A program 2011. április 10-én (vasárnap) 18h-kor érkezik a 4. állomásához.
Téma: KULTÚRA – HAGYOMÁNY – KÖZÖS ÉRTÉKREND – KÖRNYEZET
Meghívott vendégek: Novák Péter és Szomolányi Katalin
Különleges vendége a vendégeknek: Jeney Orsolya, Amnesty International
„Ahol van egy hang, ott van egy lélek, ahol van egy lélek, ott van egy ember, ahol van egy ember, ott van egy történet, ahol van egy történet, abból akár filmet is lehet csinálni.” (Bereczki Csaba) – ennyi mindenről pedig lehet beszélgetni is :)
És hogy mit mondtak a zenészek, akikről a film szól, magáról a filmezés folyamatáról? Íme: „Meg is kérdeztem egyszer, hogy nem zavar-e titeket, hogy a kamera össze-vissza mászkál, és azt mondták, dehogyis, ez a te hegedűd…! Egyszerűen úgy gondolták, hogy mi a zenekar részei vagyunk, ez az én hangszerem, amin máshogyan kell játszani.” (Bereczki Csaba)
Életek éneke
(színes, magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2006)
- rendező, forgatókönyvíró: Bereczki Csaba
- operatőr: Czigány Gergely, Nemes Tibor
- producer: Tolmár Tamás
Bereczki Csaba dokumentumfilmje igazi „nagy mozi”, ugyanis egyrészt szórakoztat, remek zenékkel kényeztet, dinamikus vágással felcsigáz, emberek arcának látványával okoz örömet, másrészt pedig sok mindenre megtanít. Például megtanulható, hogy ha valaki nem iskolában sajátítja el a zenészmesterséget, hanem a szüleitől lesi el a technikát, már „csecsszopóként” magába szívja a ritmust, a dallamokat, gyerekként kezébe veszi a hangszert, majd mikor eljön az ideje, egy mester finomítja technikáját, ápolja tehetségét, bontakoztatja kreativitását, akkor annak a zenésznek lesz stílusa. Mert leginkább ez veszik el az iskolai zenei oktatásban: a stílus. Aztán az is megtanulható ebből a filmből, hogy egy olyan vidéken, ahol gyűlöli egymást a román és a magyar, s mindketten utálják a cigányt, egy ilyen vidéken már nincs helye tovább a szónak. Egy ilyen vidéken egyetlen reménysugár maradt csak arra, hogy román, magyar és cigány jól érezze magát együtt, ez pedig nem más, mint a zene. Az erdélyi népzene.
Legvégül pedig megtanulható ebből a filmből a legfontosabb titok is. Ott van, minden emberi arcon, megbújik a ráncok üregében, s ezt Bereczki Csaba nemcsak tudja jól, hanem szuperpremier plánnal meg is mutatja. Egészen addig, míg fel nem tárulkozik a titok. Az emberek olyanok, mint a fák. Az egyik fiatal és sudár, a másik öreg és rücskös, az egyik szemrevaló, arányos, a másik meg olyan, mintha kócos lenne. De mind méltó a figyelmünkre. Régi titkok ez, mégis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nincsen csodálatosabb az embernél: a cigánynál, a románnál, a magyarnál és a többi hatmilliárdnál.
