Álomszerű helyszínek rémálomba illő tömegekkel
Barcelona. Róma. Hallstatt. Positano. Velence. Ezekben a képeslapra illő településekben közös vonás, hogy elképesztő számú turista keresi fel őket a főszezonban. Az utcákon alig lehet lépni, a szállások árai irreálisan magasak, egy-egy népszerű étteremnél vagy kedvelt Instagram fotós pontnál pedig akár órákig is sorba kell állni, csak hogy elcsípjünk néhány másodpercnyi boldogságot. Egyre többen ismerik azonban fel: ezek a helyek éppen a lényegüket veszítik el azáltal, hogy az utolsó szegletükig megtelnek tolakodó-hangoskodó turistákkal. A jelenség ráadásul nem csak Európa sajátja, hiszen az Egyesült Államok nemzeti parkjaiban, Hawaii szigetein, Egyiptom ikonikus pontjainál és Japán kulturális szentélyeinél is egyre nagyobb gondot okoznak a turistahullámok. Az overtourism jelensége nem csupán gazdasági vonatkozásokkal bír azonban, hanem fenntarthatósági szempontból is felvet egy nehezen megválaszolható kérdést: hogyan élvezhetjük úgy a kulturális világörökséget, hogy abból mindenkinek jusson egy „szelet” és a következő generációk számára is megmaradjon?
Az overtourism, vagy magyarul „túlturizmus” egy olyan jelenség, amikor egy kedvelt helyszínt jóval több turista látogat meg adott idő alatt, mint amennyit a helyszín társadalmi-környezeti kapacitása elbírna. Amellett, hogy a zsúfoltság könnyen beárnyékolhatja a lelkes turisták kikapcsolódását, keservessé változtatja a helyiek mindennapi életét. Az egekbe szöknek a lakhatási költségek, drágul a boltok és piacterek kínálata – ráadásul a mindennapi élethez szükségtelen, ám a turisták által favorizált cikkek kerülnek a polcokra – , nehézkessé válik a közlekedés, nő a légszennyezettség, gyarapodik a hulladék mennyisége, a közösségi terek pedig zsúfolásig megtelnek. Egyes helyszíneken az ottlakók már több ízben is elégedetlenségüket fejezték ki a nem elégséges hatósági szabályozások kapcsán.
Mi lehet a megoldás?
A turisták hozzanak felelős és átgondolt döntéseket? Igen, ez nyilvánvalóan szükséges, azonban a valóság azt mutatja, hogy nem elegendő. Mivel minden helyszín más és más, ezért különböző, az adott település sajátosságaihoz illeszkedő megoldást szükséges kidolgoznia az önkormányzatoknak. Az alkalmazott stratégiák közt szerepelhet a turisták „szétszórása” a település egyes pontjai között térben vagy akár időben, útitervek kialakítása a turisták térbeli irányítása okán, a látogatók szegmentációja, lehetővé tenni a helyiek számára, hogy nagyobb bevételt szerezzenek a turizmusból, fejleszteni a település infrastruktúráját és persze bevonni mind a helyieket, mint a turistákat a döntéshozásba.
Sajátos eszköz lehet még a „demarketing”, vagyis a marketingnek az az aspektusa, mely a vásárlók kedvét igyekszik elvenni valamitől. Ehhez legtöbbször nem elég az önkormányzat hatásköre, hanem regionális vagy állami szintű törekvés szükséges hozzá. Például, ha egy kedvező turisztikai adottságokkal rendelkező térségben minden látogató egyetlen településre özönlik, akkor tudatos regionális stratégiákkal, a mainstream kárára a kevéssé ismert attrakciók marketingjével sikeresen el lehet őket „osztani” több település között. Ezzel pedig a települések és a turisták is csak nyernek. Franciaországban influencerek bevonásával kampány folyik annak érdekében, hogy kevesebben látogassanak a Mont Saint-Michelle katedrálishoz, és inkább az ország más pontjaira utazzanak helyette.
Minőség vagy mennyiség? A spanyol Lanzarote szigetén és a trópusi Balin is inkább a minőségi, semmint a mennyiségi turizmust helyeznék előtérbe a jövőben. A tömegturizmus környezeti terhelése különösen aggályos ezeken a szigeteken, hiszen a megélhetésüket jelentő természeti szépségeket sodorja veszélybe. Szeretnék elkerülni Thaiföld példáját, ahol a hatóságok 2018-ban kénytelenek voltak bezáratni a híres Maya Bay-t az azt elözönlő turisták okozta környezeti károk miatt.
Fontos, hogy az önkormányzatok tisztában legyenek a település infrastrukturális, környezeti és társadalmi kapacitásával. Ehhez hasznos eszközt jelentenek a digitális „okos város” megoldások, melyekkel nyomon követhető, hogy a turisták időben és térben hogyan oszlanak meg. Ennek ismeretében kerülhet sor korlátozó intézkedések bevezetésére. (Példa: Egyszerre csak 1000 jármű tartózkodhat a településen.) Komoly kapacitásproblémákkal küzd Hallstatt, amely nyáron akár 15-ször több turistát is kénytelen vendégül látni naponta, mint amennyien ott élnek. Lakói a turisták és a településre behajtó járművek számának korlátozását követelik az önkormányzattól. Nem különb a helyzet Velencében, melynek kapcsán szinte minden évben lehetett híreket hallani arról, hogy a turistákat egyébként sem kedvelő helyiek radikális lépés bevezetését tervezik az odalátogatók számának korlátozása végett. 2024-től 5 eurós turistaadót kell majd fizetnie az egy napra érkező turistáknak a főszezonban. (Vagyis szinte mindenkinek, hiszen a főszezonban igen nehéz megfizethető szállásra szert tenni a kanálisok városában.) Hasonlóan radikális lépésre szánta el magát Amszterdam városa, amely kitiltotta a kikötőjéből az óceánjárókat.
Klímaváltozás és tömegturizmus: milyen hatással vannak egymásra? A turizmushoz kapcsolódó utazás (főként a légi utazás) jelentős üvegházhatásúgáz-kibocsátással jár, amely tovább fokozza a klímaváltozást. Ugyanakkor a klímaváltozás is hatással van a turizmusra. A főszezon egyre inkább kinyílni látszik, hiszen a melegebb éghajlatú területeken, mint a Mediterrán-térségben, a nyár elviselhetetlenül forró periódusokat hoz. A turistákkal tömött utcák és a hőség sokakat útiterveik átgondolására sarkall, és inkább a főszezonon kívül veszik célba a szívüknek kedves helyszíneket. Ez az időbeli eltolódás még akár „segíthet” is az overtourism mérséklésében. Túlzott örömre azért ez sem ad okot, hiszen az borítékolható, hogy a klímaváltozás összességében jóval több negatív hatást eredményez a turizmusban, mint pozitívat.
Példák fenntartható turisztikai megoldásokra a nagyvilágból: Finnország, Costa Rica.
