A Time április 8-án lehozott világszenzáció cikkét már a BBC-től kezdve mindenki tovább osztotta, és nem is csoda, hiszen valósággá vált egy újabb science fiction. Feltámasztottak egy kihalt fajt. Mekkora áttörés lehet ez a természetvédelemben! És mekkora kár! És mekkora üzlet! Na meg, mekkora felelősség! Ez utóbbiban pedig még nem vagyok biztos, hogy megértünk rá. Vagy hogy valaha felnövünk. Egyelőre minden kavarog bennem is – a jó, a rossz, a félelem, a remény, leginkább a bizalmatlanság – de lássuk magát a történetet, köszönet és hála a Time cikkének!
Romulus, Remus, Khalesi és a Colossal Biosciences
Romulus és Remus azt csinálják, amit a kölyökkutyák: kergetőznek, tusakodnak, csipkelődnek, morognak. De van valami nagyon nem kölyökkutya a hófehér 6 hónapos gyerekekben – kezdetnek a méretük. Fiatal korukban már közel 122 cm hosszúak, 36 kilóra billentik a mérleget, és 183 centire és 68 kilóra is megnőhetnek. Aztán ott van a viselkedésük: az angyali tomboló kölykök ember jelenlétében a kutyáktól megszokott barátságos viselkedése teljesen hiányzik. Tartják a távolságot, visszavonulnak, ha valaki közeledik. Még azt sem eresztik közel, aki születésüktől fogva nevelte őket. Ez nem házikutyás viselkedés, ez vad viselkedés: a kölykök farkasok. Ráadásul, hogy óriásfarkasok (Aenocyon dirus).
Az óriásfarkas egykor Amerikában elterjedt faj volt. Délen Venezueláig, északon Kanadáig terjedt az élettere, de egyetlen egyet sem láttak az elmúlt 10 000 évben, mióta a faj kihalt. Amerika-szerte azonban rengeteg farkasmaradványt fedeztek fel, és ez lehetőséget adott a Colossal Biosciences nevű cégnek. Ügyes géntechnológiára és ősi, megőrzött DNS-re támaszkodva a Colossal tudósai megfejtették az óriásfarkas genomját, átírták a szürke farkas genetikai kódját, hogy megfeleljen neki, és házi kutyákat használva béranyaként, Romulust, Remust és húgukat, a 2 hónapos Khaleesit a világra hozták – tavaly ősszel és télen, három különálló születés alkalmával. Így támadt fel ez a vadállat, amelynek élő génállománya régen eltűnt.
Nem az óriásfarkas az egyetlen állat, amit a 2021-ben alapított, jelenleg 130 tudóst foglalkoztató Colossal vissza akar hozni. A kihalás megszüntetésének kívánságlistáján szerepel még a gyapjas mamut, a dodo és a tilacin, vagyis az erszényes farkas vagy más néven tasmán tigris. A cég már márciusban meglepte a tudományos közösséget azzal a hírrel, hogy a mamut DNS-ét lemásolva egy gyapjas egeret, egy hosszú, arany bundájú és felgyorsult zsíranyagcserével rendelkező kiméra állatot hozott létre.
Tudomány vezérelt evolúciós erő vagy istenkedés?
A Colossal azt állítja, hogy ugyanazok a technikák, amelyeket a kihalt fajok feltámasztására, visszahívására használnak, megakadályozhatják, hogy a létező, de veszélyeztetett állatok kihaljanak. Állításuk szerint a mamut helyreállítása során megtanultak robusztusabb elefántokat tervezni, amelyek jobban túlélik a felmelegedő világ éghajlati pusztításait. Hozd vissza a tasmán tigrist, és segíthetsz megőrizni a quoll néven ismert rokon erszényes állatot. Az óriásfarkas helyreállítása során tanult technikák hasonlóképpen használhatók a veszélyeztetett vörös farkas támogatására.
„Ezen a ponton evolúciós erő vagyunk” – mondja Beth Shapiro, a Colossal tudományos főmunkatársa az emberiség egészéről beszélve. „Eldöntjük, hogy mi lesz ezeknek a fajoknak a jövője.” A Biológiai Sokféleség Központja szerint 2050-re a bolygó genetikai sokféleségének 30%-a el fog veszni, Shapiro és a Colossal vezérigazgatója, Ben Lamm pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a géntechnológia létfontosságú eszköz ennek megfordításához. A vállalati vezetők gyakran nem csupán erkölcsi jónak, hanem erkölcsi kényszernek is beállítják a technológiát – egy módot arra, hogy az emberek, akik oly sok fajt sodortak a kihalás szélére, megegyezzenek a természettel. Shapiro szerint „lehetőséget kell adnunk magunknak, hogy meglássuk, mit tehet a nagy agyunk, hogy visszafordítson néhány rossz dolgot, amit már elkövettünk a világgal.”
A gyapjasegér és az óriásfarkasok az első lépések ebbe az irányba. De nem mindenki ért egyet. A tudománytörténet bővelkedik olyan példákban, amikor az újonnan betelepített fajok invazív fajokká válnak. Egy egzotikus házi kedvenc megszökik és elszaporodik, megtizedelve az őshonos fajokat. A bogarak elpusztítására behozott varangy végül elpusztítja azokat az erszényes állatokat, amelyek megeszik a varangyokat. A géntechnológia pedig még csak kialakulóban lévő terület. Közel 30 évvel Dolly bárány klónozása után a technológia még mindig problémákat okoz a klónozott állatokban, például nagy születési méreteket, szervi hibákat, korai öregedést és immunrendszeri problémákat.
Így támadtak fel az órásfarkasok
Meglepően kevés genetikai változtatásra van szükség ahhoz, hogy meghatározzuk a különbséget egy élő és egy kihalt faj között. A többi kutyafajhoz hasonlóan a farkasnak is körülbelül 19 000 génje van. (Az embereknek és az egereknek körülbelül 30 000.) Az óriásfarkasok létrehozásához mindössze 20 módosítást kellett végrehajtani 14 génben a szürke farkasban, de ezek a változtatások számos különbséget eredményeztek, köztük Romulus és Remus fehér szőrzetét, nagyobb méretét, erősebb vállát, szélesebb fejét, nagyobb fogait és állkapcsait.
Az óriásfarkas genomot két ősi mintából vették ki, amelyek közül az egyik egy 13 ezer éves fog volt, a másik pedig egy 72 ezer éves fülcsont. A mintákat az azokat befogadó múzeumok kölcsönözték, amit fáradságos laboratóriumi munka követett.
A klónozáshoz általában szükség van egy donor állatból származó szövetminta levágására, majd egyetlen sejt izolálására. Ennek a sejtnek a magját – amely az állat teljes DNS-ét tartalmazza – ezután kivonják és behelyezik egy petesejtbe, amelynek saját magját eltávolították. Ezt a petesejtet hagyják embrióvá fejlődni, majd beültetik a béranya méhébe. Az ebből származó baba az eredeti donor állat pontos genetikai másolata. Így hozták létre 1996-ban az első klónozott állatot, Dollyt. Azóta sertéseket, macskákat, szarvasokat, lovakat, egereket, kecskéket, szürke farkasokat és több mint 1500 kutyát klónoztak ugyanazzal a technológiával.
A Colossal óriásfarkasa esetén más megközelítést alkalmaztak. Nem egy donor szürkefarkas szövetmintájából, hanem annak véréből izolálták a sejteket. Az általuk kiválasztott sejteket endothel progenitor sejteknek (EPC) nevezik, amelyek az erek bélését alkotják. A tudósok ezután átírták a sejtmagban található 14 kulcsgént, hogy megfeleljenek az óriásfarkas génjének; valójában egyetlen ősi óriásfarkas DNS-t sem illesztettek a szürke farkas genomjába. A szerkesztett sejtmagot ezután egy magtalanított petesejtbe vitték át. A tudósok 45 mesterséges petesejtet állítottak elő, amelyeket a laboratóriumban hagytak embriókká fejlődni. Ezeket az embriókat két keverék kutya méhébe helyezték be, amelyeket főként általános egészségi állapotuk és – nem elhanyagolható módon – méretük alapján választottak ki, mivel nagy kölykök fognak születni. Minden anyában egy embrió szállt meg, és teljes időtartamú terhességig vártak. 2024. október 1-én a béranyák megszülték Romulust és Remust. Néhány hónappal később a Colossal megismételte az eljárást egy másik embrióval és egy másik béranyával. 2025. január 30-án a kutya megszülte Khaleesit.
[Bővebben: A tudomány az óriásfarkas visszatérése mögött]
Születésük óta az óriásfarkasok egy 2000 hektáros ökológiai rezervátumban élnek az Egyesült Államokban, amit a Colossal is titkol az állatok védelme érdekében. A 2000 hektáros területet kerítés veszi körül, benne egy kisebb, hat hektáros területtel, állatorvosi rendelővel, szélsőséges időjárási menedékhellyel és természetes barlangokkal, ahol a farkasok kielégíthetik veleszületett vágyukat a biztonságos elvonulás iránt. Állatorvosok őrzik az állatokat éjjel-nappal.
Eddig nem öltek meg egyetlen olyan kicsi, élő prédát sem, amely bemerészkedett a kifutójukba, de nem is kapnak élő zsákmányt.
És így készül a gyapjas mamut
A gyapjas mamut előállítására irányuló erőfeszítések szoros ütemterv szerint zajlanak. A gyapjas egér gyorsan vemhesült, 20 napos vemhesség után pedig már világra is jöttek a kicsinyek. Az ázsiai elefánt azonban – a kihalt gyapjas mamut legközelebbi túlélő rokona – 22 hónapot igényel, ami az emlősök közül a leghosszabb vemhességi időszak.
És ez a genetikai átalakulás még többet fog érinteni, mint a farkasok esetén. „Eredetileg körülbelül 65 gén szerkesztéséről beszéltünk” – mondja Lamm. „Most 85 különböző génről beszélünk már, és ezek némelyikének több funkciója is lesz, mint például a hidegtűrés, amely magában foglalja a további bőr alatti zsírrétegeket és azok bozontos szőrzetét.”
Akárcsak az óriásfarkasok esetében, az elefánt genomjába nem fog beleilleszkedni az ősi mamut DNS-e; az elefánt génjeit egyszerűen átírják, hogy megfeleljenek a mamut génjeinek. A cég azt állítja, hogy eddig 25 gént szerkesztett, és jó úton halad afelé, hogy embriói 2026 végére készen álljanak a beültetésre, hogy teljesítsék a célt, miszerint 2028-ban egy borjú születik.
Nem számít, hogy hogy néz ki a kapott gyapjas baba, Colossal elismeri, hogy bizonyos tekintetben csak nevében lesz mamut. „Ezek az elefántok helyettesítők, amelyek mamut DNS-t tartalmaznak, hogy újra létrehozzák a mamutokhoz tartozó alapvető jellemzőket” – mondja Shapiro.
Ha úgy néz ki, mint egy mamut, és úgy viselkedik, mint egy mamut, és ha lehetőséget kap arra, hogy egy másik, mamutot utánzó DNS-sel rendelkező elefánttal szaporodjon, mamutbébi terem, akkor nehéz azt mondani, hogy a fajt nem hozták vissza a halálból. „Mamutjaink és óriásfarkasaink e meghatározás szerint mamutok és óriásfarkasok” – mondja Shapiro. „Megvannak a kulcsfontosságú tulajdonságaik, amelyek megkülönböztetik az élőlények vonalát.”
A kérdés ezután az lesz, hogy mit kezdjünk a gyártott mamuttal, ha már szabadlábra helyezték.
Klónok – vissza a természetbe?
A farkasfalkák esetenként akár kéttagúak is lehetnek, de általában 15 vagy annál több taggal bírnak. Ráadásul az állatok vadászterülete 50 és 1000 négyzetkilométer között mozoghat. Ezzel szemben a Colossal három farkasa, akik egész életüket egy 2000 hektáros rezervátumban töltik, borzasztóan magányosak és klausztrofóbok lehetnek – egyáltalán nem úgy élnek, ahogyan a vad farkasok teszik.
Kérdéses, hogy a későbbi óriásfarkasok, amelyeket Colossal létrehozhat, élhetnek-e valaha a rezervátumon kívül. Rick McIntyre, az Egyesült Államok Nemzeti Parki Szolgálatának nyugdíjas farkaskutatója és a Colossal tanácsadója arra figyelmeztet, hogy az óriásfarkasok elsősorban azért tűntek el, mert speciális vadászok voltak, és olyan hatalmas állatokat zsákmányoltak, mint a mamut és a 1,5 tonna súlyú jégkorszaki bölény. Amikor ezek a vadállatok kihaltak, az óriásfarkasok is eltűntek.
„Azt sejtem, hogy a jégkorszak igen nagy megafaunájával foglalkoztak, míg én azt mondanám, hogy a szürke farkasok egy kicsit általánosabbak” – mondja McIntyre. „Látjuk, hogy a szürke farkas pockokat, ürgéket, mormotákat fog ki, egészen a 900 kilós bikabölényig. A vadon élő állatok általános alapelve az, hogy jó rugalmasnak lenni. Minél jobban specializálódik, az annál ártalmasabb hosszú távon.”
A mamutot még nagyobb kihívások várják. Az elefántok rendkívül intelligens, rendkívül szociális lények, akár 25 egyedből álló csordákba gyűlnek. Néha ezek a csoportok sokkal nagyobb, akár 1000 állatból álló klánokba egyesülnek egy olyan létfontosságú erőforrás körül, mint egy itató. A vadonban az állatok naponta akár 40 mérföldet is megtesznek élelem és víz után kutatva – és ez csak az átlag. Napi vándorlásuk néha 125 mérföld is lehet. Senki sem tudja, hogy a mamutoknak ugyanazok a társadalmi és felfedező szükségleteik vannak-e, de ha igen, akkor egy vagy akár néhány egyed bezárása, mint az óriásfarkasoké, egyfajta szinte magányos bezártságot jelentene.”
„Valóban úgy érzem, hogy egy vagy akár öt gyapjas mamut visszahozása nem jó ötlet” – mondja Stephen Latham, a Yale Egyetem Interdiszciplináris Bioetikai Központjának igazgatója. „Egyetlen gyapjas mamut nem az a gyapjas mamut, aki gyapjas mamut életet él egy gyapjas mamut csordával.”
Veszélyeztetett fajok különös védelme
A veszélyeztetett fajok kihalásának megakadályozása ugyanolyan fontos küldetése a Colossalnak, mint a kihalt fajok visszahozása. Miközben a cég tudósai visszahozzák az óriásfarkast, megpróbálják megmenteni a vörös farkast. Az egykor az Egyesült Államok délkeleti részén elterjedt vörös farkasok a kihalás szélén állnak az élőhelyük elvesztése és a ragadozók elleni védekezési programok miatt, amelyek célja az állat kiirtása volt. Az 1960-as években az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata fogságban tenyésztési programot vezetett be a faj megmentése és a nagyobb ökoszisztémában betöltött szerepének megőrzése érdekében: a szarvaspopulációk kordában tartása, ami megakadályozza a túllegeltetést, valamint a kisebb zsákmányok, például a mosómedve és az oposszum populációinak ellenőrzése, amelyek a madarakat fenyegetik. A program végül 250 egyedet termelt ki, főként Észak-Karolinában, de ma már kevesebb, mint 20-an élnek. A többiek többségének életét orvvadászok és autós gázolások oltották ki.
A Colossal célja ennek megfordítása. Az óriásfarkasokról szóló hírekkel együtt a cég azt is bejelentette, hogy négy vörös farkast klónozott – ez kicsi, de fontos lépés a faj egészének megerősítésében. Mivel nagyon kevés egyed maradt, a faj az úgynevezett „genetikai szűk keresztmetszettől” szenved, a genom diverzitásának hiányától, ami meddőséghez és öröklött születési rendellenességekhez vezethet. Amire szükség van, az az, hogy a génvonalat új DNS-sel frissítsük, és lehet, hogy a tudománynak van is erre módja.
A fejlett genomika előtti időkben a természetvédők minden fajt – beleértve a vörös farkast is – elsősorban fenotípusuk vagy megjelenésük alapján azonosították. Sok olyan farkas, amely nem illett a vörös farkashoz megfelelő mérethez vagy színhez, de hordozhatta azt, vagy olyan vörös farkas génvariációkat, amelyek nem mutatkoztak meg a farkasok színében, méretében vagy alakjában. A közelmúltban Bridgett vonHoldt, a Colossal tudományos tanácsadója, a Princetoni Egyetem ökológia és evolúcióbiológia docense, valamint Kristin Brzeski, a Michigan Tech vadvilágtudományi és természetvédelmi docense Louisiana és Texas partjainál fedezték fel a canids populációit, amelyek DNS-ében mind prérifarkas gének, mind redlesolf gének szerepeltek. A Colossal tudósai által létrehozott négy vörös farkas ezt a természetes genetikai tározót használta az általuk első Szellemfarkasnak nevezett faj létrehozására, hogy végül megerősítse a vörös farkas fajt több ilyen, különféle géneket hordozó fiatallal.
A klónozott vörös farkasok ma szintén egy külön bekerített területen élnek ugyanazon a 2000 hektáros területen, mint a óriásfarkasok. Romulushoz, Remushoz és Khaleesihoz hasonlóan ők is ott fogják leélni az életüket, és nem kerülnek ki a vadonba. De későbbi vörös farkasok kikerülhetnek majd, mivel Colossal többet tud meg a klónok egészségéről és fittségéről. A vállalat azt állítja, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat Észak-Karolina állammal a „védelmi eszközökről, amelyek segítségével megmenthető a vörös farkas”.
Hasonló tudomány dolgozhat az északi quoll, egy Ausztráliában őshonos kis húsevő erszényes állat megmentésén. A quollokat a nádvarangy fenyegeti, amit 1935-ben telepítettek be Ausztráliába, hogy megkíséreljék a cukornád gyökereit felfaló bogár kártevők elleni védekezést. A kísérlet kudarcot vallott, a varangyok nem mutattak különösebb étvágyat a megcélzott rovarok iránt, miközben remek munkát végeztek, hogy más rovarzsákmányt lakmározzanak, és maguk is invazív fajokká váljanak. A quollok pedig a varangyokat zsákmányolják, de gyakran életüket vesztik egy méreganyag miatt, amelyet a varangyok a bőrükön hordoznak, így a kis erszényes állat a kihalás szélére kerül. A kihalt tasmán tigrist, a quollt is magában foglaló erszényes család egyik tagját igyekvő munkájukkal a Colossal tudósai egy nukleotidban – a DNS és RNS alapvető építőkövében – egyetlen változást azonosítottak, amely 5000-szeres rezisztenciát eredményezhet a nád varangy neurotoxinjával szemben.
„Mi, emberiség vezettük be ezt a nád varangyfajtát. Mi, emberiség most akaratlanul is megöljük a quollokat, valamint más erszényeseket” – mondja Lamm. „Ez az egyetlen változás képessé teheti ezeket a szuper quollokat, akik szeretnek nádvarangyokat enni. Ilyen típusú sikereket érhetünk el a géntechnológiával.”
A vállalathoz nem kötődő tudósok hangsúlyozzák, hogy a géntechnológia rendkívül összetett, és mindenféle nem szándékos következmény adódhat, ha a sejtek motorterében kezdenek mókolni.
„Van egy pleiotrópiának nevezett jelenség, amelyben egy gén egynél több tulajdonságra is hatással van” – mondja Alison van Eenennaam, a Kaliforniai Egyetem davisi állatbiotechnológiai és -genetikai professzora. „Ez sok-sok-sok génre igaz. Lehetnek olyan gének, amelyek olyan specifikus tulajdonságokat céloznak meg, amelyek hatása nem kompatibilis a túléléssel.”
Még ha Colossal meg is csinálja a megfelelő génszerkesztést, a kívánt fiatalok terhessége más akadályokba ütközhet. Az állatállomány klónozása még mindig több kihagyást eredményez, mint találatot.
Aztán mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a modern világban egy értékes maroknyi kipusztult állat fellázadhat. A nádvarangy kártevőből invazív fajokká való átmenete emlékeztet arra, hogy az emberi beavatkozás a természetes folyamatokba milyen gyorsan kicsúszhat az irányításunk alól. Latham bioetikus a szúnyogirtásra utal még egy aggályos példaként.
„Számos erőfeszítés van a szúnyogok genetikai módosítására, hogy tömegesen kihaljanak, vagy hogy ne tudjanak hordozni bizonyos betegségeket, például a dengue-lázat vagy a maláriát” – mondja. „Aggódok amiatt, hogy elveszítjük az uralmunkat ezen erőfeszítések némelyikén, mert a szúnyogok – bár olyan betegségeket hordoznak, amelyek károsak az emberekre – az ökológiában egy rést foglalnak el, mivel bizonyos fajta madarak megeszik őket.”
Van precedens az effajta genetikai hegemóniára a nádvarangyon túl. Az ázsiai pontyok, amelyeket az 1970-es években az akvakultúra-ipar honosított be az Egyesült Államokba, túlterheli a Nagy-tavakat, kiszorítva más fajokat. Az Egyesült Államokba egzotikus háziállatként behozott burmai pitonok hasonló invazív rést hoztak létre Everglades-ben, ahol a gazdik engedték el őket, akik belefáradtak a gondozásukra.
Üzleti oldal
A Colossal tudósai ennek ellenére mennek előre, és a cég máris virágzik a saját területén – nemcsak tudományos vállalkozásként, hanem félelmetes üzletként is. Elérte, hogy jelenleg 10,2 milliárd dollárra becsülik az értékét, és bár lehet, hogy nem könnyű pénzzé tenni egy mamutot, egy dodót vagy egy óriásfarkaskölyköt, Lamm rengeteg kereskedelmi potenciált lát a tudományos csapata által kidolgozott technológiákban. A Colossal eddig két új céget különített el. Az egyik, az úgynevezett Breaking, ami mesterséges mikrobákat és enzimeket használ a műanyaghulladék lebontására. A másik, a Form Bio, ami mesterséges intelligencia és számítógépes biológia platformokat biztosít a gyógyszerfejlesztéshez. És ezek egyike sem érinti a Colossal alapvető sejt- és géntechnológiai szakértelmét, amelynek számtalan alkalmazása van a biomediális területen, beleértve a betegségek kezelését és megelőzését. „Ezek a genom-mérnöki technológiák önmagukban több tízmilliárd dollárt érnek” – mondja Lamm.
A Colossal nincs egyedül a pályán – még akkor sem, ha jelenleg ő a legszembetűnőbb játékos. A Revive & Restore, a kaliforniai székhelyű természetvédelmi szervezet világszerte finanszíroz olyan projekteket, amelyek a kihalás megszüntetését, a biológiai sokféleség növelését és a veszélyeztetett fajok megmentését célozzák. Egy másik csoport, a Rewilding Europe támogatást nyújt azoknak a tudósoknak, akik fajok megőrzésén és helyreállításán dolgoznak az európai kontinensen, köztük a szakállas keselyűt, az ibériai hiúzt, a parlagi sast és az aurochot – a házi szarvasmarhák kihalt ősét. De a Colossalhoz képest ezek kicsik. 2024-ben a Rewilding Europe 20 millió eurót folyósított az újjáépítési erőfeszítések támogatására Európa-szerte. A 2012-ben alapított Revive & Restore eddig 40 millió dollárt gyűjtött össze hasonló természetvédelmi erőfeszítések támogatására. Lamm mindkét csoportra partnerként tekint, nem pedig versenytársnak a megőrzés közös céljában.
Romulus, Remus és Khaleesi természetesen fiatal életüket élik, és nincsenek tudatában a születésük mögött meghúzódó úttörő tudománynak és az általuk képviselt ígéretnek. A TIME látogatása során Romulus és Remus játszadoztak, rágcsálták a földön talált kérget, miközben diszkrét távolságot tartottak a bámészkodó emberektől.
„Különböző a személyiségük” – mondja McNickle. „Romulus nagyon bátor kölyök volt, és az első, aki még néhány napos korában is egyedül indult felfedezni. Remus sokkal visszafogottabb volt, és követte Romulus jelzéseit. Ahogy nőnek fel, Remus magabiztosabb lett kettejük közül, és az első, aki új dolgokat és új területeket fedez fel.”
Egyelőre nem tudni, hogy a létező óriásfarkasok vagy a Colossal által kreált többi farkas természetes úton párosodhat-e, és létrejön-e egy következő farkasnemzedék. Az MHA nemzet törzsei (Mandan, Hidatsa és Arikara) kifejezték azt a vágyukat, hogy óriásfarkasok éljenek a földjeiken Észak-Dakotában, ennek lehetőségét Colossal tanulmányozza.
Ha a vállalatnak sikerül megmentenie a meglévő állatokat a kihalástól, és helyreállítani azokat, amelyek jóval az emberek felemelkedése előtt járták a világot, Romulus, Remus és Khaleesi sokáig emlékezetes marad.
„Arra a híres Teddy Roosevelt-idézetre gondolok” – mondja James a 26. elnököt citálva: „Bármilyen választás pillanatában az első dolog, amit meg kell tenni, a helyes. A következő dolog a helytelen. A legrosszabb, ha semmit sem teszünk.”
[Forrás: Time]
