A klímatudós is ember

A The Guardian 2024 májusában publikálta kutatási eredményeit, amelyben feltárta 380 vezető klímatudós érzéseit a jövővel kapcsolatban.

Dr. Ruth Cerezo-Mota

Dr. Ruth Cerezo-Mota, aki nevét vállalva nyilatkozott a The Guardian kutatóinak, úgy érzi, néha szinte lehetetelen nem érezni a reménytelenséget és a megtörtséget. „Az elmúlt három év áradásai, erdőtüzei és aszályai világszerte mind a klímaváltozáshoz kapcsolódnak, és Mexikóban, a hazámban, az Otis hurrikán dühöngése után tényleg azt hittem, hogy a kormányok készen állnak meghallgatni a tudományt, és a köz érdekében cselekedni.” – mondta.
Volt, hogy a klímatudós depresszióba esett, úgy érezte, képtelen bármit is tenni, csak túlélni próbált.
„Folytatjuk, mert muszáj” – mondta. Cerezo-Mota már nem bízik abban, hogy a felmelegedést időben sikerül megállítani, de ahogy ő mondja, teszik a dolgokut, tájékoztatják a vezetőket, hogy ne mondhassák, hogy nem tudtak róla, ne mondhassák, hogy későn szóltak a tudósok.

A Yucatán-félszigeti Méridában, ahol Cerezo-Mota él, egyre forróbb az időjárás, 2023 nyarán 47°C volt a maximum és éjszaka is mértek 38°C feletti hőmérsékletet, emiatt pedig az emberek szervezete nem tudott regenerálódni. Cerezo-Mota elmondása szerint a rekorddöntő hőhullámok következtében nagyon sokan meghaltak Mexikóban.

De ő csak egy a 380 klímatudósból, aki megosztotta félelmeit a The Guardian kutatóival, és akik ezek miatt az érzéseik miatt május óta sok kritikát kaptak.

A kutatás eredménye:

• A válaszadók 77%-a úgy gondolja, hogy a globális hőmérséklet legalább 2,5°C-ra emelkedik az ipari forradalom előtti szinthez képest, ami pusztító mértékű felmelegedést jelent;
• majdnem a fele – 42% – úgy véli, hogy 3°C-nál is magasabb lesz;
• csupán 6% gondolja, hogy az 1,5°C-os határt sikerül megtartani.

A klímakutatók feladata, hogy képet fessenek a lehetséges jövőbeli világokról. Az atmoszféra és óceánok szakértőitől kezdve az energia, mezőgazdaság, gazdaság és politika szakemberein át szinte mindenkitől, akit a The Guardian megkérdezett, komor hangulatú válaszokat kaptak.

A jövő, amelyet sokan megfestettek, rémisztő: éhínségek, tömeges migráció, konfliktusok. „Felháborító, aggasztó, nyomasztó” – mondta egy névtelenséget kérő szakértő. „Megkönnyebbülés, hogy nincs gyermekem, tudva, mit tartogat a jövő” – mondta egy másik.

Válasz a kritikákra:
Ahogy említettük, a májusi cikkmegjelenés után nagyon sok kritika érte a klímatudósok objektivitását. Sokan felszólaltak, mert szerintük a kutatók manipulálnak a félelmeikkel, megszólalásaik, válaszaik nem objektív tényekre, hanem saját, szubjektív érzéseikre támaszkodnak.

A The Guardian most leközölte a klímatudósok válaszát is a kritikákra, „Nekünk is vannak érzelmeink” címmel.

A cikkben a klímatudósok kifejtik, hogy munkájuk során létfontosságú, hogy elismerjék és figyelembe vegyék az érzelmeiket. Ezeket az érzéseket nem szabad elnyomni az állítólagos objektivitás érdekében. Az, hogy a klímaszakértő félelmeit és véleményét irrelevánsnak tekintik a klímaválsággal kapcsolatban, azt sugallja, hogy a tudomány különáll a társadalomtól, ami végső soron gyengíti azt.

A kutatók úgy vélték, hogy az érzelmeik felvállalása szükséges a tudomány érdekében, és ösztönzi őket arra, hogy jobban dolgozzanak a klímaválság és a világot gyorsan növekvő mértékben károsító hatások leküzdésének módjain. Azt is mondták, hogy azok, akik az ő félelmeiket vészjóslónak és riogatónak minősítik, gyakran olyan nyugati országokban élnek, ahol kevés közvetlen tapasztalatuk van a klímaválság hatásairól.

A megélés tehát az egyik oka annak, hogy egyes szakértők, akár tudósok is, pánikkeltésnek minősítették a felszólaló klímatudósok érzelmeit, jövőképeit és gúny tárgyává tették a nyilatkozó szakértőket.

Dr. Shobha Maharaj

„Az érzelemmentes „robotként” viselkedés rossz tudomány” – mondta Dr. Shobha Maharaj, a Nature-cikk egyik szerzője, aki a Fidzsi-szigeteki Egyetem munkatársa. „A tudomány alapvető definíciója az, hogy figyelembe vegyünk minden paramétert. Ha úgy teszünk, mintha nem lennének érzelmeink, akkor nem látjuk a teljes képet.”

Hozzátette: „A tudósok általában nagyon óvatosan kommunikálnak, de hova jutottunk ezzel? Nem azt mondom, hogy pánikba kellene esnünk, és azt kiáltanunk, hogy „Ez a vég!”, de az igazság őszinte és nyílt bemutatását soha nem szabad elrejteni.”

Prof. Lisa Schipper, a Bonni Egyetem munkatársa és a cikk társszerzője elmondta: „Szociológusként tisztában vagyunk azzal, hogy nincs olyan, hogy teljesen semleges vagy elfogulatlan tudomány – csak lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az elfogultság ne vegye át az irányítást.”

A tudomány objektivitásának eszményét már régóta kritizálják a tudományfilozófusok, akik szerint ez elérhetetlen és nem feltétlenül kívánatos cél.

„Ha nem ismered fel az érzelmeidet, akkor honnan szerzed az ösztönzést arra, hogy jobb tudóssá válj?” – mondta Maharaj. „Nem szabad tovább trivializálni azt a tényt, hogy mi klímatudósok vagyunk, és nekünk is vannak érzelmeink.”

Schipper hozzátette: „Ha erősen érzel, és törődsz ezzel, az az érzelem lehetővé teszi, hogy tovább tanulmányozd azokat a helyeket, embereket és jelenségeket, amelyek sajnos a bolygó pusztulásának részei. Nem hiszem, hogy most lehetőségünk van érzelemmentesen kutatni a klímaváltozást.”

Maharaj felvetette a privilégium kérdését is. „Színes bőrű nőként, aki a globális délről származik és tudós, megszoktam, hogy mindent, amit mondok, visszautasítanak, így eleinte lepett meg a trollkodást, de aggályosnak tartottam. Azt mondták, nem lehetünk őszinték arról, amit gondolunk és érzünk, mert ez megbénítja az embereket a félelemtől.”

„Ez az ellenállás olyan privilégiumokkal rendelkező emberektől érkezik, akiknek valószínűleg nagyon kevés vagy egyáltalán nincs közvetlen tapasztalatuk a klímaváltozás frontvonaláról. A globális dél klímatudósai, akik a frontvonalon vannak, nem fogják azt mondani, hogy azért, mert aggodalmat fejezek ki, le kellene állni a megoldások keresésével. Épp ellenkezőleg. Szerintünk ez ösztönzés arra, hogy többet tegyünk és keményebben dolgozzunk.”

Schipper szerint félelmeik kifejezése megakadályozza a klímaválság hatásainak, például a hőhullámok áldozatainak, az áradások miatt otthonukat elvesztő embereknek vagy a csökkenő jegesmedve-populációk normalizálódását. „Amikor kimondjuk, hogy nagyon aggódunk, szomorúak vagyunk, emlékeztetnünk kell az embereket arra, hogy ezek a dolgok nincsenek rendben.”

A Nature-cikk harmadik szerzője, Prof. Gretta Pecl, az ausztráliai Tasmániai Egyetem munkatársa elmondta, hogy a Nagy-korallzátony pusztulásának 30 éven át történő nyomon követése néha könnyekig meghatotta, és a félelem érzése ösztönzi arra, hogy keményebben dolgozzon. „Szomorúságot érzünk a klímaváltozás hatásainak láttán, mert törődünk vele, mert szeretjük a természetet, és mert meg akarjuk tenni, amit tudunk, hogy minimálisra csökkentsük az embertársainkat érő fájdalmat és szenvedést.”

A tudósok elmondták, hogy céljuk a nyilvános megszólalással a párbeszéd ösztönzése volt. „Nem az a célunk, hogy vitákat hozzunk létre a tudósok között, hanem hogy megkezdjük a beszélgetést azokról a bizonyos elefántokról a szobában: „az érzelmekről, félelmekről és a privilégiumokról” – mondta Maharaj. „A nyilvánosság tőlünk vár információt, és ennél többet érdemel.”