A kibocsátások azonosítása
A konferencia résztvevői azt a problémakört járták körül, hogy miként lehet azonosítani és számszerűsíteni a nehezen dekarbonizálható szektorok kibocsátásait. Hiszen egy vállalat esetében a kibocsátáscsökkentés első lépése meghatározni, hogy az értéklánc egyes pontjain pontosan mekkora az üvegházgáz-kibocsátása. Nick Gogerty,a Carbon Finance Labs ügyvezetője bemutatta, hogy a CarbonSig miként számszerűsíti ezeket az értékeket például egy pohár, valamelyik népszerű kávéházban elfogyasztott kávé esetében. A kávétermesztés, a kávészemek őrlése és pörkölése, a szállítás és még a fogyasztás is CO2-kibocsátással jár. Átlagosan ez az érték 4 kg CO2-ra adódik kávéadagonként. De miért is jó nekünk, ha ezt tudjuk? Amennyiben ismerjük az egyes termékeink kibocsátását, annak függvényében képesek leszünk ellentételezni (offsetting) azt, fontos lépést téve meg ezzel a karbonsemlegesség felé vezető úton.
A kávé természetesen csak egy végletekig leegyszerűsített példa volt, hiszen a kibocsátások pontos meghatározása ennél sokkal komplexebb folyamat számos iparágban, ahogyan ezt a beszélgetésen résztvevő szakértők is hangsúlyozták. Ezeket nevezzük nehezen dekarbonizálható iparágaknak (hard-to-decarbonize). Ide tartozik jellemzően az olajipar, a vas-és acélgyártás, a cementgyártás, az alumínium ipar, a repülés, illetve a közúti-és tengeri szállítmányozás.
Átalakulóban az olajipar?
Az Occidental (amerikai olaj-és széngazdálkodási vállalat) szakértője, Tony Cottone a következő évekre az olajpiac megosztottá válását prognosztizálja, mivel az olajtermékek esetében az alacsony karbonkibocsátás prémium árakat fog magával hozni.
„A világszerte elérhető olajtermékek egyes változatainak hordónkénti CO2-kibocsátása között akár 300 kg-os differencia is megfigyelhető. A zöld energiaátmenet szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy a legalacsonyabb intenzitású értékkel rendelkező változatok kerüljenek gyártásra.” – mondta Cottone.
A 300 kg-os CO2-különbség az Európai Unió új klímapolitikai eszköze, a karbonvám következtében az importált olaj árának szignifikáns (hordónként akár 21$-os) emelkedéséhez vezethet majd. A 2023-tól bevezetésre kerülő karbonvám célja, hogy az EU külső határain túlról érkező, nagy CO2-kibocsátású termékekre, azok karbonintenzitásának megfelelő többletvámot vessen ki, ezzel egyrészt ösztönözve a beszállítókat a zöld átmenetre, másrészt elejét véve a szennyező termékek olcsó importjának. A karbonárak már így is háromszorosára növekedtek az EU-ban a pandémia előtti szinthez képest, és egyes becslések szerint jövőre ismét megkétszereződhetnek.
Cottone lehetségesnek tartja továbbá, hogy a nyersolaj-kereskedelemben a jövőben megjelenik egy karbonintenzitást jelző címke is, ami tanúsítja majd, hogy a hordóban található olaj életútja mekkora CO2-kibocsátással járt. Ideértve a fúrás során felhasznált energia, valamint a kitermeléshez és szállításhoz szükséges elektromos áram kibocsátásait.
A nehezen nyomon követhető kibocsátások
A beszélgetés során Szomolányi Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy tulajdonképpen a nehezen karbonsemlegesíthető iparágak közé tartozhatnak azok is, amelyeknek a közvetlen kibocsátása (Scope 1-2) ugyan nem jelentős, de az értéklánc mentén az indirekt kibocsátásaik (Scope 3) számottevőek és nehezen nyomonkövethetőek. Ilyen például a telekommunikációs szektor, amelynek Scope 3 kibocsátása a teljes kibocsátás 90%-át is adhatja. Egy telkó esetén tehát a hálózat üzemeltetésével, a vállalat működésével kapcsolatos CO2e kibocsátás nem számottevő ugyan, de ahhoz, hogy ezt használni is lehessen, kell készülék, töltő, amiket le kell gyártani, amihez alapanyagok kellenek, amit az ügyfél a saját szokásai szerint használ, stb. és ezek már jóval nehezebben követhetők, ráadásul többek között ezek teszik ki a Scope3-at is. Látható tehát, hogy egy ilyen szerteágazó „mintában” nehéz megtalálni a rendet, és pontosan számszerűsíteni a kibocsátásokat.
Mit tudunk hát tenni?
Egyrészt, ha a Párizsi Megállapodásban meghatározott célokat el akarjuk érni, akkor transzformációra van szükség. Ebben a transzformációban pedig az egyik legnehezebb pont az emberi viselkedési normák megváltoztatása. És hogyan változtatunk meg valamit, aminek a hatásáról nem is tudnak az emberek? Ez az egyik, amiért szükség van a CO2 kibocsátás nyomonkövetésére, hogy ezekkel az értékekkel folyamatosan szembesüljünk.
Az ICT szektornál maradva, annak CO2 megelőzési szerepéről sem szabad megfeledkezni, amiről már az ETNO-WWF projekt 2006-os eredménye óta tudjuk, hogy jelentősebb, mint a szektor kibocsátása. Az erről szóló tanulmányok szerint ez könnyedén elérheti a 10-szeres értéket, azaz a szektor tízszer annyi CO2-kibocsátás megelőzését érhetné el, mint amekkora a saját kibocsátása. Ha azonban ezt hitelesen akarják tenni a szereplők, akkor ezt minél alacsonyabb kibocsátással kell elérnie. És ehhez is szükség van a kibocsátások nyomonkövetésére.
CO2 csökkentési potenciál a telekommunikációs szektorban
(Forrás: smarter2030.gesi.org)
Ehhez a vállalatok részéről ambíciózus, és sokszor kreatív módszerekre van szükség. Ilyen ötletre hozott példát Kati a Magyar Telekom részéről, melynek a Planet Fanatics a fenntarthatósági tanácsadója. A kibocsátások csökkentése, valamint az ügyfelek bevonása (tudatformálása) érdekében került bevezetésre az ExtraNet Zöld 1 GB adatcsomag, amihez a szükséges energiát napelemek állítják elő. Ez a termékopció amellett, hogy az ügyfelet bevonja a klímavédelembe, a megtérülési időt is jelentősen rövidíti, elősegítve a következő hasonló beruházásokat.
A konferencia prezentációját itt, a felvételt pedig itt éritek el.
A beszélgetés résztvevői voltak:
- Nick Gogerty, a Carbon Finance Labs ügyvezetője
- Michel Schneider, az IATA igazgatóhelyettese
- Tony Cottone, az Oxy Low Carbon Ventures igazgatója
- Maria Carvalho, a South Pole közügyekért felelős vezetője
- Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics Network alapítója, ügyvezetője.
