A GEO Magazinban megjelenő fenntarthatósági cikksorozat a Ringier Hungary csapatával együttműködésben, az ő felkérésükre készül.
Az évzáró cikk tördelt veziója innen tölthető le.
Szerzők: Szomolányi Katalin, Pálfi Nándor és Szabó Gréta, a Planet Fanatics’ Network munkatársai.
Virtuális világutazásunk végéhez érve ezúttal a távoli Ausztrália ősi, vad földjeit és Óceánia törékeny, idilli szigetcsoportjait járjuk be, feltárva a régió fenntarthatósági teljesítményét. Végül pedig egy rövid látogatás erejéig betekintünk az utolsó kontinensre is, az Antarktiszra.
Ausztrália a legkisebb kontinens, ugyanakkor a hatodik legnagyobb ország. Területének döntő többségét, mintegy 85 százalékát az úgynevezett outback – az „isten háta mögötti vidék” –, a világ legősibb tája foglalja el. Vas-oxid színezte, vöröses, poros sziklák, bíborszínben úszó hegyek, perzselő napsütés és magányos házikók jellemzik a végtelen sivatagi tájakat. A népesség a tengerpartok közelében, a fejlett metropoliszokban összpontosul. Legismertebb tájegységei közé tartozik a szikes tavakkal tarkított Nagy-Viktória-sivatag, a világörökség részét képező magányos szigethegy, az Uluru, a karsztvidék és az óceán találkozásánál fekvő Nullarbor-síkság, valamint a világ egyik leginkább veszélyeztett természeti csodája, a Nagy-korallzátony. Bár közigazgatásilag Ausztrália egyik szövetségi állama, földrajzi és éghajlati szempontból is elkülönül a kontinenstől Tasmania egzotikus élővilágú szigete.
Óceánia a Csendes-óceán számtalan szigetvilágát foglalja magában: az Ausztráliától észak-északkeleti irányban szétterülő paradicsomi szigetországokból álló Melanéziát, a Fülöp-szigetektől keletre húzódó, szétszórt szigetecskékből álló Mikronéziát és a Csendes-óceán középső régiójában elhelyezkedő Polinéziát. Melanéziához tartozik többek között a vad, burjánzó esőerdőkkel borított Új-Guinea és a 300 szigetből álló Fidzsiszigetek.
Mikronézia részét képezik például a Mariana-szigetek vagy a lapos atollon elhelyezkedő Nauru. Polinéziához pedig olyan ismert szigetek tartoznak, mint Hawaii, a Húsvét-sziget vagy éppen a fenntarthatóságban jeleskedő Új-Zéland, melynek változatos, mesébe illő tájaiba sokan a Gyűrűk Ura-filmek miatt szerettek bele.
Környezeti teljesítmény
Ausztrália és Óceánia környezeti teljesítményének megítéléséhez ezúttal is a Yale Egyetem nemzetközileg elismert, 40 környezeti mérőszám alapján megállapított Környezeti Teljesítményi Indexét (EPI) vettük alapul. A legmagasabb pontszámot a régióban Ausztrália érte el, amely jelentősen megelőzve a rangsorban 33. Magyarországot a 17. helyen szerepel. Az angol anyanyelvű ország különösen a levegőminőség és a hulladékkezelés tekintetében szerepel jól, ugyanakkor klímapolitikája – különösen a szén-dioxid-kibocsátásra irányuló jövőbeni tervek – erőtlen. Néhány mutatóban, úgymint a tengeri élőhelyek védelme, a füves puszták megóvása, valamint a fenntartható rovarölőszer-használat, a világranglista élén szerepel az állam. Óceánia szigetállamai közül Kiribati teljesít a legjobban: az 54. helyen áll.
Kiribati mind a szárazföldi, mind a tengeri élőhelyek védelme érdekében határozottan fellép, a világ élmezőnyébe tartozik. Az index első helyén egyébként Dánia, a 180. – egyben utolsó – helyén pedig India áll.
ELTŰNŐ SOKFÉLESÉG
A Csendes-óceán déli medencéje hét biodiverzitási forrópontot foglal magában: Új-Guinea, Kelet-Melanézia, Délnyugat-Ausztrália, a kelet-ausztrál erdőségek, Új-Kaledónia, Új-Zéland és Polinézia-Mikronézia.
Ausztrália és a földrészt körülölelő tengerek 600-700 őshonos fajnak adnak otthont, melyek nagy része csak itt található meg az egész Földön. Közülük is kiemelkednek az erszényesek, melyeknek több mint fele Ausztráliában honos. Úgy tartják, hogy még mintegy 400 ezer fajt fel sem fedeztek ez idáig a kontinensen. Ezt támasztja alá, hogy a 2020-as esztendőben is 763 új fajt fedeztek fel és neveztek el. Ausztráliához tartozik a Nagykorallzátony is, amely 400 korall-, 1500 hal- és 4000 puhatestű fajból áll.
Azonban hiába az ámulatba ejtő sokféleség, az utóbbi 200 évben Ausztrália területén volt az egyik legmagasabb a kihalási ráta: több mint 100 faj halt ki vagy tűnt el végleg a vadonból, köztük az erszényes farkas, a tasmániai emu vagy a valaha a bolygón élt legnagyobb erszényes ragadozó, az erszényes oroszlán. A fajok kihalását egyértelműen az emberi tevékenység, valamint a telepesek által a kontinensre hurcolt invazív fajok (pl. elvadult kutyák, patkányok) okozták. Napjainkban a biológiai sokféleségre leselkedő legnagyobb veszélyt az erdőirtás, a mezőgazdasági területek terjeszkedése, az intenzív termesztéshez kötődő foszfor- és nitrogénszennyezés, a túlhalászat, valamint az infrastruktúra-fejlesztések jelentik. Új-Zéland szigetein – melyek éghajlata szubtrópusiból szubantarktikusba vált dél felé haladva – évmilliókon át elszigetelten fejlődhetett az élővilág, ami igen egyedi flóra és fauna kialakulásához vezetett. Jellegzetes növényfajai közé tartozik a pingao, egy tengerparti sásféle, a loxsoma, amely kizárólag az Északi-szigeten előforduló páfrányfajta vagy éppen a tawari, egy közel 10 méter magasra megnövő, fehér virágú fafaj.
Új-Zélandon él a világ egyik legritkább madara, a kakapó, mely leginkább egy bagoly és papagáj keresztezésére hasonlít, valamint a közkedvelt, ugyanakkor kritikusan veszélyeztetett kiwi madár. Bár Új-Zélandon a környezetpolitika erős lábakon áll, a behurcolt fajok (pl. kecske, macska, nyúl) itt is fenyegetést jelentenek az érzékeny ökoszisztémákra.
A Fidzsi-szigetek mintegy 26 millió évvel ezelőtt felemelkedő vulkanikus szigetívén 66 madárfaj él, ezzel pedig lekörözi a Galápagos-szigeteket is. Ugyanakkor míg utóbbi az evolúcióbiológiában betöltött fontos szerepe okán a bolygó egyik legtöbbet tanulmányozott ökoszisztémája, addig a Fidzsi-szigetek madarairól a mai napig keveset tudunk. Holott olyan színpompás példányaik élnek itt, mint a galléros pálmalóri és a narancsmellű mézevő. Az emberi tevékenység azonban még ennek a távoli szigetvilágnak az élőhelyeit is veszélyezteti: a természetes erdőterületek több mint 50 százalékát művelésbe vonták; a legelők, szántóföldek és telepített erdők jelentős negatív hatást gyakorolhatnak a madarak életmódjára.
Ismertetőnkből nem maradhat ki Új-Guinea trópusi szigete sem, mely a bolygó egyik legfontosabb biodiverzitási forrópontja. Számtalan orchidea-, lepke-, madár- és rovarfaj él itt, ráadásul nagy részük mindmáig alig ismert. Rengeteg olyan növényfaj is rejtőzik a területen, melynek létezéséről csak azért tudunk, mert egy-egy utazó megőrzött belőle egy elszáradt levelet. A sziget talán leghíresebb állata a paradicsommadár, melynek 43 ismert fajából 38 található meg itt.
ERDŐ- ÉS BOZÓTTÜZEK: PUSZTÍTANAK ÉS TEREMTENEK
Ausztráliában az erdő- és bozóttűz széles körben elterjedt és rendszeres jelenség, amely az évmilliók során jelentősen hozzájárult a kontinens természetes élőhelyeinek kialakításához. Kelet-Ausztrália a világ egyik leginkább tűzveszélyes régiója, és az ott uralkodó eukaliptuszerdők úgy fejlődtek ki, hogy alkalmazkodjanak ehhez a különleges körülményhez. A tűznek teremtő ereje is van: megújítja az elöregedett növényállományt, ráadásul egyes növények magjai csak a hő hatására pattannak ki. Emellett elpusztítja a kórokozókat, az invazív fajokat és az elöregedett növényi részekbe férkőzött kártevőket is.
Ausztráliában azonban az elmúlt évtizedekben egyre több tűzveszélyes napot regisztráltak, különösen az ország déli és keleti régióiban, elsősorban a tavaszi és nyári időszakban. Az 1988–2001 és a 2002–2018 közötti időszakban átlagosan 350 százalékkal nőtt a leégett területek nagysága. A növekedést egyértelműen az éghajlatváltozás okozza, amely hatással van többek között a hőmérsékletre és a páratartalomra is. A „fekete nyárként” is emlegetett 2019–20-as ausztrál bozóttűzszezont szokatlan intenzitása, mérete, időtartama miatt megatűznek tekintik. Az Éghajlatváltozási Kormányközi
Testület (IPCC) jelentése arra figyelmeztet, hogy a porviharok, a szárazság és a hőhullámok jelentős kibocsátáscsökkentés nélkül valószínűleg súlyosbodni fognak egész Ausztráliában, és ezzel minden bizonnyal meghosszabbodik az ország tűzvészszezonja is. A lángok és az általuk elégetett fák nagy mennyiségű szenet is kibocsátanak a légkörbe, ami pozitív visszacsatolást eredményez, azaz tovább fokozza a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését.
Az elmúlt két évszázadban Ausztrália 50 állat és 60 növényfajt veszített el az erdőtüzek miatt, míg a becslések szerint 2000 növény- és állatfajt, valamint erdőket és vizes élőhelyeket fenyeget a kihalás veszélye. A bozóttüzek másik jelentős negatív hatása a mezőgazdasági területek és a termőföldek pusztulása volt. A tejipar az egyik legsúlyosabban érintett ágazat, emellett a hús-, gyapjú- és méztermelés is nagymértékben károsodott, ami élelmezésbiztonsági kockázatokat is felvet.
FELLÉPÉS AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ELLEN
Ausztrália és Óceánia esetében furcsa kettősségről beszélhetünk: míg a régióban messze Ausztrália a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó, addig a kis óceániai szigetországok a csekély kibocsátásuk dacára a klímaváltozás talán legnagyobb vesztesei.
Az alacsony tengerszint feletti magaságú szigetek egyre inkább kitetté válnak az emelkedő vízszint és a heves trópusi ciklonok jelentette veszélyeknek. Az óceán vízhőmérsékletének gyors emelkedése és savasodása pedig az atollok körüli ökoszisztémákat gyengíti. Híressé vált az a felvétel, melyen a tuvalui miniszter térdig a tengerben állva tartott beszédet a COP26 (az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciája) előtt 2021-ben, és arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy országa hamarosan elsüllyed, amennyiben a nemzetközösség nem lép fel hatékonyabban a klímaváltozás megfékezése érdekében.
Az egyik tuvalui szigetet már „felmentették” a Metaverzumba is műhold- és drónfelvételek, valamint fényképek segítségével, hogy így őrizzék azt meg a jövő számára.
Ausztrália energiamixében továbbra is jelentős szerepet (közel 40 százalék) tölt be a feketekőszén elégetéséből nyert energia, ami klímavédelmi szempontból a legkártékonyabb energiaforrásnak tekinthető. Miközben a globális szénkitermelésnek több mint a fele Kínában történik, a legnagyobb exportőr Ausztrália: 2022-ben 83 milliárd dollár értékben értékesített feketekőszént.
Ez azért rontja nagymértékben az ország megítélését a klímavédelemmel foglalkozó szervezetek körében, mert Ausztrália alacsony népessége, előnyös természeti adottságai, gazdasági ereje és fejlettsége okán képes lenne sokkal nagyobb mértékben a megújuló energiákra hagyatkozni. A földrészen az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás 17,5 tonna évente, ami négyszerese a világátlagnak; összehasonlításképpen: Magyarországon 2020-as adatok alapján 4,6 tonna volt ez az érték.
Mindezek miatt Ausztrália kormánya hiába tűzött ki nettó nulla kibocsátási célt 2050-ig, a jelenlegi gyakorlatok alapján ez nem több puszta ígéretnél. A Climate Action Tracker (CAT), tudományos körökben is elismert és hivatkozott klímapolitikai szakportál értékelése alapján Ausztrália jelenlegi klímapolitikája és akciótervei elégtelenek, vállalásai gyengék, klímafinanszírozása pedig kritikusan elégtelen. Az ország törekvései jelenleg több mint 3 Celsius-fokos felmelegedést eredményeznének, amely nem hozható párhuzamba a párizsi megállapodásban vállalt 1,5 Celsius-fokos céllal.
Új-Zéland a világon az első országok között tűzött ki nettó nulla célt, és sokan a fenntarthatóság egyik fő zászlóshajójaként tekintenek rá. Némileg meglepő tehát, hogy klímapolitikai törekvései és akciótervei jelenleg erősen elégtelenek, a globális átlaghőmérséklet 4 Celsius-fokos emelkedéséhez járulnak hozzá.
Aggasztó, hogy jelenleg a világ egyetlen országának sincs olyan klímapolitikája, amely hozzájárulna a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos céljához és ezzel egy biztonságos éghajlati jövő eléréséhez. A kritikusan elégtelen teljesítményt nyújtók között pedig olyan nagy kibocsátókat találunk, mint Oroszország, Irán, Mexikó, Törökország. Az aktuális politikák alapján 2,7 Celsius-fokos emelkedés tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek a század végéig. Ez az emberi faj által évezredeken át megszokott klímaviszonyok jelentős megváltozásával, az óceáni áramlási rendszerek felborulásával és úgy általában a jelenlegi életmódunk végével járna együtt.
MEGÚJULÓ ENERGIA
Ha klímavédelmi törekvései nem is megfelelők, pozitívumként tekinthetünk arra, hogy 2021-ben Ausztrália teljes villamosenergia-termelésének 29 százaléka származott megújuló energiaforrásokból, ami a történetében az eddigi legmagasabb érték.
Ezen arányon belül kiemelkedő a napenergia (12 százalék), a szélenergia (10 százalék) és a vízenergia (6 százalék).
Az elmúlt évtizedben a nap- és a szélenergia-kapacitás bővítése volt az elsődleges hajtóerő ahhoz, hogy a megújulóenergia-termelés a több mint kétszeresére növekedett.
A napenergia-termelés 2021-ben 29, az elmúlt tíz évben pedig évente átlagosan 28 százalékkal nőtt. A szélenergia-termelés 2021-ben 19, az elmúlt évtizedben pedig évente átlagosan 15 százalékkal emelkedett. Egy ausztrál szervezet (Australian Academy of Technology and Engineering) becslései szerint Ausztrália 2025-re a villamosenergia-szükségletének mintegy 50 százalékát megújuló forrásokból teremtheti majd elő, ez 2030-ra 69 százalékra emelkedne. Ezt az ütemtervet tartva 2050-re sikerülne elérni, hogy a villamosenergia-hálózatok 100 százalékban zöldenergiát használjanak. A jelentés szerint azonban ezen ambiciózus tervek megvalósításához beruházásokra is szükség van, nemcsak az új megújuló forrásokba, hanem az átmeneti időszakban szükséges technológiákba is.
Társadalmi teljesítmény
AUSZTRÁLIA: BÖRTÖNSZIGETBŐL A VILÁG ÉLVONALÁBA
Amikor a britek felfedezték Ausztráliát, látva annak cseppet sem barátságos tájait és élőlényeit, börtönkolóniaként tervezték használni.
1787-ben a mai Új-Dél-Wales nevű tartományba 570 férfi és 160 női elítéltet deportáltak 250 katona kíséretében. Arthur Philip, az ausztrál partokat megközelítő flotta kapitánya azonban meglátta a lehetőséget a kellemes part menti éghajlatban és a sokféle gyógynövényben, ezért létrehozta az első kolóniát, mely a szabadság és egyenlőség elvén alapult, elzárkózva a rabszolgatartástól is. A rabok ugyanúgy helyet kaptak a formálódó társadalomban, melyet Philip erős kézzel vezetett, határozottan fellépve a bűncselekmények ellen.
Ma az ország a világ 15 legfejlettebb gazdasága között található, népességének zöme a part menti kolóniákból kifejlődő, nyüzsgő nagyvárosokban összpontosul. Ezek közül a legnagyobbak Sydney 5,3 millió és Melbourne 5 millió lakossal. Ausztráliában – különösen a nagyvárosokban – az egyik legmagasabb a megélhetési költség a világon Ausztrália társadalmában napjainkban a legkomolyabb problémát az őslakosok integrálása jelenti.
A börtönviselt emberek 29 százaléka őslakos, miközben a teljes társadalom mindössze 3 százalékát teszik ki. Az őslakosok a mai napig küzdenek a jogaikért és ősi kultúrájuk szabad gyakorlásáért. Ausztrália az egyetlen állam a Brit Nemzetközösségben, amely még mindig nem kötött állami szintű megállapodást az egykor kolonizált terület őslakosaival. Az ausztrál állam és az őslakosok közötti feszültség 1910 és 1970 között csúcsosodott ki, amikor az őslakos gyermekek 10–33 százalékát erőszakkal elválasztották családjuktól és brit családoknál helyezték el. Az atrocitást elszenvedő gyermekeket szokás az „elrabolt generációnak” is nevezni.
Gazdasági teljesítmény
Ausztrália igen gazdag ásványkincsekben: 350 bányában 19 ásványfajtát termelnek ki nagyipari léptékben. A világ egyik legnagyobb termelője a bauxit, a vasérc, a lítium, az arany, az ólom, az uránium és a cink tekintetében is. És ha ez még nem lenne elég, a kontinens drágakőkészlete is impozáns, hiszen gyémánt, smaragd, zafír, rubint és opál is megtalálható az exportcikkei között.
Bár ásványkincsekben nem szenved hiányt, Ausztráliában az ország területének 35 százaléka alkalmatlan bármiféle gazdálkodásra. Az ország GDP-jének mindösszesen valamivel több mint 2 százaléka köthető a mezőgazdasághoz. Ennek ellenére a kontinens ebben a tekintetben is igen sokszínű. Ausztrália északi partvidéke trópusi jellegű, itt elsősorban a tej- és marhahústermelés a meghatározó. Az ország déli régiójának mediterrán éghajlatú területein búzát és más gabonaféléket termesztenek, valamint bort állítanak elő. Ausztrália belső, sivatagos részein és Új-Zélandon is jellemző a juhtenyésztés. Érdekesség, hogy Ausztrália a világ legnagyobb gyapjúexportőre.
A meleg Pápua Új-Guinea kereskedelmi terményei közé tartozik az édesburgonya, a cukornád, a kávé és a gumi. A csendesóceáni szigetek fő mezőgazdasági termékei a banán, a kókuszdió és a cukornád. Kevesen tudják, hogy a marhahúsipar Ausztrália legnagyobb mezőgazdasági ágazata: több mint 200 millió hektár területen folyik a tenyésztés, amivel Brazília után a második legnagyobb marhahúsexportőr a világon. Ausztrália minden államában és területén támogatják a szarvasmarha-tenyésztést. Az ausztrál marhahús több mint 60 százalékát exportálják, elsősorban az Egyesült Államokba, Koreába és Japánba.
Új-Zéland – bár klímapolitikai törekvései erőtlenek – messzemenőkig elkötelezett a fenntartható turizmus iránt. Célul tűzték ki, hogy 2025-ig az ország minden turisztikai tevékenységet folytató vállalata elkötelezi magát a fenntarthatóság mellett.
Felmerül azonban a kérdés, hogy ez csak jól adagolt zöldre festés (green washing), vagy valóban van ambíció a vállalás mögött? Nos, a vállalatoktól a következőket várják el: fenntarthatósági terv kidolgozása mérhető célokkal 12 kritérium mentén, a célok felé történő előrelépés mérése, a fenntarthatóság beágyazása az üzleti tevékenységbe, éves szinten jelentés az előrehaladásról a programot összefogó állami szerv irányába, valamint az érintett felek számára történő kommunikáció a fenntarthatósági teljesítményről.
Ez alapján tehát elmondható, hogy nem zöldre festésről van szó. A program egyik legnagyobb támogatója a Hobbiton is, amely a Gyűrűk Ura-filmekből megismert, sokak számára lélegzetelállító szépségű Megye forgatási helyszínén kínál vezetett sétákat és különféle, a fantáziavilág tematikájába illeszkedő programokat, mint például a „Félszerzet Maraton” vagy a „Második Reggeli” túra.
Óceánia apróbb szigetországai főként halászatból, növénytermesztésből és a turizmusból élnek. Legfőbb terményeik közé tartoznak az olyan népszerű fűszernövények, mint a vanília vagy gyömbér. Exportjuk zömét a halászati ágazat adja, melynek részét képezi a gyöngyhalászat is. Kereskedelmi mérlegük ugyanakkor negatív: összességében több importra szorulnak, mint amennyit exportálni tudnak. Ez tovább növeli a klímaváltozásnak egyébként is kitett államok kiszolgáltatott helyzetét.
Fenntartható kezdeményezések
CORAL VITA
A Nagy-korallzátony pusztulása Ausztrália északkeleti-keleti partvidéke mentén sokak számára ismert probléma, melyet a klímaváltozás generál. A Coral Vita olyan csúcstechnológiás korallfarmokat hoz létre, melyek áttörő módszereket alkalmaznak a pusztuló zátonyok lehető leghatékonyabb helyreállítására. Tudományos csapatuk vezető tengerészeti intézetekkel kötött partnerséget, és olyan technikákat alkalmaznak korallok nevelésére, melyek akár ötvenszer gyorsabbak is lehetnek a természetes reprodukciós folyamatoknál. Mindeközben ezek a módszerek növelik a korallok ellenálló képességét a túlélésüket veszélyeztető felmelegedő és savasodó óceánokkal szemben. A korallokat visszatelepítik a leromlott zátonyokra, és ezzel újra életre keltik azokat. A Coral Vita szárazföldi farmjai nemcsak a helyreállítási projektekhez szállítanak korallokat, hanem a helyi közösségek oktatási központjaként, valamint ökoturisztikai látványosságokként is funkcionálnak. Emellett jelentős ökológiai változást is elérhetnek, mivel egyetlen gazdaságban több millió szívós korall tenyészthető, így ezek segítségével akár egész régiókban elterjedhetnek az ellenállóbb fajok. Azonban nem szükséges egy korallfarmon dolgozni vagy a tengerek és óceánok mélyére merülni ahhoz, hogy az ember segíthessen korallzátonyokat építeni. A Coral Vita segítségével akár adoptálhatunk is korallokat különböző méretekben, amelyeket a pénzügyi hozzájárulásunk segítségével tenyésztenek, majd helyezik el a szükséges helyen. Mi pedig amellett, hogy hozzásegítettük a korallzátonyokat a túléléshez, az örökbe fogadott korallunk teljes életéről folyamatosan tájékoztatást kapunk.
CAPTAIN PAUL WATSON FOUNDATION
Az alapítványt Paul Watson kapitány örökségének népszerűsítésére és továbbvitelére hozták létre. Az óceán védelmére és megőrzésére összpontosít közvetlen beavatkozással, amelyet az oktatás, a dokumentáció, a kutatási tevékenységek és a más nem kormányzati szervezetekkel, kormányokkal és nemzetközi intézményekkel, például az ENSZ-szel való partnerségek támogatnak. A szervezetet egy kis létszámú csapat alkotja, amely a bürokratikus folyamatok minimalizálásával hivatott megakadályozni a jövőbeni átalakítást vagy Paul Watson örökségének és átfogó víziójának felhígulását. De kicsoda is Paul Watson?
Watson a Greenpeace International korai éveinek egyik legvakmerőbb környezetvédelmi aktivistája volt, azonban ellentmondásos akciói miatt végül kivált a szervezetből és megalapította a Sea Shepard Conservation Societyt. Ennek élén veszélyes expedíciókra indult az illegális tengeri orvvadászat felszámolása céljából az ausztrál természetfilmes,
Steve Irwinről elnevezett hajóján.
Módszerei radikálisak voltak: a bálnavadászhajók és a bálnák közé pozicionálta hajóját, bűzbombákat dobott a támadók fedélzetére, sőt olyan is volt, hogy vízi járművével nekirontott a vadászhajónak. Erőfeszítéseiről több dokumentumfilm is készült, ezek közül talán a legismertebb a Bálnák háborúja című televíziós műsor volt.
A kontinens teljesítménye a Fenntartható Fejlödési Célokban
A globális fenntarthatósági célok mérésére és összehasonlítására szolgáló indikátor (SDG Index Score) legfrissebb, 2023-as adatai alapján nem csupán Ausztrália és Óceánia, hanem valamennyi kontinens esetében megtorpanás történt a célok előrehaladása mentén. A fenntartható fejlődési célok (SDG-k) megvalósítása terén egyre nagyobb a lemaradás, a fenntarthatósági célok elérésének időpontja pedig messze túlmutat 2030-on, egyes becslések szerint 2065-re teljesíthetők csupán.
Ausztrália az Egészség és jólét (SDG 3), a Nemek közötti egyenlőség (SDG 5), a Tiszta víz és alapvető köztisztaság (SDG 6), a Tiszta és megfizethető energia (SDG 7), a Tisztességes munka és gazdasági növekedés (SDG 8), az Ipar, innováció és infrastruktúra (SDG 9), a Fenntartható városok és közösségek (SDG 11), valamint a Felelős fogyasztás és termelés (SDG 12) célok esetében is javulást ért el az elmúlt időszakban, a többi cél tekintetében viszont nem történt előrelépés. A szegénység felszámolása (SDG 1), az Egyenlőtlenségek csökkentése (SDG 10), illetve a Szárazföldi ökoszisztémák védelme (SDG 15) esetében kifejezetten romlott az ország teljesítménye.
Az összesített teljesítményt vizsgáló SDG-indexben Új-Zéland a 27., Ausztrália a 40., a Fidzsi-szigetek pedig az 57. helyen áll.
Az utolsó kontinens: a szélsőséges Antarktisz
Ha hajóra szállva Ausztrália partjaitól dél felé vesszük az irányt, hosszú és fárasztó tengeri utazást követően elérjük a bolygónk legkietlenebb vidékeinek otthont adó Antarktiszt.
A legdélebbi kontinens jóval nagyobb, mint Európa, ám területét szinte teljes egészében (98 százalékban) örök jég borítja. Szinte tökéletes körívet alkotva veszi körbe a déli sarkpontot, egyedül az Antarktiszi-félsziget nyúlik ki belőle Dél-Amerika irányába. A földrészt a Transzantarktiszi-hegység választja két részre: Kelet- és Nyugat-Antarktiszra.
Kevesen tudják, de az Antarktisz Földünk legnagyobb átlagmagasságú, legszelesebb, legszárazabb régiója. Korántsem egy mesekönyvbe illő, télies tájról van szó, ahol folyamatosan szállingózik a hó: gyakorlatilag a földrész egésze hideg, száraz sivatag. A Száraz völgyek nevű területein, melyeken több száz vagy több ezer éves mumifikálódott fókatetemek hevernek, kétmillió éve nem esett csapadék. Itt sem hó, sem jég nincs, csupán kopár, élettelen hegyoldalakat találunk, amelyek vertikális torlasz gyanánt megakadályozzák, hogy a nedves levegőből a völgyek felett csapadék hulljon. És ha ez még nem lenne elég, itt fújnak bolygónk legerősebb alacsony légköri szelei, az úgynevezett katabatikus szelek is, melyek a hegygerinceken átbukva, akár 200 km/h-val süvítve minden nedvességet felszárítanak. És bár az itteni extrém körülmények leginkább a Marson található viszonyokhoz hasonlíthatók, az élet itt is utat tört magának: fotoszintetizáló baktériumokat fedeztek fel a völgyek legkevésbé viszontagságos területein.
Semleges zóna: az Antarktisz-Egyezmény
Mivel az Antarktisz bolygónk utolsó nagy érintetlen tája, szigorú nemzetközi szabályozás védi területeit. Ezeknek az Antarktisz-egyezmény ad keretet, melyet 53 állam írt alá 1959-ben. Az egyezmény lényege, hogy a kontinenst az emberiség kollektív érdekében kizárólag békés célokra használhatják fel a nemzetek, tiltott a területén bármilyen katonai tevékenységet végezni, valamint ásványkincseit kitermelni.
Napjaink egyre növekvő nyersanyaghiánya ezt az utolsó kitételt fenyegeti, hiszen egyre több ország vetne szemet a jég alatt rejtőző ásványkincsekre. A bányászat azonban hatalmas veszélyt jelentene a kontinens sérülékeny területein élő állat- és növényfajokra és egyben bolygónk utolsó érintetlen területeinek tönkretételét is magával hozná.
Az Antarktisz azonban nem tiltott zóna, a megfelelő engedélyek beszerzése és alapos felkészülés után mind kutatóexpedíciók, mind turistacsoportok meglátogathatják part menti vidékeit.
Az Antarktisz és a klímaváltozás
Az Antarktiszi-félsziget és az azt körülvevő tengerek a világ leggyorsabban melegedő területének számítanak. Az IPCC számításai alapján immár 3 Celsius-fokot emelkedett itt a felszín közeli levegő hőmérséklete. A melegedés megváltoztatja mind a fizikai, mind az élő környezetet, ami a növényborítottság növekedését, a gleccserek visszahúzódását és a part menti jégtáblák leválását eredményezi. A globális tengerszint emelkedéséhez az antarktiszi jégolvadás járul hozzá a legnagyobb mértékben. Az antarktiszi jég olvadása akár több tízméternyi tengerszint-emelkedést idézhet elő hosszú távon.
A Déli-óceán (az Antarktiszt körülölelő tengerek) melegedése már jelenleg is érinti az egész bolygót, hiszen a globális tengeráramlási rendszerek lassulásával kell számolni, ami az extrém időjárási események gyarapodását és intenzitásuk növekedését idézi elő. Az Antarktisz legközkedveltebb lakóira, a pingvinekre is baljós jövő vár a klímaváltozástól szorongatva. Új kutatások alapján a császárpingvinek teljes kolóniái néznek szembe a kihalással a következő évtizedekben, 2100-ig pedig a faj példányainak 90 százaléka eltűnhet.
2022-ben az Antarktiszi-félszigetet történelmi mértékű jégmentes periódus sújtotta, amely az ott élő öt császárpingvinkolóniából négy esetében az összes fiókával végzett. Ennek az az oka, hogy a császárpingvinek a tengeri jégre rakják le tojásukat, és a fiókáikat is ott nevelik fel. Ha ezek a jeges területek feldarabolódnak, széttöredeznek, a védtelen fiókák a tengerbe zuhanva megfulladnak vagy halálra fagynak. 2023 augusztusában az évnek ebben a szakában megszokott tengeri jégterületekből Nagy-Britannia területének tízszerese hiányzott a kontinens körül.
Az elmúlt két évben megjelent GEO számaink itt olvashatók.
