2020-ban a Fenntarthatósági Napon túl további együttműködésben a Ringier Axel Springer csapatával, egy fenntarthatóság fókuszú, új szakmai sorozatot indítottunk. A háromrészes sorozatban a fenntarthatóság egy-egy pillérét (környezet, társadalom, gazdaság) jártuk körül.
A GEO Magazin decemberi, évzáró számában megjelent cikk alább letölthető.
Fókuszban a gazdaság
Az előző számokban már részletesen bemutattuk a fenntarthatóság fogalmát. Letettük a voksunkat amellett, hogy a fenntarthatóság leegyszerűsítve a környezeti, társadalmi és gazdasági érdekek harmonizálása.
A harmónia hármas pillérének harmadik eleme a gazdaság, amit most górcső alá veszünk. A három elem egymáshoz való viszonyát is bemutattuk, amiben a környezet a legnagyobb halmaz, ezen belül létezik a társadalom, és a társadalmon belül a gazdaság. Ezt a képet eddig egy almára asszociáltuk, amelyben az alma magját azonosítottuk a gazdasággal, amit a hús (társadalom) öleli körül, és amit a héj (a környezet) véd meg a külső hatásoktól.
Az, hogy ez a három elem nincs harmóniában, mostanra mindenki számára egyértelmű. Hogy megértsük, a fenntarthatóság érdekében mit kell elérni, alaposan ismernünk kell a három elem és ezen belül a gazdaság állapotát is, valamint ennek kölcsönhatását úgy a társadalomra, mint a környezetre.
A GAZDASÁG MŰKÖDÉSE
A társadalmak gazdasági rendszerekbe szerveződnek az alapján, hogy hányféle módon lehet megválaszolni a mit, hogyan és kinek kérdését. A „Mit termeljenek?” kérdés arra keresi a választ, hogy a gazdaság szereplői milyen javakat és szolgáltatásokat, azok milyen mennyiségét és minőségét állítsák elő. A „Hogyan termeljenek?” kérdés azzal kapcsolatos, hogy a termelési tényezőket sokféle arányban lehet kombinálni. A fejlett országok tőkeintenzív, a kevésbé fejlett gazdaságok munkaintenzív technológiákat alkalmaznak.
A „Kinek termeljenek?” kérdés arra keresi a választ, hogy a javakat és szolgáltatásokat kik fogják elfogyasztani, azaz kik fizetnek értük. Milyen elvek alapján osztják el a megtermelt javakat és a keletkezett jövedelmeket.
Alapvetően két eltérő gazdaságszervezési módszert különböztetünk meg egymástól: az egyik a piacgazdaság, amiben az egyének és a vállalkozások hozzák meg a döntéseket, a másik az utasításos gazdaság, ahol a hierarchia csúcsán a kormányzat döntései állnak.
A piacgazdaságban a leggyakoribb tulajdonforma a magántulajdon. A vállalatok a legnagyobb nyereséget, profitot hozó fogyasztási cikkeket részesítik előnyben, ezen áruk előállításához pedig minél kisebb költségre törekednek. Az egyén a munkával megkeresett bért, illetve a különböző tulajdonokból származó jövedelmet költheti el, s ezzel dönt a fogyasztásról. Végeredményben a vállalatok kínálatának és a háztartások keresletének kölcsönhatása határozza meg a piacon értékesített termékek árát és az eladott mennyiséget.
Az utasításos gazdaságban a kormányzat hozza meg az összes fontos döntést a termelésről, elosztásról (a mit, hogyan és kinek kérdésekkel kapcsolatos döntések alapvetően állami előírások formáját öltik). A legfőbb termelési tényezők (föld, tőke) állami tulajdont képeznek.
A mai modern gazdaságokat vegyes gazdaság jellemzi. Ezek elsődleges szabályozó mechanizmusa a piaci árrendszer, azonban ezt kiegészítik az állami beavatkozások (pl. adóztatás) a piaci kudarcok korrigálása, elkerülése érdekében.
Egy országban egy adott időszak alatt előállított termékek és szolgáltatások összértéke a GDP. Ennek egy leegyszerűsített formája az egy főre jutó GDP, amelyet az adott országban élők átlagos életszínvonalának mutatójaként szoktak használni.
Most, hogy értjük, mi és hogyan működteti magát a gazdaságot, lássuk annak szerepét az egyes fenntartható fejlesztési célok vonatkozásában.
AZ ENSZ FENNTARTHATÓ FEjLőDéS CéLOK GAZDASÁGI vONATKOZÁSAI
Megfizethető és tiszta energia
A cél, hogy mindenkinek hozzáférése legyen a megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiához. Ma 789 millió ember egyáltalán nem jut elektromos energiához, ez különösen kritikus a járvány időszakában, amikor egyes fejlődő országokban a kórházak egynegyedében egyáltalán nincs villamos energia.
A világ összes energiafogyasztásának csak a 17 százaléka származik megújuló erőforrásból, amit fontos lenne növelni. Az éves energiahatékonysági javulás jelenleg 1,7 százalék, de a cél eléréséhez évi 3 százalékos javulásra lenne szükség. Szerencsére a pénzáramlás a fejlődő országokba emelkedik, ugyanakkor az éves pénzáramnak csak a 12 százaléka megy a legkevésbé fejlett országokba.
Tisztességes munka és gazdasági növekedés
A cél ösztönözni a tartós, befogadó, fenntartható gazdasági gyarapodást, a teljes és eredményes foglalkoztatást és a tisztességes munkát mindenki számára. A gazdasági növekedés már a járvány előtt is lassult (2010–2018 2 százalék GDP/fő; 2019 1,5 százalék GDP/fő növekedés), a Covid–19 viszont a legnagyobb gazdasági visszaesést hozta a nagy gazdasági világválság óta (1929–1939). A járvány alatt 1,6 milliárd nem hivatalosan foglalkoztatott embernek került kockára a megélhetése. A turizmusnak soha nem tapasztalt kihívásokkal kell szembenéznie: a kiesett nemzetközi utazók számát 2020 végére 1 milliárd főre becsülik. A Covid–19 2020 második negyedévében összesen 400 millió munkahely elvesztését okozta.
Ipar, innováció és infrastruktúra
A cél teherbíró infrastruktúrát építeni, ösztönözni a befogadó, fenntartható iparosodást és támogatni az innovációt.
A gyártás növekedése már a járvány előtt is csökkent az illetékek és a kereskedelmi feszültségek miatt. A légi közlekedési ágazat a történelem legmeredekebb visszaesését tapasztalta 2020 első fél évében: 51 százalékos zsugorodást az előző év azonos időszakához képest. A kisüzemi termelők finanszírozása szükséges a krízis alatti túlélésükhöz, ugyanakkor a fejlődő országokban ezeknek a termelőknek csak a 35 százaléka számára érhető el hitel. A kutatásfejlesztésbe való fektetés ugyan növekszik, de a cél eléréséhez erőteljesebb bővülésre lenne szükség. A legkevésbé fejlett országokban az embereknek csak ötöde használja az internetet.
Felelős fogyasztás és termelés
A cél biztosítani a fenntartható fogyasztást és termelést. A világ nem fenntartható mértékben használja a természetes erőforrásokat: a globális anyagfelhasználási lábnyomunk nő. A világjárvány lehetőséget ad olyan megújulási tervek kidolgozására, amelyek egy fenntarthatóbb jövőt építenek: 2017 és 2019 között 79 ország és az EU jelentett legalább egy olyan politikáról, amely a fenntartható fogyasztást és termelést segíti elő. Az elektronikai hulladék mennyisége 38 százalékkal nőtt az elmúlt évben, és ennek kevesebb mint 20 százalékát hasznosítják újra.
A klímakrízist segíti elő, hogy emelkedik a fosszilis tüzelőanyagok támogatása (2015: 318 milliárd dollár, 2018: 427 milliárd). Az élelmiszer 13,8 százaléka már a beszállítói lánc (betakarítás, szállítás, tárolás, feldolgozás) során veszendőbe megy.
EURÓPAI ZÖLD MEGÁLLAPODÁS
A 2019-ben elfogadott európai zöld megállapodás célja, hogy utat mutasson ahhoz, hogyan tehetjük fenntarthatóvá Európa gazdaságát. Ez az EU kommunikációja szerint is csak akkor fog sikerülni, ha az éghajlati és környezeti kihívásokat lehetőségként kezelik minden szakpolitikai területen, és ha gondoskodnak róla, hogy a gazdasági átalakítás mindenkivel szemben igazságos legyen, ne legyenek vesztesei a folyamatnak.
Az európai zöld megállapodás cselekvési tervet is felvázol, amiben az egyik irány az erőforrások hatékony felhasználásának elősegítése a tiszta, körforgásos gazdaságra való átállás révén; a másik pedig a biológiai sokféleség helyreállítása és a környezetszennyezés mértékének csökkentése.
KÖLCSÖNHATÁSOK
Gazdaság vs. környezet
Erőforrás-használat
Ahhoz, hogy bármilyen terméket előállítsunk, természeti erőforrást kell igénybe venni. Ez lehet ásványi anyag, energia, víz, talaj, bármi.
Ezért amikor gazdaságról beszélünk, az első és legfontosabb hatás a Föld véges erőforrásainak használata, ami a növekvő lélekszámmal (akik a gazdaság nézőpontjából egyben a növekvő számú fogyasztók) és a növekvő életszínvonallal (ami ebből a szempontból az egyre növekvő igényt is jelenti) már eddig is 1,6 Földnek megfelelő ökológiai kapacitást élt fel évente.
Nézzük az energiafogyasztást a történelemben. Az első ipari forradalom, amikor az ipar megelőzi a mezőgazdaságot, még nem is mutat túl erős változást. A valódi változás a második ipari forradalom időszakában (1870–1914) kezdődik meg, amit a technológiai érettség korának is neveznek, és amikor a szolgáltatóipar is előretört. A harmadik ipari forradalom még ezt a tendenciát követte, majd 1945-től, a hidegháborús haditechnika fejlődésével kezdődik az igazi ugrás, az 1970-es évektől pedig – az elektronika forradalmával – az egekbe szökik.
Ha csak az elsődleges energia felhasználására és az 1,6 földnyi kapacitás éves elfogyasztására gondolunk, egyértelmű, hogy itt nemhogy harmóniáról nincs szó, de kétségtelen, hogy a végéhez közeledik a Föld eltartóképessége is.
Hulladék
Az erőforrás felhasználása mellett a másik szembeötlő jelenség a termékek előállításából, elhasználódásából, illetve a melléktermékükként keletkező hulladékok mennyisége. 2016-ban a gazdasági tevékenységekből és a háztartásokból származó hulladék teljes mennyisége az EU28 területén 2538 millió tonna volt.
Ma még természetes, hogy a termékekkel együtt jár azok csomagolása is. Csak a csomagolásból évente 141 millió tonna műanyaghulladék keletkezett 2015-ben. Ebből talán érthetővé válik, hogy hogyan kerül az óceánokba évente 5–13 millió tonna műanyag.
Gazdaság vs. társadalom
Az eddigiek alapján gondolhatnánk, hogy a gazdaság valójában a társadalom igényeire épül, és ezért, bár lehet, hogy a környezet és gazdaság között felborult az egyensúly, de a gazdaság és a társadalom között másként kell ennek lennie. Sajnos ebben a párosításban sem szolgálhatunk túl jó hírekkel.
Emberi erőforrás
Ahogy a környezet esetén a természeti erőforrásokrólbeszéltünk, a társadalom esetén is felmerül a gazdaságban egy kulcstényező, az
emberi erőforrás, avagy a munkaerő.
A modern kori rabszolgaság leggyakoribb formái a szexuális kizsákmányolás, a kényszermunka, a kényszerházasság, a szervkereskedelem és a bűncselekményre kényszerítés. Ehhez társul eszközként az emberkereskedelem.
Napjainkban 30 millió rabszolga él (három magyarországnyi ember). Több, mint bármikor a történelem során. Férfiakat, nőket és gyerekeket kényszerítenek fizetés nélküli munkára a világ minden táján, és a veszélyeztetettek száma egyre nő. A hagyományos rabszolgaság esetén egy olyan emberre gondolunk, akit megfosztottak szabadságától, tárgyként kezelnek, és másvalakinek a tulajdonát képezi. A modern kori rabszolgaságot ez a meghatározás lényegében lefedi. Az eltérés a kettő között, hogy a hagyományos rabszolgaság idején a rabszolgatartás nem volt bűncselekmény, míg a modern kori rabszolgaság a 21. század egyik legsúlyosabb, határokon átívelő bűncselekménye, ami magában foglalja a személyi szabadság korlátozásával/megfosztásával, illetve a kizsákmányolással megvalósuló bűncselekményeket.
Gyerekmunka. Ezt is egy tőlünk távol álló jelenségnek, esetleg mesének gondoljuk. Pedig a világon 2016-ban 152 millió (5–17 év közötti) gyerek kényszerült munkára a megélhetéséért, közülük 73 millióan dolgoztak veszélyes körülmények között, ahelyett, hogy az iskolapadot koptatták volna. Közülük Európára és KözépÁzsiára együttesen 4 százalékuk esik, a legnagyobb arányban (közel 20 százalék) Afrikában élnek. Hetvenegy százalékuk a mezőgazdaságban, 12 százalékuk az iparban, 17 százalékuk a szolgáltatási szektorban dolgozott. Közel felük 5–11 év közötti, 58 százalékuk fiú. 2012 óta a gyerekmunkások száma mintegy 94 millióval csökkent, ahogy a veszélyes körülmények között dolgozók száma is megfeleződött.
Fogyasztói társadalom vs. tudatos vásárló
Ezt a szót már sokat hallhattuk, hiszen mi magunk is a fogyasztói társadalom tagjai vagyunk.
Ez pedig azt jelenti, hogy a gazdaság és a társadalom jórészt a fogyasztás körül szerveződik, hiszen a „Kinek termeljek?” az egyik alapvető kérdés a gazdaságban. A vállalatok igyekeznek kitalálni, befolyásolni azt, hogy mit venne meg a fogyasztó, hiszen ebből lesz a bevétel, ez a piaci siker záloga. Napjainkra azonban a fogyasztás már több mint gazdasági tevékenység:
társadalmi, kulturális, sőt pszichológiai jelentősége van. A reklámok és a kereskedelmi média már azt is befolyásolja, hogy mit gondolunk és hogyan beszélünk a világról. Személyes identitásunk pedig összefonódik a vásárolt termékek imázsával. Ha a fogyasztás több mint pusztán materiális tevékenység, ha az embereknek szüksége van arra a tudatra, hogy amit csinálnak, annak értelme, értéke van, ha a reklámok is ezt igyekeznek velük elhitetni – hiszen egy autó megvásárlása maga az önmegvalósítás, és vele jár a szabadság és az önállóság –, akkor mit lehet tenni, hogy a kölcsönhatások helyrebillenjenek és bekövetkezhessen a harmónia, mielőtt a teljes egyensúlyvesztés helyreállíthatatlan következményeket eredményez?
Tudatossá válni. A tudatos vásárló nem a klasszikus fogyasztóvédelmi karaktert tükrözi, azaz nem az, aki nem hagyja, hogy átverjék, aki tisztában van fogyasztói jogaival és él is velük, aki tájékozódik az árakról, a termékek minőségéről, a kapcsolódó szolgáltatásokról, és a legjobb ajánlatot választja ki.
Ezek fontosak, de ahogy a Tudatos Vásárlók Egyesülete is fogalmaz, ma a tudatos vásárlónak többet kell jelentenie annál, mint hogy képviseljük és érvényesítjük a jogainkat és az érdekeinket.
Fontos, hogy etikailag és környezetileg is tudatosak legyünk, ami azt jelenti, hogy saját magunkon túl másokra is tekintettel vagyunk.
A tudatos vásárlók olyan fogyasztói döntéseket próbálnak hozni, amelyekkel nemcsak ők maguk járnak jól, hanem a világ is. Döntéseik alapvető értékeket tükröznek, úgymint igazságosság, méltányosság és ökológiai felelősség.
A tudatos vásárlók megpróbálnak átlátni a reklámokon és elgondolkodni azon, hogy mit is okoznak akkor, amikor egy adott terméket megvásárolnak.
A gazdaság a globalizáció révén ma már behálózza az egész világot. Legalább két alapvető probléma merül fel ezzel kapcsolatban.
Az egyik az, hogy a messziről jött termékről keveset tudunk. Pedig talán elborzadnánk, ha tudnánk, hogy a csokoládénkhoz a kakaót gyermek rabszolgák szüretelték, vagy hogy a legutóbb vásárolt fast fashion ruhánk milyen elképesztően megalázó és kizsákmányoló munkakörülmények között készült valahol Délkelet-Ázsiában.
A másik alapvető probléma az, hogy a mai gazdaság környezetileg sem fenntartható. Minden komoly környezetvédelmi kutatás azt mutatja ki, hogy túl sok anyagot, energiát veszünk ki a környezetünkből, és túl sok szennyezést, hulladékot engedünk vissza.
Mindeközben visszafordíthatatlan ökológiai károkat okozunk. A számítások szerint azonban az ökológiai katasztrófáért korántsem pusztán az emberiség növekvő létszáma a felelős, hanem sokkal inkább a fejlett országok pazarló életmódot folytató lakossága: az összes anyag- és energiafelhasználás 80 százaléka a világ összlakosságának mindössze 20 százalékát adó fejlett országokban (köztük hazánkban) realizálódik. Ne gondoljuk, hogy az, ami tőlünk távol vagy a világ környezeti állapotával történik, nem lesz hatással ránk. A globalizáció nemcsak azt jelenti, hogy a messzi távol készült termékek eljutnak hozzánk, de azt is, hogy így vagy úgy, de a drámai társadalmi vagy környezeti következményekkel is szembe kell néznünk egyszer.
Happy Planet Index
A Happy Planet Index (röviden HPI) a fenntartható jólét mutatójaként jött létre. Ennek kiszámításához négy elem szükséges: a jólét, amit egy 1–10-ig tartó skálán értékelnek az adott ország lakói; a várható élettartam, amit az ENSZ adatbázisából szereznek; az eredmények egyenlőtlensége, azaz az adott ország várható élettartamára és jólétére vonatkozó adatok százalékos megoszlása; illetve az ökológia lábnyom a Global Footprint Network adatai alapján.
A HPI-re azt is mondhatnánk, hogy a GDPből számított jólét ellentéte: nem a gazdaság fejlettségén és az előállított termékek és szolgáltatások összértékén alapszik, hanem sokkal inkább a társadalmi jóllétet veszi figyelembe, ahol a materiális dolgoknak sokkal kisebb a jelentősége. Ezenfelül fontos, hogy míg a GDP nem veszi figyelembe az ökológia lábnyomot, addig a HPI-nek ez egy létfontosságú eleme.
Hogy ez mit jelent? Az Egyesült Államokban és az európai országokban lehet átlagon felüli a jólét, lehet magas a várható élettartam, mégis, ha az ökológiai lábnyomuk magas, a HPI alacsony.
Ebből adódik, hogy a világon a három legmagasabb HPI-jű ország sorrendben Costa Rica, Mexikó és Kolumbia. Az értékeik kétszer akkorák, mint az Egyesült Államoknak, és a listán Norvégia, Spanyolország és Hollandia fér bele csak európaiként az első húszba. Magyarország a világ többi országához viszonyítva a középmezőnyben helyezkedik el (69.), ezzel csak Szlovéniát és Ukrajnát előzi meg a régióban.
