Ziggy

Ziggy egy német dog, aki kb 2 éve került hozzám. Először is építettem egy házat, és a beköltözés másnapján rohantam érte. Kamaszkori álmom volt egy fekete, német dog. És meglett! Amennyi öröm és boldogság, na annyi mérgelődés és idegbaj is a kutya. Vannak persze városi legendák (ún. fajtatulajdonságok), mint például, hogy a dog nem ugat, nem vadászik, nyugodt, békés állat, stb. És akkor jön a valóság. A valóság pedig az, hogy Ziggy-nek senki nem szólt arról, hogy mik az ő fajtajellemzői. És valóban nem írtam már 2 éve róla, de ennek több oka is van – egyrészt, hogy pont miatta nincs időm a blogra se, másrészt pedig a tanulságok talán éppen mostanság kezdenek letisztulni bennem is, elérkezett az aha élmények ideje.

Töredelmes vallomás
Ziggy nem éppen egy klímabarát kutya – egy újabb ütközés a hivatásommal. Nagy, közel 70 kg lehet, és naponta minimum 1 kg csirkét felzabál. Nem tudom, hogy az ő súlykategóriájában lévő többi kutya mennyit eszik, de neki ez kell, nekem pedig egy olyan házörző kellett, amitől legalább kétszer meggondolják, hogy megközelítsék-e a kerítést, vagy épp’ séta közben engem (erről később lesz szó). Ez az egyetlen mentségem. Meg persze a szerelem, ami ugye, vak ;)

Tanulás
Na, ez az a folyamat, ami szerintem soha, de soha nem ér véget. És ez az a történet, ami miatt úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok (meg persze azért is, mert Ziggy egyszerűen imádni való). A tükör módszer megvan? Ennek a lényege, hogy értékei alapján a kutya, mint egy tükör, megmutatja, hogy milyen gazdák is vagyunk, és miben kell még fejlődnünk. Csak ezeket a visszatükröződéseket fel kell tudjuk ismerni. És a kulcs abban van, hogy fel kell tudjuk ismerni. Ezek a felismerések érkeztek most el 2 év távlatából.

Kezdetektől napjainkig
Amikor már látszott, hogy egyszer elkészül a ház, bőszen elkezdtem keresni a dogomat. Egyértelmű, hogy mindenki le akart beszélni a dogról. Leginkább az állatorvos, akinél a legmagasabb látogatási statisztikát ez a fajta produkálja. Jött a következő, amikor találtam egy hirdetést, de pont ez az állatorvos, tapasztalatai alapján közölte, hogy az illető hirdető sajna nem tenyésztő, hanem szaporító. Aztán megleltem egy másik hirdetést Hajdúböszörményben. Ez már megfelelt, de újabb órás lebeszélést kellett leküzdenem. Elmentem, meglátogattam, beleszerettem, kiválasztottam és vártam. Majd újra meglátogattam, majd vártam. És elkészült a ház. Ziggy kb 4 hónapos volt, amikor elhoztam. Gyönyörűen utazott az autóban. Rögtön felfedezte a házát, evett, kicsit sírdogált, de ezt csak fogcsikorgatva az ajtó mögül hallgattam. Így hamar feladta, elaludt, és másnap reggel boldogan köszöntöttük egymást. Még a kertet se volt hajlandó egyedül bejárni. Jött velem, felmértük a „birtokot”. Itt még persze szent meggyőződésem volt, hogy én aztán majd kútfőből fogom tudni nevelni, hiszen értek kutyául, együtt nevelkedtem Pamaccsal, közel áll hozzám a természettudomány és etológiából is vizsgáztam anno. Na, ezek az ábrándok szépen sorban törtek össze. A bejárati ajtót ugyan tisztelte, mert egyszer bevásárlásból hazatérve mint egy karácsonyfa, csak lábbal sikerült becsuknom az ajtót, ami akkor valószínűleg orron találta, de ezen kívül kevés dolgot sikerült kettesben, útmutató nélkül elsajátítanunk. Még talán azt a másik szabályt, hogy hazatéréskor bármilyen nagy öröm, hogy újra látom, ezt véletlenül sem szabad kimutatni. Ennek köszönhetően nem ugrik a nyakamba kis testével minden nap.
De rég is volt, amikor még olyan pici volt, hogy kifért a kapu alatt és rohant utánam! Az ölbe vehető kiskutya azóta kinőtte a legnagyobb kutyaházat, és mára egy kb. 70 kilós pasi, aki néha még elfelejti, hogy tulajdonképpen ő már nagy fiú, máskor viszont pont ezt szeretné bebizonyítani, a frászt hozva ezzel rám és másokra.

Előzetes
Szeretnék majd mesélni a tanulásunkról – mit tanultam én tőle, általa, és mit tanult meg ő. Mivel járt ez a folyamat.
Mindezek előtt azonban gondoltam, bemutatom a másik fejlövésemet és elmondom, mekkora kincs és felelősség a kutya.
Nem szégyellem, hogy nem egy mentett kutyám van, aki ráadásul nem is klímabarát, mert azt gondolom, mindannyiunknak saját felelőssége, hogy a saját álmait és vágyait megvalósítsa, hiszen ezek a megvalósult álmok adnak újabb energiát, amiből táplálkozhatunk. Persze nem ő volt az egyetlen álmom, amit megvalósítottam, és nem is az egyetlen kézzel fogható, de ő az egyetlen élőlény, akinek a tekintetében ezt nap mint nap viszontlátom. És ez óriási kincs. Ahogy felelősség is. Rosszabbnál rosszabb történeteket hallok kutyákról, mert emberek úgy gondolják, hogy ezek az élőlények is olyanok, mint a ruhadarabok – ha nem passzol, majd kicserélik. És nem igaz, hogy nem voltam még olyan dühös rá, hogy ne azt gondoltam volna, hogy inkább veszek másikat, minthogy ezzel a döggel szenvedjek. Volt ilyen pillanat. És amíg csak kölyök volt, és 1,5 órát fagyoskodtam télen a bejárati ajtónál, hogy lejátsszuk a meccsünket a „ki a makacsabb”, avagy „kinek lesz igaza”, lényegében a „ki a főnök v01” játékban, még mosolyogva gondoltam, hogy ez nem is volt olyan nehéz. Ma már tudom, hogy ez még csak a kezdet volt. Mint megtudtam, a dog az egyik legmakacsabb fajta, amire rátesz egy lapáttal, hogy kan. És amikor egy 70 kilós, póniló méretű vadállat kezd el makacskodni, az nem épp mosolyogni való. Mindezek ellenére nem tudok úgy elutazni, hogy ne gondolnék arra, Ziggy vajon mit csinálna abban a környezetben. És nem tudok úgy kilépni a bejárati ajtón, hogy ne rohanna lobogó fülekkel megörvendezni, hogy végre kiléptem a házból. Ezek az együtt töltött pillanatok pedig csak még jobban erősítik a felelősséget, hogy ő az én kutyám, és mint az életben bármilyen akadállyal, vele is megtehetném, hogy kikerülöm, de az akadály akkor ad erőt és értéket, ha inkább megküzdök vele. Ettől lesz minden értékesebb. A kutyák pedig nem plüss állatkák. Mindegyiknek megvan a maga egyénisége, hibája, problémája és persze értéke.