Bár a mai napomat elsősorban a digitális esélyegyenlőség jegyében töltöttem, nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy közben Koppenhágában elkezdődött a klímakonferencia. És mert a napom úgy kezdődött, hogy Novák Péter kiakadt sms-eket küldözgetett egy bizonyos rádióinterjú kapcsán, ez is megerősítette bennem, hogy írjak pár sort arról, mi történik dec. 7-18 között és miért is. Ebben rengeteget segített az EurActiv összefoglalója. A cél pedig az, hogy egy kicsit érthetővé tegyem mi zajlik éppen.
Az ún. klímaszkeptikusoktól csak annyit kérek, hogy nézzenek utána, mi az az IPCC, és gondoljanak bele, mennyivel könnyebb valamit tagadni, mint felelősséget vállalni érte. Ugyanezt kérem azon médiáktól, akik most azon szórakoznak, hogy kétségeket ébresztenek ahelyett, hogy a megértést és a felelősségérzetet növelnék.
Tehát Koppenhága…
A dán fővárosban 192 ország tárgyalói gyűlnek össze, hogy megállapodjanak az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyvet felváltó globális klímaszerződés részleteiről, megelőzendő a klímaváltozás tragikus következményeit. Magyarországról mintegy 20 fős delegáció vesz részt.
Döntéshozók érkezése
Némi hezitálás után az amerikai elnök, Barack Obama úgy döntött, hogy korábbi tervével ellentétben nem a tárgyalások kezdeti szakaszán lesz jelen, hanem a konferencia utolsó napján (december 18.), ami a megállapodás szempontjából döntő jelentőségű.
A konferenciára érkező 98 vezető hasonlóképpen az utolsó napokra jelezte érkezését, így a döntő fejlemények ekkorra várhatók. Az amerikai elnök ugyanakkor nehéz helyzetben van, mivel az USA Szenátusa még nem fogadta el a klíma- és energiatörvényt, így nem tehet egyértelmű vállalásokat országa nevében.
Koppenhága alatt és után
Két évi előkészítés után egy dolog tűnik biztosnak: a globális klíma-megállapodás felé vezető út nem Koppenhágában végződik. A legtöbbek szerint egy újabb, a jelenleginél részletesebb tárgyalás jogi kereteiről születik majd megállapodás, ami 2010 első felére várható. Az optimisták szerint az ilyen csúszások általánosnak tekinthetők a nemzetközi tárgyalásokon, és nem feltétlenül jelentik a folyamat kudarcát. Ők azzal érvelnek, hogy a Kiotói Jegyzőkönyvről szóló megállapodást követően is 4 évre volt szükség ahhoz, hogy a felek megállapodjanak a részletekről, és lehetővé váljon a ratifikáció.
A tárgyalófelek azt remélik, ez alkalommal gyorsabban jutnak majd eredményre, és 2010 elején már csak a jogi részletekről kell egyeztetni.
Fontos, hogy Koppenhágában egy pontos dátumokkal ellátott, egyértelmű akcióterv szülessen, amely kijelöli az utat a jogilag kötelező erővel bíró megállapodás felé, vélik az Unió vezetői. Az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének (UNFCCC) főtitkára, Yvo de Boer szerint a következő elemek szükségesek ahhoz, hogy Koppenhága sikerrel záruljon, vagyis konkrét vállalásokat hozzon a kibocsátás-csökkentés és a klímafinanszírozás terén:
- A fejlett országoknak kötelező célszámokban kell megállapodniuk a kibocsátás 2020-ig való csökkentéséről, míg a fejlődő országok lefektetik azokat az intézkedéseket, melyek segítségével visszafogják a kibocsátásuk növekedésének jelenlegi ütemét.
- A gazdag országoknak ezen kívül vállalniuk kell, hogy hosszú távon nyújtanak pénzügyi segélyt a szegényebb országoknak, és felállítanak egy 10 milliárd eurós klímaalapot, hogy segítsék a klímaváltozás közvetlen hatásaihoz való alkalmazkodást.
- De Boer azt is elengedhetetlennek tartja, hogy a tárgyaló felek olyan igazgatási struktúrát állítsanak fel, amely biztosítja ezen célok megvalósulását.
Összegzés
A régóta várt konferencia megnyitásakor fennálló konkrét vállalások egyelőre nem elegendőek ahhoz, hogy 2 °C alatt tartsuk a globális felmelegedést. Ez az a határ, amely alatt még a szekértők szerint elkerülhetőek a katasztrofális következmények. A klímaváltozásról szóló kormányközi panel (IPCC), az ENSZ tudományos testületének becslése szerint a cél elérése érdekében a fejlett országoknak 2020-ig 25-40 %-kal kellene csökkenteni a kibocsátásukat.
„Ha végignézünk az asztalon fekvő ajánlatokon, azt látjuk, hogy csupán évi néhány milliárd tonna széndioxid kibocsátásának megvonását kellene még vállalni ahhoz, hogy elérjük a 2020-as célt.” – mondta Brüsszelben Nicolas Stern a múlt héten. A brit lord volt a szerzője a nevével fémjelzett „Stern-jelentésnek”, amely a klímaváltozás gazdasági következményeit prognosztizálta. Stern rámutatott, jelentős nyomásra lesz szükség a kibocsátás korlátozásához, ugyanakkor úgy vélte, hogy még mindig lehetséges tető alá hozni egy kemény célokat kitűző megállapodást.
„Úgy vélem, hogy az a kicsi, amit még meg kell tennünk, némi extra vállalást kíván azoktól az országoktól, amelyek már jelezték szándékaikat, valamint az erdők pusztulása ellen is növelni kell erőfeszítéseinket.” – mondta Stern.
A fejlődő országok szintén tettek vállalásokat, de ezek abszolút értelemben nem számíthatók be csökkentésként, hiszen valójában az eddigi kibocsátás-növekedés ütemének visszafogását jelentik. Az EU és az USA őrzik a fejlődőkkel szembeni kemény álláspontjukat, és úgy vélik, végül nekik is cselekedniük kell majd.
Kína a múlt héten vállalta, hogy visszafogja a szén-intenzitását, vagyis a GDP egységéhez mért széndioxid-kibocsátás mennyiségét – a 2005-ös szinthez képest 40 %-kal. India közben azt ígérte, a jelenlegi közel nulláról, 20 GW-ra emeli a napenergia felhasználását 2020-ig, ám ehhez nemzetközi pénzügyi és technológiai segítséget kér.
Az EU lesz a felállítandó pénzügyi alap legnagyobb befizetője. Brüsszel azonban azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi vállalások nem elegendőek egy globális megállapodáshoz. Az EU célja, hogy mások is növeljék vállalásaikat. Ösztönzésképpen kijelentette, ebben az esetben a jelenlegi 20 helyett 30 %-os csökkentést vállal 2020-ig.
Az Egyesült Államok különösen sok kritikát kapott, miután Barack Obama a 2005-ös szinthez viszonyított 17 %-os csökkentési javaslata nem jelent többet, minthogy az 1990-es szinten stabilizálják az amerikai szennyezés szintjét.
A klímafinanszírozás tekintetében talán még kevesebb remény mutatkozik a megállapodás kialakításáról. Az EU tagállamai szerint a fejlődőknek mintegy 100 milliárd euróra lenne szükségük 2020-ig, ám arról nem nyilatkoztak, hogy ebből mennyit hajlandóak magukra vállalni. Az Egyesült Államok Szenátusa jelenleg is vizsgálja azt a javaslatot, amely nemzetközi segélyt nyújtana az erdők megőrzésére, és modern, alacsony kibocsátási szinttel bíró technológiákat adna át a fejlődő országoknak. A tervek akár az amerikai pénzügyi hozzájárulást is megtestesíthetik Koppenhágában.
A finanszírozás azonban létfontosságú ahhoz, hogy a fejlődő országokat is elkötelezzék a klímaváltozás elleni küzdelem mellett.
(forrás: EurActiv)