Inno/Tech

Hajléktalan otthon az Amazon felhőkarcolójában

Szerző szomkat

Amikor társadalmi szerepvállalásról (corporate citizenship) esik szó, ami nem egyenlő sem a CSR-ral, sem a társadalmi felelősségvállalással, de végképp nem a fenntarthatósággal, ellenben magában foglalja a filantrópiát (jótékonyságot, adományozást), önkéntességet, társadalmi részvételt, akkor mindig valami ilyen komplex (nem egy-egy dolgot kiragadó), valós segítséget nyújtó, azaz lényeges program lebeg a lelki szemeim előtt, mint az Amazon mostani húzása.

Az Amazon a Washington állambeli Seattle-ben, konkrétan a saját felhőkarcoló székházában nyitotta meg hajléktalan otthonát, ami 8 emeletet foglal el, és kellő helyet ad a járvány alatt is, hogy még ha fedél alatt vannak is a lakói, a távolságot így meg tudják tartani.

Az otthon idén márciusban nyitott, de a jelenlegi helyzetben tervezni sem tudták volna a jobb időzítést.
A tervek 3 éve születtek, az ingatlanrész pedig mostanra került átadásra a Mary’s Place nonprofit szervezetnek üzemeltetésre.
A Mary’s Place hajléktalan családok számára nyújt szállást Seattle-ben, ahol a hajléktalanok száma 2014 óta évente 9%-kal emelkedik. Ma 11 otthont üzemeltetnek, beleértve ezt is.  A szervezet egyébként is arról ismert, hogy már düledező épületek célját definiálja újra. Így lett ideiglenes hajléktalan otthon bankokból, rendőrkapitányságból és étteremből.

A 2017-es tervek már arról szóltak, hogy 275 ember számára tud majd a hely éjszakára szállást biztosítani, egy olyan üzemi konyhával, ami évente 600.000 ételt képes előállítani. Ez így is lett.
A szállás a seattle-i üzleti negyed mellett helyezkedik el, ami a város hajléktalan krízisének epicentruma.
A közel 5.900 m2-es ingatlan – a terveknek megfelelően – 200 vendég számára tud helyet biztosítani, és ezen felül további 75-nek, aki vészhelyzetbe került.

Mitch Pittman/Amazon

Azok, akik kint élnek az utcán, egészségügyi szempontból különösen veszélyeztetettek a járvány idején, hiszen még a kézmosást sem tudják megoldani. Az alapítvány becslése szerint a náluk lakó családok mintegy egyharmadánál van a koronavírussal szemben magas kockázatú családtag.
Az otthon higiéniás helyiségeiben nem csak zuhany, de fürdőkád is található.

4 szint az alvóhelyek számára került kialakításra, a családoknak azonban külön szobáik vannak. További 2 szint a súlyos beteg gyermekekkel rendelkező családok számára van fenntartva. Ezeken a szinteken mintegy 30 család kaphat otthont.

Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében egy helyi orvosi rendelő is a lakók rendelkezésére áll.

Az Amazon az épületen felül pro bono havi jogi tanácsadást nyújt, valamint 20 laptopot adományozott a családok részére, hogy a járvány ideje alatt a távmunkázókat megsegítse. Ezen felül a közösségi területek eszközeit és azok karbantartását is átvállalja, ahogy a biztonsági szolgálatot az elkövetkező 10 évre, vagy ameddig a Mary’s Place ezekre igényt tart.

Mitch Pittman/Amazon

A nonprofit szervezet felelőssége a működtetés, a program és a staff fedezése, ami állítólag 2 millió USD / év körüli összeg.

Normál körülmények között természetesen az Amazon munkatársai lehetőséget kapnának az itteni önkéntességre is, így például kódolási oktatásban részt venni, vagy gyerekeknek felolvasni, akár önéletrajzok elkészítésében segíteni, vagy épp állásinterjúra felkészíteni. Az eredeti tervekben az önkétesség még a zöldségpucolást, születésnapok és táncpartik szervezését is magában foglalta, melyek természetesen most, a járvány ideje alatt nem aktuálisak.  

A felnőttkorú lakóknak hetente 3 órát kell kisebb munkákat vállalni, melyből óránként 1.500 pont gyűjthető. Ezek a pontok pedig az adományként érkezett eszközökre, ruhadarabokra vagy élelemre válthatók be, amiknek az épületen belüli „bolt” ad helyet.

Mitch Pittman/Amazon

Az pedig a fentiek alapján már szinte egyértelmű, hogy az otthonban legyen irodahelyiség PC-kkel. Van.

Mitch Pittman/Amazon

Sőt, a gyerekeknek az online tanulás támogatása érdekében WI-FI hozzáférés és számítógépek is rendelkezésre állnak. De egyébként a tetőn kerékpározni és játékra is van lehetőségük.  

Arra is figyeltek a kialakításnál, hogy a helyiségek kellően hangszigeteltek legyenek, és ne zavarják egymást a lakók és az Amazon irodai dolgozói. Bár ez a veszély sajnos egy ideig nem fenyeget, hiszen a nagyvállalat október elejéig biztosan távmunkát hirdetett.

(Forrás: Business Insider)


A szerzőről

szomkat

Leave a Comment