Volt egy álmom…
Az volt az álmom, hogy felteszem az országot a fenntarthatóság térképére – hangozzon is ez bármilyen nagyképűen vagy túlzottan hangzatosan. [Vigyázat, személyes bejegyzés következik, melynek alapját már kiadtuk egy sajtóközleményben…]
Volt európai projekt, amit menedzseltem. Az infokommunikáció klímaváltozással kapcsolatos szerepét vizsgáltuk.
A British Telecomnak volt külön tanulmánya (nem is egy), a Deutsche Telekomnak szintén, és nekünk magyaroknak is. Ültem értetlenül az egésznapos workshopon, hogy milyen frankó, hogy külön-külön vizsgálja mindenki a saját kis szolgáltatásának munkatársaira, jobb esetben országára gyakorolt és potenciális hatását, és közben senki nem gondolkozik Európában, világban, csak tapsolunk a pozitív eredményeknek. Több mint 1 évig győzködtem az európai telkókat, hogy adjanak már ilyen-olyan adatot, és készítsünk egy tanulmányt, ami legalább EU szintre adhat választ. Ez meg is történt 2004-re. Az Első Európai Távközlés és Fenntarthatóság konferenciát épp Budapesten szerveztük, ahol az aznap hajnal 3h-ra ki is bogarászott első eredményeket be is mutathattam. Számomra több szempontból is fontos konferencia volt. Az egyik legfontosabb része pedig, hogy két fontos szervezettel, illetve azok képviselőivel találkozhattam. Egyikük a WWF Svédországtól Dennis, másikuk pedig a Dow Jones Fenntarthatósági Index értékelőjének (SAM Sustainable Asset Management) egyik vezetője, Edoardo. Miután lement a 2 napos konferencia, elmentünk együtt egy, a későbbieket elég erősen meghatározó sörözésre. Itt megállapodtunk, hogy a WWF és ETNO együttműködése keretében létrehozunk egy projektet, amiben kivesézzük az infokommunikáció lehetőségeit a klímavédelemben, és ezt roadmapként leadjuk az Európai Bizottságnak. 2006-ra elkészült a roadmap. Amit közben és utána tapasztaltam, az egy életre szóló lecke volt. A legnagyobb hibát ott vétettük, hogy egyrészt túl fiatal voltam, másrészt nem születtem pasinak, ellenben azt is rossz országban. Mindezeket pedig megfejeltük azzal, hogy még ingyen is dolgoztunk ahelyett, hogy egy neves tanácsadó céget bevonva jó pénzért osztottuk volna az észt. A siker kicsit keserédes lett. Elsőként talán a Cisco használta Amerikában az eredményt Al Gore személyét is bevonva, de gyorsan rábukott egy globális társaság is, aki egy neves tanácsadóval azóta több tanulmányt is publikált, és – na, nézd már – az EU dokumentumok is őket idézgetik. Siker tehát volt, csak mellé szegődött némi üröm az örömben.
Visszatérve a vacsorához, rákérdeztem a Dow Jonesra. Kiderült, hogy nem érdeklődnek Közép-Európa iránt, mert túl kockázatos régió alacsony hozammal. Minthogy a fenntarthatóság kockázatcsökkentésről is szól, hevesen próbáltam magyarázni, hogy mi teszünk a fenntarthatóságért, és tök mindegy a régió, ha egyszer itt jók vagyunk. Ez az egész pedig inkább kisiskolás hadakozásnak tűnt. Meg is kaptam az érte járó mosolyt. Valószínűleg ez a tehetetlen düh is szerepet játszott abban, hogy kiharcoljam az első fenntarthatósági stratégiát, és mellette az európai projektet. Minden áron be akartam bizonyítani, hogy itthon élők által működtetett magyar vállalat is tud olyan színvonalú munkát végezni, mint nyugat-európai társai. A Dow Jones később vizsgálta vállalatot, és silver class-ba is került, de a fenntarthatósági indexbe nem. Aztán már a piaci érték alapján nem is került be a világ 2000 körüli legnagyobb vállalat közé, így a vizsgálat is elmaradt. Ezzel nehéz küzdeni, hiszen a részvényértéket és a világ többi vállalatának piaci értékét is sok minden befolyásolja. Időközben kaptunk más felelős befektetői értékelést, ahol általában jól szerepeltünk. Bekerültünk a Bécsi Értéktőzsde Fenntarthatósági Indexébe (CEERIUS), értékelte a vállalatot a SuntainAlytics (ők konkrétan nagyon titkosan közölték, hogy a távközlési iparágban mi vagyunk a legjobbak, de minthogy se indexbe nem kerültünk be, se publikus információt nem adtak ki erről, ez nagyon nem mozdított ki a hétköznapokból). Tavaly aztán újra előkerült az Oekom, aki az azóta RobecoSAM-re keresztelt értékelő mellett egy másik jelentős értékelő. Itt is mindig jó eredményt kaptunk, de minthogy nem volt index, ahova be lehetett volna kerülni, ezért csak örömöt szereztek, az ujjongás elmaradt. Ezekből az értékelésekből jól látható, hogy mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, mi legyen az irány, de nem ad viszonyítási alapot. Aztán egyszer csak, kaptunk egy levelet a Deutsche Telekom (mellékesen 59%-os tulajdonosa a Magyar Telekomnak) azon kollégájától, aki a felelős befektetői értékelőkkel foglalkozik, amiben rettenetesen gratulál, hogy a világranglistán 3. helyen vagyunk az Oekom távközlési iparági elemzésében. Még jó, hogy ők lettek az elsők, és kaptak erről egy levelet, különben lehet, hogy észre se vesszük. Tisztán megvan az a pár óra, amikor nem tudtuk eldönteni, hogy a német kollégával van a baj, vagy rossz anyagot küldtek, vagy az Oekom számolt el valamit. Aztán megvették a tanulmányt, megosztották velünk, és tételesen szerepel a világ 108 vállalata, ahol az 1. hely a Deutsche Telekomé, 2. hely a BT Groupé, a 3. hely pedig a Magyar Telekomé. Az összes többi (konkrétan 105 vállalat) pedig mögöttünk. Szeptember 1-én az Oekom ki is adott erről egy sajtóközleményt, ami alapján kérhető a rövid értékelés, így az első három hely már publikus – a többi titkos, csak a tanulmány megvásárlásával tudható meg, illetve azon befektetők részére, akikkel ők szerződésben állnak.
És hát volt egy álmom, hogy felteszem az országot arra térképre, ami a felelős működésről, a fenntarthatóságról szól. Lehet, hogy nem Dow Jonesnak hívják, lehet, hogy csak iparági, de igenis ott van!
A harmadik fenntarthatósági stratégiát taposva, eddig 10 év munkája van benne, sok értékes kolléga munkájával és vezetői támogatással, és persze nem kevés harccal. Ha pedig bulvárosan szeretnék fogalmazni, akkor a focihoz hasonlíthatva, ahol az 1. a Real Madrid, 2. a Barcelona, 3. a Bayern München, ez azt jelentené, hogy magyar pénzből, magyar piacon felfociztuk magunkat a Bayern München szintjére egy új, értelmes irányvonalban, amit fenntarthatóságnak hívnak. Büszkeség! És mert a felelős befektetői irány egyre erősebb, itt a fék vagy megállás elég ésszerűtlen döntés lenne.
Szóljon ez a bejegyzés pedig mindazoknak köszönetként, akik akár kívülről, akár belülről hozzátettek valamit ehhez a történethez; legyen az pici vagy nagy – biztos, hogy mindnek része volt benne! KÖSZÖNÖM!
