lévén – kellemetlenül meg tudott csípni. A német srác kezét teljesen szétcsípték. Én csak egy óvatlan nézelődésem közben akadtam bele. Az se volt kellemes, de ezen a napon már semmi sem hozhatott ki a sodromból. A következő csodánk egy hatalmas nyílt-tengeri tüskésrája volt (Lat: Pteroplatytrygon violacea, Eng: Pelagic stingray). Először körbe fotóztuk. Mikor ezzel megvoltam, távolodóra fogtam. Messziről nézegettem, amikor elindult felém. Az adrenalinom kicsit megugrott, amikor egyenesen felém vette az irányt. De jó fej volt. Alám úszott, nem bántott, és megérinthettem a szárnyát. Ettől kicsit sebesebbre kapcsolt ugyan, de egyikünknek sem esett bántódása.

2007.06.22. – 5. merülési nap: Baixa Ambrosia, Banoo Jono Lopez

Az előző napok boldogságai után már nem is voltak elvárásaink. Ehhez képest életem eddigi legmélyebb merülését itt sikerült megejteni. És nem hiába. Hosszú út várt ránk. Kihajóztunk.

• Baixa Ambrosia
  • mélység: 46,8 méter
  • merülési idő: 38 perc

  Áramlásos és mély merülésről lévén szó, kötél mentén ereszkedtünk alá. A kötél valami érthetetlen okból elengedett. Nem jöttünk rá, hogy hogyan. Kis várakozás után megtörtént a csoda, amiért itt merültünk: 12 manta!!! Huh!

• Banoo Joao
  • mélység: 23,2 méter
  • merülési idő: 43 perc

Egy laz, áramlásmentes, sekély merüléssel zártuk búváutunkat. A legkedvesebb, eddig legnagyobb manta, amit láttunk, itt üdvözölt bennünket. Csak körözött, érdeklődött, röpült. Ezzel sosem lehet betelni.

Miután visszaértünk a kikötőbe, a „strand”-on megittuk az elengedhetetlen Kimát.

2007.06.23. – utolsó nap: körbe a szigeten

Az utolsó napra a ruhaszárítás mellett a sziget körbejárását terveztük. Az volt a vicces ezen a hegyes, de apró szigeten, hogy míg a hegy egyik oldalán teljes köd volt, addig a másik oldalon napsütés és meleg. Megnéztük a vízesést, a kilátót, felmentünk a csúcsra az adótornyokhoz és a hullámlovasok paradicsomi strandjára.

2007.06.24. – hazaút

A visszaút nem kicsit volt fárasztó. Punta Delgada – Lisszabon – München – Budapest. Egy éjszaka a reptéren. Németországban a felszállás előtt furcsa volt, hogy az ablakból mintha az én búvártáskámat láttam volna, ami be is igazolódott. Egyikünk táskája sem érkezett meg, csak egy nappal később.

Szép volt! Remélem egyszer visszajutok még, és úszkálhatok még bálnákkal és mantákkal.