A legáltalánosabban elfogadott módszertan a vállalati CO2-kibocsátások értékelésére és nyomon követésére a GHG Protokol. A módszertant a WRI és a WBCSD fejlesztette ki számos szervezettel együtt (WWF, The Energy Resource Institute, stb.). Az első verzió 2001-ben került publikálásra, ami azóta frissítésre került, a technológiai és a tudományos fejlődésekkel összhangban.
A GHG Prorokol alapján a kibocsátásokat 3 csoportba sorolják (Scope 1, 2, 3), és a 6 féle gáz (CO2, metán, N2O, HFC-k, PFC-k, SF6) CO2 egyenértékké való átszámítását szolgálják. A karbonleltár azért fontos, mert így a kibocsátások és a kibocsátáscsökkentési célok monitorozhatóak. Ebben a cikkben a metánról, és az új mérési technológiák bemutatásáról lesz szó.
Az olaj- és gáz kitermeléstől a fogyasztókig való eljuttatásáig számos helyen direkt vagy indirekt szándékkal metán szivárog kI. A metán detektálása viszonylag egyszerűnek számít, modern detektorokkal fellelhetőek a szivárgás helyei, így drónokkal, repülőkkel és szatelitokkal is megállapítható a helyük. A probléma sokszor az, hogy az olaj- és gázipar nem megfelelően szabályozott, így a vállalatoknak nem feltétlenül áll érdekükben megszüntetni a szivárgást.
2019-ben csaknem 150 ország kötelezte el magát, hogy 2030-ig 30%-kal csökkentik az olaj és gáz miatti metánkibocsátást a 2020-as szinthez képest. Ennek ellenére a 2023-as érték nem csökkent, rekordmagas volt a 2022-es értékkel együtt (egy jelentős szivárgás volt például egy Kazahsztáni olajinfrastruktúrában, amit 200 napig nem sikerült megszüntetni). A 2024-es évet azonban sok szempontból fordulópontnak tartják. A COP28-on többek között elindították a The Oil and Gas Decarbonization Chartert, amiben 52 olaj- és gázipari vállalat kötelezte el magát, hogy 2050-ig net zerok lesznek a Scope 1 és 2 kibocsátásaikban, emellett más nemzetközi megállapodások vannak, mint például az Aiming for Zero Methane Initiative, vagy az Oil and Gas Methane Partnership 2.0.
Változások a monitorozásban
Az Európai Űrügynökség és a GHGSat is monitorozza a metán kibocsátást, azonban az új, a Google és az Environmental Defense Fund (EDF) által működtetett MethaneSAT a várakozások szerint jobb adatot fog szolgáltatni. A MethanSAT figyelni és mérni fogja a metán kibocsátást a legnagyobb olaj és gázterületeken. A Google, különböző algoritmukossal és AI segítségével fogják megállapítani a metán mennyiségét. Egy külön térkép létrehozásával is segítik a monitorozást, ami az olaj- és gázipari infrastruktúrát mutatja, így sokkal könnyebben megállapítható lesz a szivárgás helye.
Mi a baj a metánnal?
A metán sokkal nagyobb hatással van a légkörre, mint a CO2. A jelenlegi technológiai fejlettség alapján egy egység metán 28 CO2 egyenértéknek felel meg. Az olaj és gázipar felelős a globális metánkibocsátás 23%-áért, amiből a legnagyobb kibocsátás az Egyesült Államokhoz köthető. Az említett üvegházhatású gázok különbözőképpen működnek, és összességében több, mint 100 éves periódusban kell velük számolni. A metán rövidebb életű, mint a CO2, ami azt jelenti, hogy a metán a CO2-vel ellentétben azonnal „kifejti a hatását”, tehát az első 10 évben fog hatást gyakorolni a környezetre, míg a CO2 ennyi idő alatt a hatásának 1/10-ét fejti ki.
Hogyan használhatják ezt a cégek?
A MethanSAT információi 2024 végén elérhetőek lesznek a weboldalán. Az adatok lehetőséget teremtenek a felhasználók számára, hogy megértsék a kapcsolatot az emberi tevékenységek és a környezeti hatások között, a metán kibocsátás és más környezeti állapotok közötti (talajborítás, víz, ökoszisztémák állapota) korreláció tanulmányozásával.
1,5°C és Net Zero
Ahhoz, hogy 2030-ra ne lépjük át az 1,5°C-os hőmérsékletemelkedést, és a 2050-re kitűzött Net Zerot, az energiaiparból származó metán kibocsátásoknak drasztikusan csökkennie kellene:
Forrás: IEA
Becslések szerint 170 milliárd dollárra lenne szükség, hogy a 2030-as cél elérhető legyen, aminek a 60%-a az olaj- és gázipar, 40%-a pedig a szénipar invesztálásába lenne szükséges.
Korábbi cikkünk a téma kapcsán itt olvasható.
