Az ökocídium vagy ekocídium (angolul ecocide) fogalma a görög oikos (otthon), valamint a caedere (gyilkolni) szavakból ered, és nagymértékű környezetrombolást, környezetpusztítást jelent. Jelenleg még nincs hivatalosan elfogadott meghatározása, leggyakrabban azonban egy jogi szakértői bizottság meghatározását használja a szakirodalom, mely szerint “az ökocídium olyan jogellenes, vagy szándékos cselekmény, amelyet annak tudatában követnek el, hogy e cselekmények nagy valószínűséggel súlyos és széles körű vagy hosszú távú környezeti károkat okozhatnak.”
Az ökocídium gondolatát először az 1970-es években, a vietnami háború idején vetette fel Arthur W. Galston biológia professzor, amikor tiltakozott az ellen, hogy az amerikai hadsereg az Agent Orange nevű gyomirtó és defoliáns szert használja az ázsiai országban. Mint ismeretes, a felmérhetetlen léptékű környezeti károkon túl, becslések szerint ötmillió lakos volt kitéve az Agent Orange hatásainak, amely csaknem fél millió ember halálát okozta és ugyanennyi gyermekben okozott fejlődési rendellenességet.
A vietnami háborúban történt események után a svéd miniszterelnök, Olof Palme az ENSZ Emberi Környezetvédelmi Konferenciájának megnyitó beszédében használta a fogalmat, a hivatalos záródokumentumban azonban nem tettek említést az ökocídiumról.
Az ökocídium fogalma azóta sem tisztázott jogi értelemben, így az azt elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása sem. Jelenleg azok a vállalatok és államok, amelyek víz-, levegő-, vagy olajszennyezést okoznak, részt vesznek az illegális erdőirtásban, vagy más olyan károkat okoznak, amelyek háborús időkben bűncselekménynek minősülnének, békeidőben nem vonhatók felelősségre a környezeti károkozásukért.
Mivel nincs egyetlen átfogó, nemzetközi jogi keret vagy intézmény, és az egyezményekben rögzített kötelezettségek nagyrészt önkéntes vállalások és nem kötelező erejűek, a nemzetközi környezetvédelmi jog nem használható az ökocídium felelősségre vonására. Bár legalább két környezetvédelmi egyezmény – a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) és a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és ártalmatlanításának ellenőrzéséről szóló bázeli egyezmény – megköveteli az államoktól, hogy bizonyos témákban nemzeti büntetőjogot hozzanak létre, ezek „epizodikusak és korlátozott hatályúak”, ráadásul csak az államhatárokon belül alkalmazhatók.
Jelenleg a világ tíz országban, Európában pedig csupán Franciaországban tették a nemzeti jog szerint büntethetővé az ökocídiumot. Franciaországban a 2021-ben elfogadott éghajlatvédelmi törvényben például akár tíz évig terjedő szabadságvesztést írnak elő azoknak, akik olyan bűncselekményt követnek el, amely „súlyos és tartós kárt okoz az egészségben, a növény- és állatvilágban, illetve a levegő, a talaj vagy a víz minőségében”. További lényeges előírás, hogy a kormány köteles egy éven belül jelentést tenni a parlamentnek az ökocídium bűncselekményként való elismerése érdekében tett intézkedéseiről.
Március 21-én az Európai Parlament Jogi Bizottsága egyhangúlag megszavazta, hogy a legsúlyosabb környezeti bűncselekményeket az uniós jogban is elítéljék. Az ökocídium európai uniós szintű elismerése globális jelentőséggel bírna: minden uniós tagállamnak át kellene ültetnie az új bűncselekményt a nemzeti jogba, és mivel az uniós államok a Nemzetközi Büntetőbíróság részes országainak több mint 20 százalékát teszik ki, ez döntő lépés lenne az ökocídium bűncselekményének nemzetközi elismerése felé.
