Idei cikksorozatunkban a fenntarthatóság és innováció összefonódását járjuk körbe különböző területeken. Az előző hetekben a megújuló energiaforrások egyes típusait és a bennük rejlő potenciált mutattuk be, a következő időszakban pedig egy hasonlóan izgalmas szektor, az építőipar kerül a fókuszba. Regeneratív beton? Szennyezés elnyelő tégla? Alumíniumhab? Cikkeinkben sok érdekes és innovatív megoldást mutatunk be, tarts hát velünk!
Az építőipar környezeti és társadalmi hatásai
Elsőként érdemes megnézni, hogy az építőipar milyen hatást gyakorol a tágabb értelemben vett természetes és társadalmi környezetre, valamint azt, hogy milyen külső erők hatnak az iparágra és nehezítik meg a fenntarthatóbb irányváltás lehetséges forgatókönyveit.
Az építőipar az egyik legkörnyezetterhelőbb szektorként a globális üvegházhatású gázkibocsátások 37%-áért felelős, miközben jelentős szerepet játszik a biológiai sokféleség csökkenésében, anyagéhsége pedig együtt jár a fokozott hulladékképződéssel is.
A környezeti dimenzió mentén tehát egyértelműen negatív szereplőként azonosítható, hiszen a jelenlegi összkép azt mutatja, hogy közvetlen hatásait a legtöbb esetben csupán kis mértékben tudja/szándékozik (azt a későbbiekben mutatjuk be, hogy ez mennyiben valós lehetőség és mennyiben tenni akarás kérdése) csökkenteni, és leginkább az ellentételezés marad számára lehetőségként.
Európában 51,2 millió tonna CO2e, Magyarországon pedig 1,3 millió tonna CO2e kibocsátás kapcsolódott közvetlenül az építőiparhoz 2021-ben. Az építőipar üvegházhatású gáz kibocsátásainak oroszlánrésze a cementgyártáshoz kapcsolható. Világszerte ~4100 millió tonna, Magyarországon pedig ~1 millió tonna cement kerül legyártásra egy év alatt. Ökölszabályként elmondható, hogy 1 tonna cement legyártása hasonló mennyiségű (0,82-1 tonna) CO2e-kibocsátással jár együtt.
Miközben a gazdasági növekedés destruktív kényszerpályája mind több épület megépítésébe hajszolja az iparágat, egyre nagyobb szabályozói nyomás is nehezedik a szektorra a negatív hatások csökkentését sürgetve. Ez a kettős prés pedig igen nehéz helyzetbe hozza az építőipart. Hiszen úgy kellene egyre többet építenie, hogy eközben egyre kisebb mértékben terheli a környezetet.
Európa szerte 134,3 milliárd dollárnyi értékben áramlottak beruházási források az építőiparba 2021-ben, ami a globális beruházási érték 55%-át jelentette. Ez azért érdekes arány, mivel Európa a legerőteljesebben városiasodott kontinens, mégis, az építőipar továbbra is itt nyeli el a legtöbb tőkét.
A szektor fenntarthatatlan működését indukálja az urbanizáció is. Míg 1910-ben a világ népességének csupán 10%-a élt városokban, jelenleg az érték meghaladja az 50%-ot, 2050-re pedig elérheti a 75%-ot is. A városiasodás az épületállomány kikerülhetetlen növekedésével jár együtt, nem beszélve arról a tényről, hogy a globális populáció abszolút mérete is folyamatosan növekszik, ami még inkább felpörgeti a keresletet.
Építőipari mutatók alakulása 2015 és 2021 között
| Mutató | 2015 | 2021 | Változás |
| Kibocsátás-intenzitás (kg CO2e/m2) | 43 | 40 | -7% |
| Energiaintenzitás (kWh/m2) | 153 | 152 | -0,7% |
| Bruttó beépített terület (mrd m2) | 218 | 242 | +11% |
| Beruházási volumen (mrd USD) | 156 | 237 | +51,9% |
Új építés vs. felújítás
Az urbanizáció által teremtett lakhatási igény kielégítésére az építésnél sokkal fenntarthatóbb megoldást jelentene a régi épületek mélyfelújítása, amely nem más, mint egy átfogó energetikai korszerűsítés. Bár a nyugati országokban a felújítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend az építés helyett – melynek okai között gazdasági megfontolások, a zöld épületek iránti igény növekedése, valamint az idősödő társadalom helyváltoztatás iránti kisebb hajlandósága is szerepel – , ha a magyar piacot nézzük, észrevehető, hogy a nagy szereplők továbbra is csak új építésben gondolkodnak.
Holott a mélyfelújításokban nem csupán gazdasági potenciál van: szerves részét képezik mind az Európai Uniós, mint a hazai klímacélok megvalósíthatóságának. Magyarországon évente legalább 100 ezer mélyfelújításra lenne szükség, hogy elérhessük 2050-ig a klímasemlegességet. Mindez pedig az építőipar számára is lehetőség, hiszen jelentősen hozzájárulhatnak ügyfeleik kibocsátásának csökkentéséhez (“enabling” hatás), ami végsősoron az ő klímavédelmi törekvéseiket legitimálná.
A mélyfelújítások szükségességét támasztja alá az a tény is, hogy Magyarországon jelenleg 5782 lakóépület és 743 nem lakóépület felel meg a közel nulla energiaigényű épületek kritériumának. Ez igen csekély érték, a magyar lakóépületeknek mindössze 0,12 %-át jelenti.
Cikksorozatunk következő számában azt vizsgáljuk meg, hogy az építőipar nélkülözhetetlen alapanyaga, a beton miként válhat fenntarthatóbbá.
[A sorozat szerkesztői: Ali Amina, Pálfi Nándor és Szomolányi Katalin]
