Nem véletlen, hogy itthon – megelőzve a világot – 1994 óta ünnepeljük április 30-án a méheket az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére. A jeles dátum pedig a kaptárbeli élet kiteljesedéséhez kötődik.
Egy másik dátum is kapcsolódik a méhekhez, ez május 20. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2018-ban Anton Jansa, az európai méhészet kiemelkedő alakjának, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetőjének születésnapját jelölte ki a méhek világnapjának.
Hazánkban kb. 20 ezer család foglalkozik méhtartással, akik összesen kb. 1,2 millió méhcsaládot gondoznak. Ez 10%-a az uniós méhcsaládszámnak. A magyar méhészek átlagos évben kb. 25 ezer tonna kiváló minőségű mézet termelnek, melynek 70%-át exportálják és mindössze 30%-a fogy el idehaza. Az egy főre eső éves fogyasztás viszont az uniós átlag alatt marad. Érthető tehát, hogy a méhek napjával az OMME a hazai mézfogyasztás népszerűsítését tűzte ki egyik célul.
A másik cél természetesen maguknak a méheknek a népszerűsítése a társadalomban. Nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a házi, hanem a vad- és poszméhek is fontos szerepet töltenek be életünkben, még ha nem is sejtjük a nagyságát. Vannak olyan növények, melyeket a házi méhek nem tudnak beporozni fizikai okok miatt – ilyen a paradicsom is ‒, mindemellett a házi méhekre jellemző, hogy nem specifikálódtak egy-egy növényre, emellett hatékonyságukat a családon belüli kommunikáció is növeli.
A méhek – beleértve a vadméheket és a poszméheket is – az emberi táplálék 35%-nak beporzását végzik és 115 vezető élelmiszer előállítása függ ettől a tevékenységüktől. Ha nem lennének, ezen élelmiszerek közül 35-nél 10‒90%-kal kevesebb termésre lehetne csak számítani. Nemcsak a haszonnövények, hanem a vadon élő növények szempontjából is fontos szerepük van. A fejlett társadalmak függősége a beporzástól 1961 és 2006 között 50%-kal nőtt, a fejlődő világé pedig 62%-kal, miközben Európában a méhcsaládok száma 26%-kal, Észak-Amerikában pedig 50%-kal csökkent. Ázsia az egyedüli kivétel, ott a számuk megnégyszereződött.
Az emberi tevékenység hatással van az életükre, és ezeknek a hatásoknak a vadméhek sokkal kitettebbek a házi méhekkel szemben. Azt könnyen el tudjuk képzeli, hogy a különböző növényvédelmi szerek (helytelen) használata súlyos károkat okozhat a populációban. Az is belátható, hogy a monokulturális mezőgazdaság a méhészeknek ugyan előnyt jelenthet – gondoljunk az egybefüggő repcetáblákra -, a vadméheknek viszont időszakos Kánaán mellett sivatagot. Mindeközben a városi kertes házaknál eltűnnek a gyümölcsfák és kerti virágok, helyettük gyep és tuja veszi át a hatalmat, vagy az ennél is rosszabb térkő, ezzel felszámolva az életterüket.
Ennek ellensúlyozására jött létre 2020-ban a csongrádi Ébredj! mozgalom országos méhlegelő telepítési programja, melynek lényege, hogy hazai, tiszta, őshonos és minél gazdagabb fajösszetételű virágmagokból hozzanak létre a beporzók számára kedvező természetes életközösségeket, legalább 4-500 négyzetméteres területen. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat támogatásával született meg az első közösségi méhlegelő, ezt követték a Szentesen (itt 39 féle virágmagot használtak fel), Ballószögön, Vanyarcon, Súron, Aszófőn, Bezedeken és Gyomaendrődön megvalósult projektek, 2021-ben pedig már csak a virágzást várják. Rajtuk kívül még kb. 50 önkormányzattal indultak meg a tárgyalások.
Nemcsak önkormányzatok, hanem cégek is érdeklődtek a program iránt, olyanok, akik az országban elszórtan, viszonylag nagy területen üzemeltetnek napelemparkokat, ahol a rovarok egy településhez képest még nagyobb nyugalomban telepedhetnének meg.
A program szerencsére nem állt meg itt, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, Kovács-Hostyánszki Anikó közreműködésével egy olyan oktatóanyag létrehozásán dolgoznak, amit óvodákban és iskolákban is bevethetnek majd, hogy már egészen fiatal korban megismerkedhessenek a gyerekek a beporzókkal és az ő hasznos munkájukkal, az önkormányzati méhlegelőkön pedig akár meg is szemlélhetik őket.
Vajon ennek a kezdeményezésnek van kézzelfogható eredménye? Szerencsére kutatási eredmények igazolták, hogy egy angliai méhlegelő telepítési programban a poszméhek száma 6x-osára, a lepkék száma 12x-esére, a beporzó rovarok száma pedig 10x-esére emelkedett az érintett területeken.
Van azonban olyan ember okozta hatás is, mely közvetett módon befolyásolja a méhek életét; ez az éghajlatváltozás. Számos tanulmány született az elmúlt tíz évben arról, hogy a növények fenofázisa eltolódott. A hirtelen felmelegedés hatására korábban ébredeznek a fagyérzékeny növények is, a magyar méhészek egyik fő haszonnövénye, az akác is. A késői fagyok pedig tönkre tehetik akár az egész éves mézhozamot. Ugyanebből az okból kifolyólag egybe csúszik a különböző növények virágzási időszaka, ami szintén nem kedvez a méhészeknek: a gyorsan levonuló virágzás után nem marad természetes élelemforrás a családoknak. A nyári aszályos időszak, a hőségnapok számának növekedése, vagy akár a megváltozott körülmények miatt terjedő új patogének mind-mind negatív hatással vannak a méhekre1. Ezekkel pedig nehezebb megbirkózni, mint a közvetett és szemmel látható hatásokkal, nem elég tüneti kezelést alkalmazni, itt globális összefogásra van szükség.
A globális összefogás mellett az egyéni viselkedés is nagyon fontos tényező, és itt nem csak az éghajlatváltozás elleni küzdelemre gondolok. A méhekkel kapcsolatos félelmeket sokszor az ismeretek hiánya is okozza. Remélhetőleg a méhek napja és az ahhoz kapcsolódó rendezvények segítik megismerni ezeket az apró élőlényeket, ezáltal ellenségből barátokká válhatnak.
1Erről az Időjárás c. folyóiratban megjelent 2017-es cikkemben lehet olvasni bővebben.
