Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legújabb jelentése szerint a természetes élőhelyek állapota Európában továbbra is drasztikus ütemben romlik: az élőhelyek több mint 80 százalékának helyzete nem tekinthető megfelelőnek. A leginkább kitett területek közé a vizes élőhelyek, a tőzeglápok, a gyepek és a dűnék sorolhatók. A jelentés szerint a természeti és a biológiai sokféleség csökkenéséből származó veszteségek csak az 1997 és 2011 közötti időszakban megközelítőleg évi (!) 3,5-18,5 milliárd eurót jelentettek.
Az élőhelyek állapotának javítását célzó legfontosabb uniós dokumentum a már említett biodiverzitási stratégia (Az EU biodiverzitási stratégiája 2030-ig tartó időszakra), amely az európai zöld megállapodás alapvető eleme. Ebben a stratégiában tett vállalást az Európai Bizottság a kötelező erejű és konkrét természetvédelmi helyreállítási célok meghatározására. A Bizottság idén júniusban teljesítette e kötelezettségét és javaslatot tett a Természethelyreállítási jogszabály az európai természetben okozott károk 2050-ig történő helyrehozására (Nature Restoration Law).
De miért is tekinthető úttörőnek ez a javaslat?
Az élőhelyek és a biodiverzitás kapcsán eddig alkotott irányelvek mindig elsősorban a védelemre és a megőrzésre helyezték a hangsúlyt, az aggasztó adatokat elnézve azonban világos, hogy ez nem elegendő, ezért az új jogszabály kifejezetten a természet regenerálására, a rossz állapotban lévő élőhelyek helyrehozására koncentrál (ami, mint láthattuk, jelenleg az élőhelyek több mint 80 százalékát jelenti). Alapvető célkitűzése, hogy a jogszabályban meghatározott intézkedések 2030-ra az EU szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20 százalékát, 2050-re pedig az érintett területek egészét lefedjék.
A jogszabály elemeinek és kihívásainak megvitatására Prágában a WWF és a BirdLife International főszervezésében került sor egy konferencia kereti között. A felszólalók között volt az EU Tanács cseh soros elnökségének tagja, Ladislav Miko, aki beszédében kiemelte, hogy a Természethelyreállítási jogszabály szakmailag alaposan kidolgozott és előremutató, azonban kitüntetetten figyelni kell annak végrehajtására is. Ez, véleménye szerint például a Natura 2000 területek esetén teljesen hiányzik, ezért le kell vonnunk a megfelelő tanulságokat. A sikeres végrehajtáshoz elengedhetetlen, hogy ne csak a teremben ülő szakmabeliek, hanem a gyakran szkeptikus szélesebb közönség is legyen megfelelően tájékoztatva például arról, hogy a természetet regeneráló megoldások bevezetése személy szerint milyen, akár anyagi hasznokkal járhat számukra. Ariel Brunner, a BirdLife Europe szakmai vezetője is megerősítette, hogy azok az ellenvetések, amelyek szerint az élőhelyek megújítása túlságosan költséges lenne, valójában kifogások, hiszen ma már számos példa és a számítások is bizonyítják, hogy a várható károk okozta veszteségek sokkal nagyobbak, mint a ráfordítás költsége. Véleménye szerint ma már rengeteg jó példa áll a rendelkezésünkre, azonban ezek inkább helyi szinten megvalósíthatók, ezért is van szükség egy nagyobb léptékű, uniós szintű jogszabályra, ami felgyorsítaná a jó megoldások elterjedését.
A konferencia további blokkjában jeles kutatók szólaltak fel a Természethelyreállítási jogszabály kapcsán. Rudd Van Diggelen, az Antwerpeni Egyetem professzora is egyetértett abban, hogy valójában mára már minden szükséges tudományos ismeret rendelkezésre áll az élőhelyek regenerálásához, azonban a döntéshozókkal és az érintettekkel való kommunikáció továbbra sem hatékony, ami nehezíti a megvalósítást. Rob Field, természetvédelmi szakértő egy új szempontot hozott be az élőhelyek megújításának tekintetében. Az Egyesült Királyságban végzett kutatási eredményét közölte, amely szerint a természet állapotának javításával akár duplájára is növelhető a növényzet szénmegkötő képessége, vagyis a természetes élőhelyek állapotának javításával nem csak az élőhelyek védelmét, hanem a klímamitigációs célokat is szolgálhatjuk. Hozzátette azonban, hogy ez még továbbra sem lenne elegendő az ország kibocsátásainak kompenzálására, ezért nélkülözhetetlen azok érdemi csökkentése. Arra a kérdésre, hogy milyen szerep jut a tudósoknak az élőhelyek helyreállításában, egyértelműen a gondos tervezést és a prioritások meghatározását adták. A természetregeneráló programok ugyanis nem mindig sikeresek, sőt előfordulhat, hogy hosszú távon károsabbak, ha azok szakmailag nem kellőképp megalapozottak. A rossz példák között említhető amikor gyakran fásítással akarják utólag pótolni a más jellegű élőhelyeket, vagy amikor invazív, idegenhonos növényfajokat telepítenek egy adott területre.
A tervezett jogszabály részleteit Michael Hosek, a Európa Természeti és Nemzeti Parkjainak Szövetségének munkatársa és Janica Borg, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa ismertette. Az elérni kívánt célok között szerepel a beporzó populációk csökkenésének visszafordítása 2030-ig, ezt követően pedig azok számának növelése. A városi területekre vonatkozóan a lombkorona-fedettségnek 2030-ig 5 %-os, 2050-ig 10 %-os szintet kell elérnie, további cél az épületekbe és infrastruktúrába integrált zöldterületek nettó növekedése. A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének tekintetében kiemelten a lepke- és madárpopulációban gazdag tájképi elemek regenerálását tűzik ki. A tőzeglápok drasztikusan kitettek az élőhely romlásnak, ráadásul a lecsapolt tőzegterületek hatalmas mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, ezért elengedhetetlen a tőzegkitermelési helyszíneken azok helyreállítása, elsősorban elárasztással. Az Európai Unió tagállamainak átlagos erdősültsége 37%, ennek jelentős része „féltermészetes”, azaz az ember által alakított erdők kategóriájába tartozik. Csupán 4% az, amit semmilyen módon nem alakított át emberi tevékenység. Az ültetvények magas aránya természetesen hatással van az erdők minőségére, ezért kifejezetten az erdei állományok és ökoszisztémák állapotának javítása is alapvető részét képezi a jogszabályi javaslatnak. Végül, de nem utolsó sorban a természetes élőhelyekről tárgyalva nem szabad megfeledkezni a tengeri és vizes élőhelyekről sem. Vera Coelho, az Oceana Europe igazgatója közös ajánlások kidolgozását, az élőhelyek passzív helyreállítását (például ideiglenes halászati tilalom bevezetésével), illetve a kiemelten érzékeny területek szigorúbb védelmét említette egy eredményes jogszabály előfeltételei között.
A konferencia záró szakaszában a jogszabály politikai vetületeiről esett szó. A beszélgetésben Ariel Brunner fogalmazta meg azt, hogy a vállalati és így a politikai szereplők is a gazdasági növekedés akadályaként tekintenek a természetvédelemre, pedig, mint ahogy az korábban is elhangzott, a természeti kincseink védelme gazdaságilag is „megéri”. Azzal kapcsolatban, hogy a jogszabály javaslat mennyire radikális vagy sem, leszögezte, hogy akkor, amikor már nem csak a jövő generációk, hanem már a jelenleg a bolygón élők túlélése is a tét, valójában nem beszélhetünk túl ambiciózus vállalásokról.
A Természethelyreállítási jogszabály megalkotására vonatkozó javaslatok az Európai Parlament és a Tanács elé kerülnek megvitatásra. Amennyiben a rendelet bevezetésre kerül, a tagállamoknak nemzeti szintű stratégiákat kell meghatározniuk, annak eredményeiről és végrehajtásáról pedig részletes éves jelentést kell készíteniük a Bizottság számára.
A konferencia az alábbi linken visszanézhető:
Fontos kapcsolódó cikkek:
- State of Nature in the EU 2020
- Zöld megállapodás: úttörő javaslatok Európában a természet helyreállítására 2050-ig és a peszticidhasználat felére csökkentésére 2030-ig
- Az Európai Unió és az erdők
