Alább az [origo] témához kapcsolódó, korrekt összefoglaló írását olvashatod:
Budapesten tartja 28. ülésszakát az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC). A nem hivatalosan már vasárnap délután megkezdődött találkozó hétfőn a hivatalos elnökségi üléssel folytatódott, amely kedden is tart. Maga az ülésszak szerdán-csütörtökön lesz, ahol több fontos kérdésben is döntés születhet.
IPCC
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change) megalakulását 1988-ban kezdeményezte a Meteorológiai Világszervezet és az ENSZ Környezeti Programja, a UNEP. Az idén 20 éves szervezetnek több ezer kutató dolgozik, illetve kutatók és kormányzati képviselők működnek együtt. Munkájuk nyomán az elmúlt két évtized során négy átfogó jelentés készült a bolygónkon végbemenő klímaváltozási folyamat okairól, jellemzőiről. Az IPCC megállapításainak zömét a világ tudós- és döntéshozói közössége szakmailag megbízhatónak tartja és elfogadja. A jelentések alapján ma már nem kérdéses, hogy a klímaváltozással, amelyhez az emberi tevékenység is hozzájárul, számolni kell.
„Az igazán izgalmas az, hogy az IPCC éppen most jött Magyarországra” – mondta az [origo]-nak Dr. Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztályának vezetője, aki az 1990-es évek eleje óta foglalkozik a testület tevékenységével (jelenleg az IPCC magyar nemzeti bizottságának vezetője). A klímaváltozás problémáját elemző, idén 20 éves IPCC több okból is fókuszba került az utóbbi időben: szakértői tavaly fejezték be a negyedik átfogó jelentésüket, és ugyancsak a múlt évben nyerték el a Nobel-békedíjat a közel két évtizedes tevékenységükért (utóbbit Al Gore volt amerikai alelnökkel megosztva kapták).
A budapesti ülésszakon többek között arról is dönteni kell, mire fordítsák a díjjal járó 10 millió svéd korona (körülbelül 262 millió Ft) felét, bár messze nem ez a legfontosabb napirendi pont. Véglegesíteni kell például az éghajlatváltozás és a globális vízhelyzet viszonyát vizsgáló jelentést, amely a földi hidroszféra, illetve a vízkörforgás jövőbeli helyzetének alakulására vázol fel forgatókönyveket a klímaváltozás függvényében. Legalább ilyen fontos annak eldöntése, hogy készüljön-e külön jelentés a megújuló energiaforrásokról abban a tekintetben is, hogy ezek megfelelő alkalmazásuk esetén jelentősen hozzájárulhatnak-e az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. A leginkább érdekfeszítő vita pedig majd arról szólhat, miként folytassa tevékenységét a testület, s legyen-e például ötödik átfogó jelentés.
A kulcsfontosságú negyedik jelentés
Annyi bizonyos, hogy az IPCC, de különösen annak negyedik jelentése kulcsszerepet játszott az újabb globális politikai tárgyalási folyamat elindításában. A 2007 decemberében Balin megrendezett ENSZ-klímakonferencia zárómegállapodása, bár a politikai viták miatt nyakatekert módon, de mégiscsak hivatkozik a jelentésre, amely részletesen elemzi és számszerűsíti a klímaváltozás elleni harc legfontosabb elemeit. Eszerint ahhoz, hogy elkerüljük a beláthatatlan következményekkel járó 2 °C-os globális hőmérsékletnövekedést, illetve megelőzzük a légköri szén-dioxid koncentrációjának egy kritikus érték (450 ppm) fölé emelkedését, 2050-re legalább 50%-kal kell csökkenteni a globális szén-dioxid-kibocsátást, s ennek eléréséhez már 2020-ig 25-40%-os csökkentést kellene vállalnia a fejlett országoknak.
A Balin elfogadott akciótervbe (Bali Action Plan, BAP) épp az utóbbi miatt nem kerülhetett be közvetlenül az IPCC ajánlása (csak egy lábjegyzet utal rá a szövegben). Az Európai Unió hiába erőltette a dolgot, az mégis megbukott, elsősorban az USA ellenállásán, amelynek álláspontja szerint a konkrét számokról és teendőkről majd a további tárgyalások során kell megállapodni. Így a zárónyilatkozat főszövege mindössze annyit tartalmaz, hogy a globális kibocsátásokat nagymértékben csökkenteni kell, s ehhez minden országnak megfelelő kötelezettségeket kell vállalnia, illetve lépéseket kell tennie.
Fejlettek és gyorsan fejlődők
Az USA fő kifogása továbbra is az, hogy a gyors gazdasági növekedésű fejlődő országok – például Kína és India – nem vállalnak semmilyen konkrét kötelezettséget a klímaváltozás elleni erőfeszítésekben. Ezen országok viszont egyrészt az egy főre jutó kibocsátás alacsony értékeivel, másrészt az úgynevezett történelmi kibocsátással érvelnek: az a véleményük, hogy mivel egy szén-dioxid molekula 100-150 évig marad a légkörben, a jelenlegi felmelegedés zöméért még messze a fejlett országok felelősek. A kompromisszum az lehetne, hogy a gyorsan fejlődők vállalják: kibocsátásuk növekedése a jövőben már meghatározott mértékben elmarad a további gazdasági növekedésüktől – mondja Faragó Tibor.
Itt jön be a képbe a technológia transzferrel kapcsolatos régi kérdéskör: vállalják-e a fejlettek, hogy környezetkímélő eszközökkel – és anyagiakkal – segítik a fejlődőket abban, hogy gazdasági fejlődésük már kevésbé kapcsolódjon össze a szén-dioxid kibocsátásával? A Nature legutóbbi számában megjelent két cikk ebben a tekintetben egyébként kritizálja az IPCC előrejelzéseit: a szerzők szerint a jelentések összeállításakor nem számoltak olyan hirtelen gazdasági növekedéssel, mint az Kína és India esetében jelenleg zajlik, és optimisták voltak a környezetbarát technológiák terjedését tekintve is, amely véleményük szerint lassabb, mint azt korábban gondolták.
Útiterv 2009 végéig
Faragó Tibor elmondta: minden probléma ellenére óriási eredmény, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv mellett – és nem helyett, hiszen a jegyzőkönyv alapján szintén folynak tárgyalások arról, hogy a fejlett országok mit vállalnának 2012 után – elindult Balin egy új folyamat. A legfontosabb, hogy ebben a világ minden állama részt vesz, így a Kiotói Jegyzőkönyvet elutasító Egyesült Államok, s a fejlődő országok is hajlandók arról tárgyalni, hogy mit tennének a kibocsátás szabályozása terén. Vagyis a tárgyalások végére valóban egy globális, közös, hosszú távú klímamegállapodás születhet, ha ehhez minden félnél meglesz a kellő politikai akarat.
A bali akciótervhez egy „útitervet” (road map) is csatoltak, mely szerint 2008-ban és 2009-ben legalább 4-4 alkalommal lesznek különféle szintű találkozók. E tárgyalási folyamat első eseménye éppen a napokban zajlott Bangkokban, a zárómegállapodást pedig 2009 végén, Koppenhágában fogadnák el.
Amerikai választások
Az USA tekintetében sok múlik a jelenleg zajló elnökválasztási kampány eredményén. Annyit már most lehet tudni, hogy kampányában mindhárom versenyben lévő elnökjelölt új irányt ígért a klímapolitikában. Az elnökválasztás novemberben zajlik majd, ami körülbelül félúton van a koppenhágai csúcsig, és a bangkoki találkozón résztvevők közül sokan úgy látják, hogy addig éppen ezért a tárgyalófelek részéről nem is születik komolyabb döntés klímaügyben.
Az EU a saját útját járja
Mindeközben az unió elindult a maga útján, vállalva, hogy 2020-ra legalább 20%-kal mindenképpen csökkenti a kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Az egyoldalú vállalásból következő feladatok pontosítása már meg is kezdődött: folyamatban van például az autógyártókkal való megállapodás előkészítése, továbbá az emisszió-kereskedelem szigorítási, központosítási lehetőségeinek vizsgálata.
Az EU nem zárkózik el a 30%-os csökkentéstől sem, de ezt már feltételekhez köti: egyrészt más fejlett országok is tegyenek hasonló erőfeszítéseket, másrészt a fejlődők, főképp a gyorsan fejlődők legalább a fent említett kompromisszumos megoldást vállalják (például a kibocsátásuk növekedése ne legyen egyenesen arányos a gazdasági növekedésükkel).
Magyarország – EU-tagként – az uniós tagállamokkal megegyező véleményt képvisel. Nálunk a jelenlegi két legsürgetőbb feladat a 2008-2012 közötti kibocsátási kvótakiosztás befejezése, másrészt a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában megfogalmazott célok megvalósításának elindítása.
A tavalyi bali konferenciával egy időben nyilvánosságra került értékelés szerint hazánk hatodik helyen áll az éghajlatvédelem érdekében tett lépések tekintetében, megelőzve például Nagy-Britanniát és Dániát. A listát a német Globalwatch és a Climate Action Network Europe készítette, a Föld összes szén-dioxid-kibocsátásának 90 százalékáért felelős 56 fejlett és fejlődő ország 2008-ra érvényes éghajlatvédelmi mutatói alapján. A budapesti IPCC-ülésszak újabb markáns jelzés Magyarország e téren mutatkozó aktivitását illetően, és tovább erősítheti azt a törekvést, hogy a szakértők és a politikusok felhívják a hazai lakosság figyelmét a klímaváltozás és az ezzel kapcsolatos teendők fontosságára.
(forrás: [origo] Simon Tamás)
