Cikksorozatunk első részében bemutattuk a hagyományos közgazdaságtan alternatíváját jelentő fánkgazdaságtant és központi modelljét, kiegészítve megálmodója, Kate Raworth gondolataival. A következőkben megvizsgáljuk gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit a regeneratív várostervezés példáján keresztül, illetve bemutatjuk, hogy az egyének, közösségek és kisebb vállalatok szintjén mit lehet tenni a fánkgazdaságtan által kínált modellben gondolkodva.
A regeneratív várostervezés
2050-re az emberiség 66%-a várhatóan városokban fog élni, ezért jövőnk szempontjából kritikus jelentőséggel bír, hogy városaink mennyire működnek fenntarthatóan. A fánkgazdaságtan modelljének egyik alapvető gondolata, hogy a természetet és az embereket semmibe vevő, lineáris várostervezés helyett a regeneratív, körforgásos elven működő infrastruktúra kiépítését kell fókuszba helyezni. De pontosan mi is az a regeneratív infrastruktúra?
Egy olyan komplex megközelítés, amely együtt dolgozik a természetes rendszerekkel, miközben fenntartható módon gazdálkodik az energiával, a vízzel és a hulladékkal. Fő szempontjai közé tartoznak az integrált tervezés és politikai szándék, a természetes design és a visszaforgatás (víz, nyersanyagok, energia, hő). A regeneratív várostervezés nem csupán a környezeti hatásokat minimalizálja, hanem aktívan hozzájárul az ökoszisztémák gyógyulásához.
A regeneratív városokban a vízfelvétel és a vízkezelés illeszkedik a hidrológiai ciklusba, nem bontja azt meg. Az élelmiszereket a helyi-környékbeli termelőktől szerzik be a lakosok, a szennyvízből és hulladékból (pl.: konyhai szerves hulladék) kinyert tápanyagokat pedig visszajuttatják a közeli termőterületekre. Mindeközben drámaian csökkentik a fosszilis tüzelőanyagoktól való függést, azáltal, hogy az energiamixben növelik a megújuló energiaforrások arányát.
Infrastrukturális projektek indítása előtt mindig érdemes teljes életciklus-elemzést végezni annak várható gazdasági, környezeti és társadalmi hatásai mentén. Ezen felül érdemes azt is megvizsgálni, hogy az induló projekt hogyan illeszkedik majd a város többi eleméhez/rendszeréhez, milyen hatással lesz azok működésére, és ki lehet-e aknázni a rendszerek kapcsolódásából származó szinergiákat. (Pl.: Közösségi komposztálót városi kertek vagy parkok közvetlen szomszédságába érdemes telepíteni, hiszen az összegyűjtött tápanyagokat így felesleges szállítás nélkül, lokálisan lehet hasznosítani.) Meg kell vizsgálni a teljes képet. A regeneratív várostervezésben ennél fogva óriási felelősség jut az önkormányzatoknak, hiszen egyedüli szereplőként ők képesek koordinálni a városban zajló fejlesztéseket. De kiemelt szerepe van az ingatlanfejlesztőknek,az energiaszolgáltatóknak és a hulladékgazdálkodó szervezeteknek is. (Az építőipari vállalatok szerepével a városok fenntarthatóvá tételében már foglalkoztunk egy korábbi cikkünkben.)
Világszerte számos olyan példamutató várost találunk, ahol a regeneratív tervezés prioritást élvez. Ilyen a 2019-ben Európa zöld fővárosának megválasztott Oslo, ahol a városlakók 95%-a a lakóhelyétől számított 300 méteren belül talál parkot vagy nagyobb zöldterületet. A norvég város 2017-ben klímaköltségvetést (Climate Budget) kezdett alkalmazni, hogy a hatóságok pontosan nyomon tudják követni a kibocsátásokat, és megtalálni azokat a beavatkozási pontokat, ahol azok csökkenthetők. Jelenleg a 2020-tól 2030-ig érvényes klímastratégiájuk mentén fejlesztik a várost. Ennek szerves részét képezi a közlekedés zöldítése: parkolókat alakítanak autómentes zöld övezetté, jelentősen támogatják az elektromos autók vásárlását (adómentesség, ingyen parkolási lehetőség), számos közösségi autószolgáltatás áll rendelkezésre, 2023-tól pedig valamennyi taxinak zéró kibocsátásúvá kell válnia. A közbeszerzési eljárások során minimum követelményként állapítják meg a fosszilis tüzelőanyagok teljes mellőzését az építkezések során. Létrehoztak továbbá egy “méh autópályát” is, amely állami-és vállalati épületek, lakóházak és iskolák bevonásával, parkok és tetőkertek révén egy összefüggő ökológiai folyosót biztosít a beporzó rovarok számára a város egyik feléből a másikba.
Önvezető, elektromos busz tesztüzeme Oslo-ban
Az ecuadori Quito-ban, amely a világ második legmagasabban fekvő fővárosa, 45 kilométernyi kerékpársávot építettek ki, felismerve, hogy a közlekedés a város karbonlábnyomának 56%-át teszi ki. Az élelmiszerbiztonságot célzó AGRUPAR kezdeményezés révén pedig virágzó közösségi kert-hálózatot hoztak létre, melyben több mint 12 ezer lakos és 140 közösségi kert érdekelt, évente 50 féle ehető növényből 400 tonna terményt állítva elő.
Közösségi kert Quito-ban
A gyakran aszályok sújtotta tanzániai Dodomában a korábban lebetonozott főtér helyére a beporzó rovaroknak védelmet nyújtó fákat és növényeket ültettek, melyeket a környékbeli lakóépületekből származó szürkevízzel táplálnak. (A szürkevíz olyan, a háztartásokban már egyszer felhasznált víz, mely ivásra nem alkalmas, ellenben növények öntözésére kiváló.)
Fánkgazdaság és regeneratív fejlődés a mindennapjainban
A regeneratív fejlődés építőköveit könnyedén integrálhatod saját vállalatod/közösséged mindennapjaiba is. A Doughnut Economics Action Lab (DEAL) egy olyan globális mozgalom, amely újszerű gondolkodásra serkent és a hagyományos, fenntarthatatlan gazdasági rendszerek megreformálását célozza. Összeállították azt a 7 pontból álló listát, amely mentén az egyes (akár kisebb) városok, közösségek és vállalatok elmozdulhatnak a fánkgazdaságtan modellje által felvázolt “biztonságos körív” irányába. (Az egyes pontok mellett zárójelben gyakorlati példákat láthatsz, hogy a regeneratív várostervezésben miként jelenhetne meg az adott szempont.)
- A 21. század legnagyobb kihívása kielégíteni minden ember létszükségletét a planetáris korlátokon belül úgy, hogy a Föld erőforrásaiból csak annyit használjunk fel, amennyi újra is termelődik. Mindennapi életünkben ezt leginkább a hulladékok csökkentésével, a mértékletes vásárlással és az átgondolt közlekedéssel valósíthatjuk meg. Vállalatok számára pedig ennek függvényében érdemes kialakítani a vállalati stratégiát, a vállalatirányítási rendszert és a finanszírozási lehetőségeket. (Regeneratív várostervezés: károsanyag-kibocsátások csökkentése a közlekedés zöldítésével.)
- Fontos látni a teljes képet. Fel kell ismerni a háztartások, a közösségek, a vállalatok és az állami szereplők helyét a rendszerben, és hogy melyik szereplő mivel tud leghatékonyabban hozzájárulni a közösség jólétéhez. Bár a különböző szinteken eltérő nagyságú hatást lehet elérni, ezek a szintek erősen összefüggenek egymással, és áttörő változást csak átfogó társadalmi törekvéssel lehet elérni. (Regeneratív várostervezés: a beruházások közti összefüggések, szinergiák feltérképezése.)
- Az emberi tényező nem elhanyagolható. A sokszínű, bevonó és nem a kirekesztő közösségeké a jövő. (Regeneratív várostervezés: akadálymentesített közösségi terek kialakítása.)
- Rendszerben kell gondolkodni! Fontos próbálkozni, tanulni, alkalmazkodni, fejlődni. A világ folyamatosan változik, így csak az a közösség/vállalat maradhat fenn hosszú távon, amely nyomon követi a változások dinamikáját. (Regeneratív várostervezés: felkészülve a klímaváltozás hatásaira rezilienssé tenni az infrastruktúrát.)
- Az értékteremtés sosem előremutató, ha öncélú. Az eredményeket mindig érdemes megosztani más közösségekkel, közreműködő partnerekkel. (Regeneratív várostervezés: együttműködések a vállalati és önkormányzati szféra szereplői között.)
- A bolygó egy folyton változó, élő rendszer: követni kell a ciklusait, és bármit is teszünk, legyünk regeneratívak. Utazzunk kevesebbet, működjünk energiahatékonyan és csökkentsük a kibocsátásainkat. (Regeneratív várostervezés: a megújuló energia arányának növelése.)
- Nem a növekedés a cél, hanem a jólét. Egy vállalat sem csak akkor működik jól, ha évről évre nagyobb profitot termel. (Regeneratív várostervezés: a város nem akkor fejlődik, ha egyre több lakója és épülete lesz, hanem ha a lakói számára képes élhető körülményeket biztosítani.)
