A magyar csomagolóanyagokból a nyugati szomszédoknál újrapapír és energia lesz: egy magyar papírgyár kilónként 28 Ft-ot kért volna az italosdobozok feldolgozásáért, az ausztriai üzem viszont még fizetni is hajlandó volt – igaz, csak jelképes összeget – a nyersanyagért. Mivel a kiszállítás költsége csak 15 Ft kilónként, a magyar „feladó” az osztrák papírgyárat választotta. A legutóbbi szállítmány útját néhány hazai újságíró is végigkövette.
A Magyarországon begyűjtött, használt tejes és gyümölcslés dobozokat eleinte Németországba szállították újrahasznosításra. Jelenleg a keletkező mennyiség 80%-a már Ausztriába, a Mayr-Melnhof Karton frohnleiteni, Graz melletti gyárába kerül. Ez az üzem Európa egyik legnagyobb kartongyára, ahová Bulgáriából, Hollandiából, Szlovéniából és nemsokára már Lengyelországból is érkezik italoskarton-hulladék.
A másodnyersanyag – többek között a magyarországi is, amit az összepréselt dobozok magyar feliratairól, a Sió, Dini, Bakonytej elnevezésekről lehet felismerni – hatalmas, dróttal összekötözött bálákban kerül a gyárba. Mint a helyszínen kiderült, a hazai szállítmányok egyelőre kamionon érkeznek, a viszonylag csekély mennyiség mellett ennek leginkább a vasúti fuvarozók rugalmatlansága az oka. A bálákat a szétbontás után fertőtlenítik (gyakorlatilag pasztörizálják, amire a bomló élelmiszer-maradékok, illetve az „illat” nyomán időnként odatévedő rágcsálók miatt van szükség), majd egy hatalmas turmixgépbe öntik, ahol meleg, 60 °C-os víz hozzáadásával ledarálják, és szétválasztják a kombinált csomagolóanyag különböző alkotóelemeit.
A csatlakozó gépsor egyik végén a papír alapanyag hosszú szálú, jó minőségű rostjai távoznak – egy ekkor még nem túl vonzó külsejű, szürke massza formájában -, a másikon pedig hatalmas kupac képződik a kupakokból, műanyag tetőkből és a papírról leválasztott műanyag, illetve alumíniumfóliákból. A papírgyártáshoz nem használható, mintegy 15 tömegszázaléknyi hányad az energiaiparban hasznosul (elégetik, és a keletkező hő segítségével elektromos áramot termelnek – mint megtudtuk, már tervezik a papírgyár saját minierőművét, amellyel az üzem 2010-től energetikailag önellátóvá válik). A papírrostból hagyományos, barna vagy fehér karton készül.
Az osztrák papírgyár kapacitásának csak a töredékét fedi le ez a „soknemzetiségű”hulladék, és még az erre specializálódott gyártósor étvágyát is csak részben tudják a kombikartonnal kielégíteni. Ez elsősorban a szelektív gyűjtés hatékonyságán múlik: Magyarországon évente mintegy 800 tonna italoskarton-hulladék kerül a szelektív gyűjtőrendszerbe, ami az összes képződő mennyiségnek (azaz mintegy 12 ezer tonnának) alig 7%-a. A hazai lakosság 25 %-ának van lehetősége a lakóhelyén az italoskarton-dobozok szelektív gyűjtésére. Ausztriában ez az arány meghaladja a 90 %-ot, ám csupán az osztrákok egyharmada vesz részt a külön gyűjtésben – ott a 23 ezer tonnányi éves mennyiségnek nagyjából a harmada, 8000 tonnányi hasznosul.
Idehaza jövőre csaknem kétszeresére kell emelni a hasznosítási arányt, vagyis el kell érni a 12%-ot. A siker a dolgok jelenlegi állása szerint nem a feldolgozáson fog múlni – az ugyanis megoldott -, hanem a begyűjtés hatékonyságán, itt még bőven lenne mit tanulni a nyugati szomszédoktól.
Az osztrák begyűjtési szisztéma eredményességének kulcsa az Ökobox. Az apró kartonboboz a kiürült, kimosott és laposra préselt italoskarton-dobozok gyűjtésére szolgál. De nemcsak a gyűjtésre, hanem a célba juttatásra is: a dobozt egyes területeken ingyen viszi el a posta, máshol elszállítják a háztartásokból – a lényeg, hogy a lakosság sehol sem fizet érte, a „visszaküldés” díjmentes. Vagyis a kiürült italoskarton-csomagolásokkal Ausztriában még a legközelebbi szelektív gyűjtőszigetig sem kell elsétálni, elég telipakolni egy Ökoboxot, és a csomag máris indul a papírgyárba. Idehaza viszont egyelőre a gyűjtőszigetes szelektálás a begyűjtés egyetlen módja, ráadásul az sem mindenhol: csak Budapesten és a nagyobb városokban működik.
(Forrás: hulladéksors)
