A helyzet
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) harmadik munkacsoportja által nemrég kiadott jelentés legfontosabb üzenete, hogy csak akkor van esélyünk 1,5 Celsius-fokon belül tartani a felmelegedést, ha legkésőbb 2025-ig elkezdjük a nagymértékű kibocsátáscsökkentést és szén-dioxid-kivonást. Tehát 3 évünk maradt tenni valamit. Cselekvés nélkül pedig szinte biztosan bekövetkezik az éghajlati krízis, ami több milliárd ember életét veszélyeztetheti, például a szárazság, élelmiszer-ellátási zavarok és természeti katasztrófák által.
2010 és 2019 között minden korábbinál magasabb volt az emberiség üvegházhatásúgáz-kibocsátása. Némileg pozitívum, hogy ennek növekedési üteme legalább lassult ezt követően a covid következtében. Ezek a gázok azonban nem tűnnek el a légkörből pár év alatt, tehát továbbra is fennáll az üvegház szerepük és melegítik a légkört.
Az IPCC szerint csökkenthetjük a felmelegedés mértékét, de ehhez nagyon gyorsan, minden ágazatot és szektort érintve kell lépni. Ha ezt vesszük alapul, akkor minden nagyvállalatnak fontos szerepe van ebben, és mindenütt, ahol működik. Ráadásul most.
A tudósok évtizedek óta kongatják a vészharangot, hogy cselekedni kell, de eddig a szavakon túl, a valós akarat nem igazán mutatkozott meg. Akkor lesz igazán esély arra, hogy a jelzett szűk 3 éven belül történjen is valami, ha ebből valóban mindenki kiveszi a részét – a vállalatok ugyanúgy, mint a politika és az egyén.
A vírus digitalizációs ereje
Az infokommunikáció – bár régen készen állt arra, hogy jelentősebben használják – szerepe nagyon erősen megmutatkozott a Covid alatt. 2006-ban egy európai projektben bemutattuk, hogy amennyiben az akkori (EU-25) tagországok az üzleti útjaikat csak 20%-kal váltanánk ki videokonferencia alkalmazásokkal, 22 millió tonna CO2 egyenértéknek megfelelő kibocsátást tudnának megelőzni. Ez Magyarország éves kibocsátásának kb. a harmada. Ugyanitt mutattuk be azt is, hogy mennyire hasznos lenne a flexibilis munkavégzés, ami magában foglalja az otthonról dolgozást és azt is, hogy nem feltétlenül csúcsidőben utazik mindenki az irodába. Ha az akkori (EU-25) tagországok munkavállalóinak 10%-a átállt volna flexibilis munkavégzésre, akkor egy újabb 22 millió tonna CO2 egyenértéknek megfelelő kibocsátástól kímélhettük volna meg a bolygót.
Ez csak két példa a lehetőségek közül. Azóta sok év telt el, de semmi nem tudott akkora áttörést hozni, mint a járvány. Ami viszont kényszer volt, az sok helyen rutinná vált. Tény, hogy még ott van a koronavírus általi veszélyeztetettség érzése a levegőben, de sokan arra is rájöttek, hogy már nem akarnak minden áron órákat utazni az irodába, amikor ugyanazt a tevékenységet otthonról is elvégezhetik. Erre pedig a vállalatvezetők is nyitottnak mutatkoztak, és sokan nem álltak vissza a heti 5 nap irodai munkavégzésre, de maradtak a home office-nál vagy a hibrid megoldásnál, amikor heti 1-2 napon kell csak bejárni a kollégáknak.
A változáshoz, amiről az elején beszéltünk azonban ez kevés lesz, itt már több fronton is valódi szándék kell. Ezt a valódi szándékot egy vírus ki tudta kényszeríteni. Ha pedig ez rutinná válik, akkor meg is tudjuk őrizni az „eredményeket”, és így megelőzhetünk további kibocsátásokat. De ahogy ebben az esetben is több szereplő kellett az egy cél mögé, úgy a további lépésekhez is hasonlóan kell tenni, mert ez még kevés lesz 2025-ig.
Főleg, hogy a Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency) számításai szerint a járvány időszakának köszönhető első csökkenések után 2021-ben az előző évhez képest globálisan 6%-os emelkedést produkáltunk az energiaigénynek köszönhető szén-dioxid kibocsátás terén, elérve a 36,3 Gigatonna kibocsátást. Az energiaigény fellendülése 2021-ben összetett volt, amit befolyásolt egyrészt a kedvezőtlen időjárás, másrészt a piaci körülmények. Ezek pedig oda vezettek, hogy több szén került elégetésre még úgy is, hogy a megújuló energiaforrások terén a valaha mért legnagyobb éves növekedést regisztrálhattuk.
IEA, CO2 emissions from energy combustion and industrial processes, 1900-2021, IEA, Paris
A viselkedésünk (rutinjaink) megváltoztatása mellett a technológiákon is változtatnunk kell, hogy kellő mértékben csökkenthessük a kibocsátást.
Mennyi lehetne még, ha komolyan digitalizálnánk?
A digitalizációnak a továbbiakban is óriási szerepe lehet(ne) a kibocsátások megelőzésében. A GeSI Smarter2030 tanulmánya alapján globálisan, 2015-től fokozatosan 12,08 Gigatonna CO2 kibocsátáscsökkentést érhetne el az ICT szektor összességében 2030-ig a mobilitás, gyártás, mezőgazdaság, épületek és energiaipar digitalizációjával. Ez a globális kibocsátás közel harmada.
Az ETNO és a BCG közös, Connectivity & Beyond című 2021-es publikációja szerint pedig az infokommunikációs szektor 2020-ban a teljes CO2 kibocsátás 2,6%-át adta, miközben az okos digitális megoldások a különböző szektorokban a globális CO2 kibocsátás 15%-os csökkentését tudnák elérni.
És mint minden szereplőnek, természetesen ezeknek a cégeknek is csökkenteniük kell a karbonlábnyomukat, amit meg is kezdtek. A 2021-es adatok szerint az európai telkók például egy év alatt 24%-kal növelték a megújuló energiaforrás használatukat. Emellett vannak nettó zéró kibocsátású vállalatok is [mint ügyfelünk, a Magyar Telekom], és erős a fókusz az energiacsökkentésen.
A másik oldal viszont mások CO2 kibocsátásának csökkentése az okosmegoldások révén, amiben az ETNO és a BCG szerint a következő értékekben gondolkodhatunk:
- Okos városok és épületek: 30%-os csökkentés
- Közlekedés: 30%-os csökkentés
- Ipari IoT és blokklánc alkalmazások: 11%-os kibocsátás elkerülése
- Energia (mint okoshálózati megoldások): 7%-ig elkerülhető kibocsátás.
És most?
A digitalizációnak ráadásul megvan az a szerencsés tulajdonsága, hogy sok esetben katalizátor szerepet tölt be, és ami a bolygót segíti, az az üzletet / gazdaságot is fellendíti.
Ehhez képest (kicsit sarkítva) kijelenthetjük, hogy tizenöt év kellett ahhoz, hogy egy 130 nanométer átmérőjű virion rávegye az emberiséget, hogy felhagyjon néhány olyan tevékenységével, ami nem feltétlenül szükséges, és elkezdje értékelni a természetet a több heti bezártság után. Sokaknál mára feledésbe merülhetett, hogy milyen élményt jelentett az egészségügyi séta a karantén idején, vagy hogy mit érzett akkor, amikor végre kiszabadulhatott a természetbe. Abba a természetbe, amit szinte mindig és folyamatosan az egyéni vagy profitérdekeink alá rendelünk.
Az elkövetkező három év pedig azt jelenti, hogy a home office-nál is sokkal nagyobb attitűdváltásra lesz szükség nem csak egyéni szinten, de vállalati, iparági és politikai szinten is. Ebben talán a legkönnyebb a digitalizáció. A többi nehezebb…
De jó lenne, ha nem kellene megvárni vele a klímakrízist és az általa hozott újabb okot, ami rávesz minket a változásra.
