Na, most jön egy privát post. Sok-sok szakmázás után, ma annyi behatás ért, hogy úgy döntöttem, ezt most kiírom magamból. Ne rettenj el, talán így is tanulunk egymástól…
Volt ma egy fárasztó nap. Kész voltam ismét, hogy mennyire eszetlenül szivatjuk egymást. Aztán hulla fáradtan benyomtam a második red bull-t is az 5 kávé után, és irány a rádió.
A srácok nem biztos, hogy tudják, hogy valahol nagyon hálás vagyok nekik ezért a műsorért, de ezt itt és most leírom.
Gyerekkorom óta él a szerelem a hivatásom iránt. Szereztem mellé pár diplomát is, és 10 éve a való világban űzöm a szakmát. Pontosabban április 1-én, bolondok napján lesz 10 éve. Brüsszelben, Bonnban, Londonban, Stockholmban, stb páran már tudják, hogy ki vagyok, mert dolgoztam velük, vagy hallottak a munkámról. Büszke vagyok rájuk. És arra, amit együtt csináltunk.
Itthon pedig a folytonos „értetlenség”, amire hivatkozva állandó küzdelmek a hétköznapjaim. Napi kb. 11 óra meló. Ezután hazaesek, és írok a blogra, mert fontosnak tartom a témát. A rádió az, ami tényleg ki tud zökkenteni. Ilyenkor a téma ugyanaz, de a sapka más. Teszem ezt ingyen és nagy lelkesedéssel. Sőt. Előre kijelentettem, hogy ha valamit személyesen hozzá tudok tenni, mint magánember egy felelősebb társadalomért Magyarországon, akkor hozzáteszem. Adom a tudásom, szakmai kapcsolataim, lelkesedésem és esetenként a dadogásom :)
A stúdióban elkezdődik egy teljesen más világ. A technikus, akivel kézzel-lábbal értjük félre egymást :) , akit esetenként sírba viszek azzal, hogy nem bír kiléptetni minket egy szám erejéig. A vendégek, akik más-más személyiségek, más-más történettel, hangulattal, dinamizmussal. És a hallgatók az ő visszajelzéseikkel, akik kezdik elhitetni velem, hogy „igen, van értelme”. Nemcsak a műsornak, de a 10 éves melónak és a jó öreg hitnek. És elfelejtem a napi csatáimat az emberekkel, nem gondolok többet a csupán emberi gyarlóságból eredő konfliktusokra. Nagyon jó érzés. Mint ez a kampány (a zene sem elhanyagolandó):
%%VideoBlogger:youtube:Z6_aaZBGdGo%%
A köszönet az embereké. A hallgatóké és egy rádióé, amelyik felvállalta, hogy a fenntartható fejlődésről szóljon egy műsor. Ma volt a 10. adás – még mindig támogató nélkül. Nekünk, magunkért, értetek, értünk. Nekem megéri. Szerintem a mai utolsó sms, (Gerytől) ami arról szólt, hogy egyedül ez a rádió nyújt értéket, a rádiónak is megérte. Ez is egy virtuális ölelés volt.
