Az emberiség maga mögött hagyta a biztonságos feltételeket jelentő határvonalakat
3 milliárd éven át a geoszféra (az energia és élettelen anyagok áramlása a kőzetréteg és a légkör között) és a bioszféra (a bolygó valamennyi élő szervezete) közti interakciók formálták az éghajlati-környezeti rendszereket. Ebbe a kétoldalú folyamatba lépett be harmadik erőhatásként az emberi tevékenység. És okozott kiterjedt, bolygószintű változásokat gyakorlatilag az összes rendszerben, amely a fennmaradásunkhoz szükséges.
A földi élet (abban a formájában, amelyhez az emberi faj hozzászokott) számára nélkülözhetetlen 9 területet még 2009-ben azonosította egy nemzetközi kutatócsapat. A koncepció mára a bolygónk „egészséges működését” leíró egyik általánosan elfogadott keretrendszerré nőtte ki magát, melyet számtalanszor felülvizsgáltak és finomítottak.
A kilenc terület a következő:
- Éghajlatváltozás
- Újszerű entitások (geológiai értelemben vett újszerű, emberi eredetű folyamatok, amelyek felskálázódva veszélyt jelenetek a földi rendszerek működésére)
- A sztratoszférikus ózonréteg
- Légköri aeroszol-koncentráció
- Az óceánok savasodása
- Biogeokémiai áramlások (a nitrogén és foszfor körforgása, mennyiségváltozásai)
- Ivóvíz-körforgás
- Változások a szárazföldi rendszerekben (az erdőterületek, szavannák, gleccserek arányának változása)
- A bioszféra integritása (az élővilág változatos, törékeny egyensúlyának megőrzése)
A keretrendszer egyik legnagyobb előnye, hogy bolygónk működését nem csupán egy-egy kiragadott aspektus mentén vizsgálja, hanem a környezeti fenntarthatósághoz szükséges valamennyi területet egyidejűleg térképezi fel. Hiszen a földi rendszerek nem különállóan, hanem egymással összhangban, egymást alakítva működnek. Szeptember 13-án a Science Advances folyóiratban minden korábbinál részletesebb felmérés látott napvilágot a keretrendszert illetően.
6 terület esetében aggasztó a túlburjánzás mértéke – ráadásul a túllépés mindegyik esetében tovább nőtt a legutóbbi felmérés óta. Az éghajlatváltozás esetében gyorsan távolodunk a biztonságos klímát jelentő 1,5 Celsius fokos határtól, a jelenlegi kibocsátási tendenciák pedig ahelyett, hogy csökkenést mutatnának, csak tovább romlanak. A nitrogén- és foszforkörforgás a helytelen, elavult talajművelési gyakorlatoknak köszönhetően felborult. A növekvő populáció ellátása pedig egyre nehezebben oldható meg a műtrágyázással tönkretett termőtalajokon. Az erdőirtás és az éghajlatváltozás együttesen számos régióban módosítja a talajtakaró növények jellegét. Ez pedig teljes ökoszisztémák életfeltételeit változtatja meg gyors ütemben.
A 6 vészesen romló mutató mellett, további két területen sem állunk jól: az óceánok elsavasodása vészesen közelít a határvonalhoz, az aeroszol-koncentráció pedig regionálisan több helyen is meghaladja a biztonságosnak ítélt hátárértéket. Egyedüli területként a sztratoszférikus ózonréteg állapota mutat javulást, amely az 1987-ben fedél alá hozott nemzetközi együttműködésnek, a Montreáli Jegyzőkönyvnek köszönhető.
Miért baj, hogy átléptük ezeket a határvonalakat, és milyen hatással lesz mindez az emberi fajra?
Az emberi civilizáció számára az utóbbi 10 ezer évben nagyjából állandó és kiszámítható, a folyamatos fejlődést lehetővé tevő éghajlati és környezeti feltételek álltak rendelkezésre. Ez az utolsó jégkorszak óta tartó, kimondottan kedvező éghajlati ablak (interglaciális periódus) tette lehetővé az időjárás évszakos változásaira alapozó mezőgazdaság kialakulását, amely aztán minden további fejlődést megalapozott. Az utóbbi 150 év emberi tevékenysége azonban kibillentette a földi rendszereket ebből a kiszámítható fázisból és éghajlati-környezeti szempontból egy új földtörténeti kort vezetett be: az antropocént.
Az emberi tevékenység által hajtott változások jelenleg is tartanak, és bár minden észérv azt követelné, hogy ezeknek minden erőnkkel megálljt parancsoljunk, ütemük csak fokozódni látszik. Ennek a legnagyobb veszélye pedig abban rejlik, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mindez milyen éghajlati-környezeti státuszba löki a földi rendszereket hosszabb távon. Az egymásra épülő rendszerek turbulenssé, kiszámíthatatlanná válása mindenesetre borítékolható.
Egy új tanulmány szerint csak az éghajlatváltozás 1 milliárd ember halálához vezethet a következő 100 évben, ha nem kezdjük el radikálisan csökkenteni a kibocsátásokat. (Ez azt a korábbi tanulmányokon alapuló ökölszabályt veszi alapul, hogy minden 1000 tonnányi fosszilis tüzelőanyag elégetésére 1 idő előtti elhalálozás jut átlagosan. Az éghajlatváltozás által generált hőhullámok, árvizek, viharok, stb. révén.) A többi területen, az „életfenntartó rendszerekben” bekövetkező károk pedig tovább fogják növelni az áldozatok számát.
